[KéPZ] Frissítés!!
Nos, íme egy újabb laza kis felhozatal, szerintem megint van mit nézni, amúgy rendesen :) Erre tessék:
Nos, íme egy újabb laza kis felhozatal, szerintem megint van mit nézni, amúgy rendesen :) Erre tessék:
Létrehoztak egy új vállalatot több "kisebb" cégből, mely küldetésül azt tűzte ki maga elé, hogy olyan fejlesztői eszközöket készítenek játékkészítők részére, amelyekkel professzionálisabb és költséghatékonyabb munkát tudnak majd végezni. Az új cég neve Emergent Game Technologies. Az egybeolvadt cégek egyike, az NDL még 1997-ben licenszelte a Gamebryo nevezetű engine-t, azóta dolgoznak rajta és folyamatosan bővítik is. A Firaxis Games vezetője, Sid Meier is évek óta partnerkapcsolatban áll a céggel és úgy nyilatkozott, nagy dolgokat várnak az összeolvadástól. Szóval minket is nagy várakozással tölt el a változás, kíváncsi leszek, mennyire fogjuk megérezni a minőségjavulást, esetleg árcsökkenést egyes játékoknál...
Ki ne ismerné a kedves, aranyos kis kukacokat... Tudjátok, golyóálló mellény, tetoválások, Rambo kése az oldalán ficeg, hátán rakétavető, kezében shotgun. Na, ők a főszereplői a régóta elő és viruló Worms-játékoknak, melyeknek ezúttal a Mayhem című epizódjával bizonyíthatjuk egymásnak (vagy a gépnek), hogy kinek nagyobb a kukaca. És ami aktuális: három új videó! Ide kattanva érhetitek el őket.
Mai képfrissítésünk elég jónak nevezhető. Nem a mennyiség, hanem a minőség és a felbontás dominál. A Quake Wars képek például eléggé nagyok...
A The Incredibles: Rise of the Underminer című játék kiadója megnyitotta a játék új adatlapját. Ezzel egy időben a G5 Software is útjára engedte három érkező játékának adatlapjait. A Cold War című stratégia új kiegészítője a Cuban Missile Crisis: Ice Crusade oldala néhány új képpel került fel, a Whirlwind of Vietnam lapja fél tucat új képpel áll rendelkezésre, míg a Hard Truck Tycooné szintén néhány képpel együtt nyitotta meg kapuit.
American McGee, aki többek között különös agyszüleményeiről és játékairól is híres (Alice, Bad Day L.A.) aláírt egy megállapodást, melynek értlemében képregények készülnek több korábbi alkotásából. Így a Bad Day LA, az American McGee's Oz, és az American McGee's Grimmből is. Az értelmi szerző ezúttal is McGee lesz, a megvalósítást azonban a legnevesebb rajzolókra bízza. Megjelenési időpontról, vagy terjesztési régiókról nem esett szó.
Neeem csuppakabbraa, nee már! A nem túl rég kiadott SWAT 4 javítás egy játékos szerint reklámszerverhez szeretne kapcsolódni minden egyes indításnál. Az eredmény alant látható. Szóval nem elég, hogy elkérnek 50 dolcsit a játékért, még reklámokat is kell nézegetnünk. Egyébként azt is eljuttatja a kiszolgálónak, hogy alkalmanként mennyit játszunk, sőt azt is, hányszor látjuk az adott reklámokat és hogy mennyi ideig(!). Egyébként a patch letöltéséhez a Vivendi csatolt egy új licensz szerződést, amiben benne van a változtatás, szóval a dolog így teljesen legális.
Amint a Battlefield 2 elérte az 1.2 millió eladott példányt, az azt kiadó DiCE nyilvánosságra, hozta az idei év első felében elért eredményeit. Ezek alapján az első félév bevétele 102.6 millió dollár, ami az adott időszakban 13%-os visszaesést mutat, ugyanis a cég tavaly ilyenkor 118.2 millió dolláros bevétellel büszkélkedhetett. Ennek ellenére az utóbbi félévben sikerült 20 milliós nyereségre szert tenni, ráadásul a második negyedévben, vagyis a legutolsó időszakban 29%-os növekedés tapasztalható az eladásokban is, amelyek a következőképp alakultak:
Aki figyelte mostanság a híreket, hallhatta, hogy egy Devin Moore nevezetű fazon nem rég megölt három rendőrt majd elhajtott a kocsijukkal. Természetesen ez nem maradhat büntetés nélül, elfogták, ment a bíróságra. A kedves ügyvéd azzal védte Mooret, hogy mentális gyengeségben szenved és az váltotta ki benne ezt a tettet, hogy sokat játszott a GTA III-mal illetve a Vice Cityvel. Sajnos (szerencsére?) a bírót nem hatotta meg az érvelés, Mooret elítélték. Ez van.
