AI-generált influenszerrel reklámoz a német Vodafone
A vállalat szerint többféle marketingstratégiát is tesztelnek, most épp erre esett a választás.
A vállalat szerint többféle marketingstratégiát is tesztelnek, most épp erre esett a választás.
Épp annyi mesterséges intelligenciát pakolt új rendszereibe a Reolink, hogy az praktikus legyen, de drága semmiképp. A cég ráadásul a költséghatékonyság mellett az adatbiztonságra is figyelt.
Az Anthropic 1,5 milliárd dollárt fizet a szerzőknek és kiadóknak.
A közmédia az egyik híradójában a Fidesz-közeli Nemzeti Ellenállás Mozgalom propagandavideóját vágta be illusztrációként.
Bár önmagához képest nagyot nőtt a Copilot, továbbra is nyomasztó az OpenAI fölénye.
Az IFA 2025-ön bemutatkozott a Robbyant R1, az első dedikált főzőrobot.
Állítólag az Apple Intelligence illegális könyves oldalról szedett tartalomból tanulgat.
Az AMD látványosan visszaszorult, miközben az Intel részesedése már mérhetetlenül alacsony.
Digitális PCW magazinod mellé ajándék szoftvert és vírusirtót adunk, sőt még exkluzív szolgáltatásokat is élvezhetsz.
Egy másik óriási stúdió is csatlakozott a Disney és az Universal peréhez.
Senki sem tudja megerősíteni, hogy most Trump tényleg felrobbantott-e 11 drogcsempészt, miközben az erről készült felvélt AI szakértők vizsgálgatják.
Az LG új Fit & Max sorozata intelligens funkciókkal és elegáns dizájnnal debütál.
Az OpenAI chatbotjával folytatott beszélgetések felerősítették a mentális problémákkal küzdő Stein-Erik Soelberg paranoiáját.
A legendás játékdizájner mesterséges intelligenciával szkennelte be híres barátait, de szerinte ez sem elég élethű.
A Thunder Lizard dinoszauruszos RPG AI-renderelt grafikát kapott, de az élmény még nem tökéletes.
Oliver McCann olyan ügyesen tud beütni parancsokat a chatbotnak, hogy zenei karrierje lett belőle.
Egy friss kutatás szerint a hízelgés és a nyomásgyakorlás is elég lehet.
A Star Warsból származó kifejezés ma már a mesterséges intelligencia és a robotizáció elleni frusztráció jelképe.
A TaxBot képes két hét munkáját egyetlen nap alatt elvégezni.
A Vivaldi az összes trenddel szembe megy és blokkolja a mesterséges intelligenciát a böngészőből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)