[MOZI] Wall-E, avagy a mindennapi robot
A Pixar dolgozói állítólag már régóta álmodoztak arról, hogy elkészíthessék Wall-E névre hallgató animációs filmüket.
A Pixar dolgozói állítólag már régóta álmodoztak arról, hogy elkészíthessék Wall-E névre hallgató animációs filmüket.
Egy vadonatúj trailer került ki a netre a Beowulf című teljes egészében animációs filmből, amelyben a címszereplő nemes harcost teljesen megbabonázza Angelina Jolie meztelen teste és emiatt az egész királyság sorsa veszélybe kerül.
A PC Gamer magazin novemberi számában bukkantak fel az első hivatalos információk a Half-Life 2: Episode 3-ról.
Nem kevesebb, mint 35 millió dollárt költenek majd arra a CG-technológiával készített animációs filmre, amely Noé bárkájának biblikus történetét dolgozza fel – csak éppen az állatok szemszögéből.
Újra eljött hát az a nap, mely egy lusta, kövér, állatkínzó, ám a lassagne-t a végletekig imádó macsek "kedvence".
Egy hosszabb,ingame és render jeleneteket egyaránt tartalmazó mozi érkezett a bűbájos Jade Raymond tolmácsolásában.
Újabb információkat tudtunk meg a 2009-ben mozikba kerülő negyedik Terminator filmről. James Middleton, a Sarah Connor Chronicles producere beszélt az IGN-nek: többek között arról is, hogy a film eseményei a Terminator 3 után játszódnak.
Építkezés ricsaja, s az ablak alatt üzekedő macskák nyávogása ébresztett. Remélem, ti jobban jártatok.
Minden modern sportjátékban szerepe van a mocap technológiának, az NBA Live 08 mozgásanimációi is sztárokkal készültek.
A hangulatosra sikeredett Area 51 folytatásából érkezett egy videó Harvey Smith kreatív igazgató tolmácsolásában.
Az 59. EMMY gálán a South Park Make Love, Not Warcraft című epizódja elnyerte a legjobb animációs műsor díjat.
A TeamXbox.com információi szerint egy Collector's Edition kiadás is napvilágot lát majd a Call of Duty 4-ből.
A GameTrailers stábja ezúttal a The Witcher egyik vezető fejlesztőjét kapta mikrofonvégre néhány érdekes információért.
Szépen lassan csorog ki az információ a kártyagyártóktól - íme egy újabb kis csomagnyi friss értesülés.
A Mempile új dimenziókba helyezné az optikai tárolást: egy 12 centis lemezen 1-5 terabájt információ kaphat helyet.
Amit mindig szerettél volna tudni, de sose merted megkérdezni - nagyjából így foglalható össze a HDTV-vel foglalkozó weboldal információs anyaga.
Lassan már a csapból is a Bioshock neve csordogál kifele annyi az új információ az Unreal Engine 3-mal hajtott játékról.
[PODCAST] Lord of the Rings Online Book 10Ha már ennyire belerázódtunk az MMO-kba podcast sorozatunkban, akkor máris jön a ráadás: néhány fejlesztőktől kisajtolt információ a Lord of the Rings Online fejlesztőitől a közelgő Book 10 kapcsán.
[PODCAST] Guild Wars infók Jeff Strain tolmácsolásábanGyu NCsoftos látogatása során nyakoncsípte Jeff Straint, a Guild Wars egyik atyaúristenét, aki sok-sok érdekességet fecsegett ki neki a játékkal kapcsolatban.
[MOVIE] Prototype - Le a hadsereggel!Aktuális számunk hírrovatában már olvashattatok a Prototyperól, az ott megjelent információhalmot most egy pofás kis videóval toldanánk meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)