The Game Awards 2015 - megvannak a jelöltek
Már csak néhány hétre vagyunk az év egyik legrangosabb videojátékos díjátadó gálájától, most pedig azt is megtudtuk, kik vannak az esélyesek között.
Már csak néhány hétre vagyunk az év egyik legrangosabb videojátékos díjátadó gálájától, most pedig azt is megtudtuk, kik vannak az esélyesek között.
Egyre többször előfordul, hogy nem azt kapjuk a játékoktól, amit a bejelentéskor megígértek nekünk, pedig nem újdonság ez, régen is volt rá szép számmal példa. Nézzük hát, hogy mely címek a legnagyobb kamugépek.
Több játékban akad valamilyen hiba, aminek hála végtelen sok erőforráshoz juthatunk. Amíg a Bethesda nem javít ki egy kisebb hibát, addig pedig a Fallout 4 is ezek közé tartozik.
Az új Tomb Raiderben a Twitch őrült közössége már nem csak nézőként lehet jelen, hanem az eseményekre is hatással lehet.
Akik megvették a Gears of War felújított változatát, azok hamarosan az eredeti játékokat is pörgethetik Xbox One-on, mi pedig jól megmondjuk, hogy mikortól.
A Yakuza-sorozat idén ünnepli a tizedik évfordulóját, a Sega pedig ekkor tervezi bemutatni a Yakuza 6 első igazi trailerét, először valószínűleg csak a tokiói közönségnek.
A fejlesztők szeretnek apróbb meglepetéseket és poénokat elrejteni a játékaikban, ez pedig a Black Ops 3 esetében sincs másképp.
A Counter-Strike: Global Offensive-ből nap mint nap láthatunk elképesztő megmozdulásokat és lenyűgöző lövéseket, pedig néha a győzelemhez csak egy jó helyen lévő ajtó kell.
Egyre komolyabban veszik az esportot a világ minden táján, most pedig már egy amerikai suliban is segít, ha valakinek jól megy a League of Legends.
Hamarosan egy extra karakterrel bővül az Overwatch, az új jövevényre pedig a Starcraft II világbajnokság hivatalos oldalán hívták fel a figyelmünket. Nem véletlenül.
Az Outlastért felelős Red Barrels Games hamarosan bejelent valamit, mi pedig ezt természetesen kíváncsian várjuk.
A BioWare kiadta a Star Wars: The Old Republic legújabb kiegészítőjét, a Knights of the Fallen Empire-t, a megjelenést pedig egy launch trailer koronázta meg.
Elkezdődött az Overwatch bétája, ezzel együtt pedig nyilvánosságra hozták a játék gépigényét is. Szerencsére nincs mitől tartani.
Michel Ancel és csapata is egy kőkorszaki akció-kalandon dolgozik, a WiLD pedig egy gameplay traileren mutatkozott be ismét a Paris Games Week előtt.
Nagy parti van a Payday 2 Redditen. A rajongók forronganak, a fejlesztők elbeszélnek mellettük, és mindeközben a bevételt számolják.
A külföldi kollegák már végigdarálták a legújabb Halo játékot, az eddigi pontszámok alapján pedig nincs miért aggódni a Halo jövőjét illetően.
A Star Wars filmek leggyűlöltebb karakterét egyszer már láttuk a Star Wars VII egyik előzetesében, de most visszatért, az eredmény pedig hasonlóan bizarr.
Két külön launch trailer is megjelent az Assassin's Creed Syndicate-hez, melyek egyike Jacobot, a másik pedig testvérét, Evie-t állítja középpontba.
A tegnapi nap a Vissza a jövőbe filmek jegyében telt, a LittleBigPlanet 3 pedig természetesen nem maradhatott ki a buliból.
A negyedik rész után a Battlefield Hardline is kap egy éjszakai témájú DLC-t, a Blackout csomagot pedig mindenki ingyen megkaphatja, akinek már megvan az alapjáték.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)