Na jó, a játék címe nem teljesen ez, hanem Dark Messiah of Might And Magic, de címnek hosszú lett volna, egy napra meg elég egy darab elmebeteg rövidítés :) Amit azonban a játékról tudni kell: Ubisoft bácsi adja ki, szóval örülünk. Arkane Studios fejleszti, akik anno elismerést kaptak az Arx Fatalis után/miatt. Egyébként egy FPS-ről van szó, többet nem tudni... vagy mégis? Furcsán deja vu lehet a Might & Magic a cím végén :) Na ugye, a játék a jó öreg M&M univerzumban játszódik. Ja, az Arkane meg meglicenszelte a Valve Source endzsinjét, szóval a grafikával nem hiszem hogy bajok lennének :) Majd... egy év múlva.
Aki manapság csak egy kicsit is odafigyelt a történésekre, tudja, hogy San Andreas botrányoktól hangos az internet. Itt a következő állomás: hosszas huzavona után az Australia's Office of of Film and Literature Classification (gondolom az ő dolguk kategóriákba rendezni a filmeket, játékokat, miegymás) úgy döntött, végleg betiltja a GTA: San Andreast kicsiny szigetükön. Ezek után már sem boltban, sem kölcsönzőben nem találni a játékot... ez van.
Bevallom igen keveset hallottam a Xing Interactive pátyolgatásában álló játékról. A Cloven Crania Meadow egy fantasy RTS, amely a Unicejo Entertainment házánál készül. Nos, a Cloven Crania Meadow valóban egy komplett RTS, hiszen egy emberi birodalom vezetése és megvédése mellett etetnünk is kell a népet, gondoskodni a királyság fennmaradásáról. Az 1.05-ös demó közelít a 300 megához, ezt itt találjátok meg, de akinek csak a patch kellene, az erre kattanjon.
Imhol az elmúlt néhány nap képtermése. Huszonegy játék, kettőszáznegyvenhárom új kép, kicsivel több mint huszonhárom megabájtban. Egészségetekre! :)
Az Electronic Arts eddig is birtokosa volt egy Lord of the Rings (Gyűrűk Ura) licensznek, ez pedig a filmes jogokra vonatkozó volt. Ennek továbbra is birtokában vannak, ám tulajdoni-raktárházuk tovább bővült, ugyanis a LotR-nek a filmes után a könyvi licenszjogát is a magukénak tudhatják. Reméljük, hogy ezzel nagyon jól járunk majd, az EA minden bizonnyal már kigondolt egy vadiúj RPG-t a témával kapcsolatban. Thanks RPGDot.
-=IcEmAn=- küldte ezt a tanulságos hírt. Remek példa arra, ahogy a világ legnagyobb játékkiadója megszerzi magának a Valve, így a Half-Life kiadási jogait :) Na persze, ez ellen egy rossz szavam nincs, félre ne tessék érteni, örülünk :) Remélem a biznisszből Nekünk csak előnyünk származik majd. Half-Life 3-at a népnek!
Nem régiben lezajlott San Diego-ban a ComicCon nevezetű képregényes rendezvény, melyről természetesen a képregény licenszeket felhasználó játékipar se maradhatott ki. Volt sok érdekes dolog, melyekhez az Activision egy trailerrel járult hozzá a náluk készülődő Ultimate Spiderman-ből. Erre a trailerre csapott le a 3DGamers csapata, a pók fanok legnagyobb örömére!
A második világháborúra épülő RTS-ből újabb videót adtak ki. Ez az animáció valójában egy videósorozat harmadik tagja, amely széria ugyanazon szisztéma szerint épül fel, mint ahogy bemutatták nekünk a Heroes V-öt is. Ez az anim csatajeleneteket mutat meg, egész pontosan 74 megában. Az érdeklődők erre kattanjanak.
Igen...egy újabb szomorú hír. A Grand Prix-k új része - szám szerint az ötödik - PC-re 2007 előtt nem jöhet ki, ugyanis a Sony kötött egy olyan szerződést a Formula 1-gyel, melynek értelmében 2007-ig kizárólag PlayStation 2-re jelennek meg az e licensszel rendelkező játékok. Ez van, ismét kezdődik a Sony "barátságtalan politikája". Thanks cnensuska.
Újszerű játékfejlesztéssel állt elő a Home Entertainment Suppliers Pty Ltd és a Player One Limited. Noha nem ez az első ilyen játék, nincs sok belőlük. A Frankie Dettori Racing a lovakról szól, egész pontosan a versenyükről. A játék rengeteg hivatalos licenszet megkapott, és a híres Frankie Dettori is segíti a fejlesztéseket. Minden további infó itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)