A címből látszik, itt van a Doom III demója. Megint. Ezúttal azonban nem a Microsoft oprendszerét előnyben részesítők örüljenek. Most ugyanis az iD elérkezettnek látta az időt, hogy a játék Linuxos demóját is kiadják. Hurrá! A demót, illetve egy peccset, ami a multis játékot könnyíti meg nagyon itt találjátok. Ja, nem, itt csak a demó van :) A javítócsomagért mindenki szíveskedjék erre fáradni.
A Sony egy új csodát dobott a piacra, mely funkcionalitásában rengeteg célt hivatott szolgálni, megnevezése pedig Sony RM-NX7000. Ebből még nem derül ki sok, így elárulom, hogy a Sony NAVITUS Remote Control (RM-NX7000) erősen leegyszerűsítve gyakorlatilag egy távirányító. A 3,5"-es Sony TouchEngines képernyő 65.000 színt támogat, valamint mindent láthatunk rajta. A 32 MB RAM-os slotot rejtegető szerkeszet 10 méteres hatótávolságig képes dolgozni, a szíve pedig egy 200 MHz Motorola i.MX1-es processzor - Linux alatt. A Sony azt reméli, hogy a 340 grammos készülék minden háztartásba eljut. Jómagam ennek legnagyobb akadályát az árban látom, hiszen nem kevesebb, mint 700 (hetesszáz) dollárt kérnek el tőlünk a kütyüért. Thanks Mobile Review.
Az elmúlt hetekben bukkant elő egy érdekes kis project, melynek keretében olyan Linux rendszert heggesztettek, ami képes futtatni a GameCube játékokat. A mai napon már az első, publikus változata le is tölthető erről az oldalról. Amig be nem tiltják a kicsikét, feltétlenül csekkoljátok az oldalát, hiszen bizonyító képek is vannak rajta.
Nocsak... ilyen se volt még a történelemben. A Microsoft arról faggatja a Linux felhasználókat, hogy miért tartják jobbnak a Windowsnál kedvenc rendszerüket. A kérdéssor otthoni és céges felhasználóknak is rendelkezésükre áll (linkek alant). Nem tudom, hogy ebből mennyit használ majd fel a cég (az eredményét valószínűleg soha nem tudjuk meg), de, ha ez az ára annak, hogy a következő Windows rendszer jobb legyen... töltse ki minden Linux felhasználó! Thanks Lazy.
Egy kedves olvasónk, Vaszkó Csaba hívta fel a figyelmünket az alábbi hírre. Köszönet érte! Az Activision letölthetővé tette egyik legnépszerűbb stratégiai játékuk, a Civilization forráskódját. A csomag csak a forrást tartalmazza, minden egyéb állományt (hangok, textúrák, stb.) kispóroltak belőle, így csak azok tudják hasznosítani, akiknek megvan az eredeti teljes játék, valamint értenek is valamicskét a programozáshoz. Elsősorban tehát azoknak a fejlesztőknek javasoljuk, akik DirectX-et használó játékprogramot szeretnének fejleszteni, vagy akik hajlandóak és képesek átportolni az egészet Linuxra :) A Civilization: Call to Power II forráskódja erről az oldalról érhető el (direkt link).
A háború mától újra kezdődik! Megérkezett a Battlefield 1942 1.5-ös és a Call of Duty 1.1-es dedikál linux szerver javítása. Míg előbbit itt lelitek, és 92 mega, addig az utóbbi erre bujkál, mindössze 500 kilobájt helyet foglalva. Harcra fel, győzni kell, irány a dedikált szerver!
Egy érdekes kis kezdeményezésre bukkantam a neten. A Damn Small Linux project, ahogy a neve is mutatja egy űber apró Linux rendszert takar. A 0.4.8-as verzió még mindig eléggé korai fázisú, de már most remekül használható. Kezelése nem olyan egyszerű ugyan, mint egy Windowsnak, de azért ki lehet próbálni. Vállakozó kedvűek töltsék le innen (47,1MB).
Már biztos ismeritek a Steam szolgáltatást, amit a Valve üzemeltet... Najó, legalább a Half-Life 2-t ismeritek?:) Szóval ez a Steam kezd egyre érdekesebbé válni. Akiknek eddig gondja volt a használatával, azok egyben letölthetik a programmal azt, amit akarnak, a lista alant található:
Még mindig nincs jó név, de legalább akad javítás. Ezúttal csak 2 patch akadt horogra: 1 szerver és 1 kliens (de nem ugyanabból).
A javítások idejét éljük (sajnos nem az új játékokét:(). Gondolom sokan csodálkoztok a hír címén, de nem jutott semmi más eszembe:). Ezennel pályázatot írok ki a hír címére (ezzel is növelve a lap "interaktivitását")!:) A legjobb névadó nyereménye, hogy az ő "neve" fog díszelegni eme nemes hír tetején (így rengeteg időt és fáradságot megsporoltok nekem). A pályaműveket komment formájában adjátok le.
Mindenidők egyik legjobb háborúszimulátorához végre elkészült az 1.4-es javítás. Nagyon sok változás történt. Nem is húzom tovább a karaktert, jöjjenek a linkek!
Ez a kereskedelmi forgalomba került Day of Defeat c. HL-mod szerver oldalára való piciny javítás, van linuxos és windowsos változata is. A bugfix-listát itt találhatjátok.
A GameSpot emberkéinek infói szerint a napokban előkerült Stoked Rider nevezetű snowboard progi nemcsak Linux-ra és Mac-re jelenik majd meg, hanem egyuttal PC-re is. A játék "érdekessége", hogy a manapság egyre jobben kedvelt cell shading effektust használja (akárcsak a XIII), melynek köszönhetően rajzfilmszerű lesz a stuff... Jó móka lehet :) Az első képeket itt leled.
Nos, mint említettem, egy kis összefoglaló az április 1 okozta sokkhatásból. Szerencsére nem kellett sokat kutakodnom, mert Blues-ék remekül összegyűjtöttek mindent :)
Egy kis érdekesség az ingoványos konzolos világból... A Shacknews értesülései szerint egyes lelkes emberkék rájöttek, hogy miképpen futtathatnak az Xbox-okon teljesen saját magunk által írt kódokat (pl saját tervezésü Linux rendszerüket). Lényegében ezúttal minden illegális behatás (modchip) alkalmazása nélkül megtehető, egyszerűen egy általános hibát kihasználva a rendszerben... :) Ha érdekelne a részletek, less be ide.
Mivel felméréseink szerint viszonylag sok Linux felhasználó szokott olvasgatni nálunk, gondoltam kihírezek egy kis érdekességet. Elkészült, és a tegnap óta letölthető a legújabb immáron 9.1-es Mandrake Linux. A lenti linkekről letölthető mindhárom CD-je, természetesen teljesen bérmentesen.
Nos, úgy tűnik, hogy a nagyhatalmú kormány ezúttal betekintést nyer az eleddig oly titokban tartott windows operációs rendszerek forráskódjába. A kormánytagok a Windows 2000, XP, Server 2003, valamint CE rendszerek biztonságát vizsgálják majd, hogy mennyire felelnek meg a követelményeknek... Bővebb infókat itt találhatsz a témával kapcsolatban. Egy kérdés még felvetődött bennem... mi van akkor, ha ez a bizonyos forráskód...izé... kikerül valahova? Annyi windows változat lesz, mint Linux? :) Gyertek, tárgyaljuk meg a kommentek között!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)