Elhunyt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa
Korábban a zenekar még arról adott ki közleményt, hogy Watts egy orvosi beavatkozásból lábadozik.
Korábban a zenekar még arról adott ki közleményt, hogy Watts egy orvosi beavatkozásból lábadozik.
Új karaktert, küldetéseket és egyéb teendőket is hoz a kiegészítő csomag.
Az elkövető azzal védekezik, hogy áldozatát megszállta az ördög.
Egészen pontosan arról a játszható hősről van szó, akit egy, a zaklatási botránnyal összefüggésbe hozott fejlesztőről neveztek el.
A híresztelések alapján a modell csak korlátozott számban lesz elérhető.
A felperes szerint a vállalat nem informálta tisztességesen a befektetőket a zaklatási botrányt kirobbantó állami vizsgálatról.
Egy okosóra már jóval több mint időmérő, ezt évek óta tudjuk, de van még feljebb: a HUAWEI Watch 3 szériája dizájn és funkciók terén is szintet lépett, és több területen is fontos társsá válhat az életünkben.
Kevin Costner posztapokaliptikus akciófilmjének utódját azonban nem a moziban kell majd keresnünk.
Ismét megjelentek a rendőrök egy streamernél élő adás közben.
Meglehet, hogy a cég egy időre szeretne eltűnni a radarról.
A Blizzard bemutatott pár skint, és elárulta az indulás idejét, mi pedig begyűjtöttünk mindent, amit lehetett.
Nem olyan trendi, mint az Apple Watch, viszont sokkal pontosabban megmondja, mennyi kalóriát égettünk el az edzés során.
Az Overwatch League játékosainak fizetése miatt indított vizsgálatot az USA Igazságügyi Minisztériuma az e-sport liga szervezői ellen.
A rendőrség sokszor még akkor is a házban volt, amikor ment az élő műsor.
Akár egy bűnszervezet vezére, akár egy sötét fantasy világ kalandozója akarsz lenni, az Xbox Free Play Days kínálata érdekes lehet neked.
A Nintendo végre ismét megmutatta a nagysikerű Breath of the Wild folytatását, valamint néhány más Zelda-témájú érdekességet is megvillantott.
A Blizzard célja, hogy leszámoljon a helyszínek statikus érzetével, és napszakok/időjárási tényezők keverésével leheljenek életet a pályákba.
Egyik kezével ad, másikkal elvesz a Blizzard.
A Ring Fit Adventure kontrollere izzasztó edzésprogramot varázsol a Blizzard lövöldéjéből.
Watch Dogs: Legion of the Dead címmel érkezik a Londont élőhalottakkal elárasztó DLC.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)