Mennyivel szebb a Gran Turismo 7, ha PS5-ön játszod?
A Gran Turismo 7 megjelent mind az előző, mind a jelenlegi generációs PlayStation konzolokra, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden gépen ugyanolyan szépen fut.
A Gran Turismo 7 megjelent mind az előző, mind a jelenlegi generációs PlayStation konzolokra, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden gépen ugyanolyan szépen fut.
Ez eddiginél több készüléken lesz elérhető a változó frissítési gyakoriság.
Egy volt alkalmazott indított pert a PlayStation konzolok gyártója ellen.
Az elmúlt évek egyik legjobb cyberpunk játéka lett a The Ascent, ami bugjaitól eltekintve izgalmas élményt hozott.
Egy összehasonlító videó mutatja be, hogy a FromSoftware új játéka mit tud különböző gépeken.
Kiderült, pontosan miből maradnak ki azok, akik a horrorjátékot valamelyik PlayStation konzolon szeretnék élvezni.
Az eredetileg 2004-ben, konzolokra megjelent akció-szerepjáték PC-n támad fel.
A Bang & Olufsen játékos fejhallgatójának új változata már nem csak Xbox Series konzolokkal lesz kompatibilis.
A PlayStationökhöz szánt meghajtóknak vannak korlátai.
Előtte és utána is voltak sikeres kézikonzolok, a PlayStation Vita mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Visszatekintésünkből megtudod, hogy miért.
PlayStation-konzolokon és PC-n is szépen fogyott a Guerrilla Games akció-szerejátéka.
Örökre beégett képsorok hirdetik a letűnt idők masináinak dicsőségét.
Konzolos kiadásról egyelőre nem esett szó, de Phil Spencernek komoly tervei vannak az Activision Blizzard portfólióval.
Működik kézikonzolokkal, például Nintendo Switchcsel vagy akár könyvekkel, újságokkal is.
Vajon követi a Mario, a Zelda és a Pokémon franchise-ok otthonául szolgáló konzolok gyártója a Microsoft és a Sony példáját?
Ha minden igaz, hamarosan teljesen kihasználja a CD Projekt Red szerepjátéka az új generációs konzolok lehetőségeit.
Az Owlcat Games szerepjátékának tavasszal kellett volna megjelennie PlayStation 4-re és Xbox One-ra.
A projektről elsőként szivárogtató újságíró a fejlesztést végző stúdiót is megnevezte.
Tavasszal már nyúzhatjuk is a Paradox történelmi stratégiáját az új platformokon.
Sejteni lehetett, hogy már aláírt szerződések biztosítják a Call of Duty jövőjét PlayStationön. Legalábbis egy ideig.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)