[MOVIE] Esti négyes
Négy játékból jelent meg videó a délután folyamán.
Négy játékból jelent meg videó a délután folyamán.
"Van képed hozzá?" címmel digitális fotópályázatot hirdet az EXTREME DIGITAL fotó- és számítástechnikai áruház, melynek célja a a digitális fotózás kultúrájának elmélyítése hazánkban. A szervezők a pályázattal szeretnének lehetőséget teremteni a hobbifotósok és a hivatásos résztvevők számára egyaránt, hogy kreatív ötleteiket és a digitális fotótechnikával készült, versenyre érdemes alkotásaikat a nagyközönség elé tárhassák. A részletes információkat itt találhatod meg.
[MOVIE] Atari - adag #1Elkezdtek szállingózni az E3-on bemutatásra kerülő játékok animációi. Mármint azok, amiket ott is mutogatni fognak. Az első versenyző az Atari, akinek valószínűleg ez csak az első adagnyi videója, mely a következőket tartalmazza:
Tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, valamint a GameStar InterCity-re várakozókat, hogy a Juiced című autóverseny előreláthatólag fél hónapot késik, s így június elejére várható az érkezése. A kiadó a kellemetlenségekért elnézésüket kéri, és közleményében a játék véglegesítésének elhúzódását jelöli meg legfőbb indokként.
Manapság sokat hallottunk a Gothic játékok következő epizódjáról, és igencsak úgy tűnik, hatalmas durranás készül valahol a földgolyó másik felén. S hogy egy kicsit kedveskedjenek a fejlesztők mára is, elindították a játék hivatalos oldalát! Ahogy belépünk, egy káprázatos screenshot fogad minket alul, arra mindenképp kötekező rákattanni. Már előre látom, szép verseny lesz itt a játékok között. Nyami :)
Januárban már beszámoltunk a STACKED with Daniel Negreanu címet viselő pókerjátékról, ám most új részletekre derült fény. Daniel Negreanu-ról annyit, hogy egy kicsit vágja a témát, számtalan versenyt megnyert, a játékban ő fog Neked tanácsokat osztogatni, megtanít minden trükkre és stratégiára. Bár ezt erősen kétlem, hisz akkor akár bárki legyőzhetné a következő versenyen élőben. Vagy ez hülyeség? :) A játékot nagyon nagyra becsüli a kiadója, mert a létező összes platformra ki kívánja adni. Konzolra ez év harmadik negyedévében, PC-s időpontról nincs információ, de készül arra is.
Az EA megállapodott a University of Southern Californiával (USC), mely szerint egy pályázat keretein belül bárkinek lehetősége nyílik rövidfilmet készíteni a Sims 2-ben Diákélet címszó alatt. Steve Seabolt, az EA alelnöke elmondta, a verseny célja, hogy egyedivé tegyék a játékmenetet, egy történet saját kútfőből való elmesélése nagyon fontos a szórakoztatóiparban. A megállapodás egyúttal a filmes- és játékipar egymáshoz való közeledését is meg kívánja erősíteni. Aha... ez mind királyság, de én még nem látom át egészen, hogyan is akarják ezt megvalósítani, de majd kiderül.
2006-os megjelenéssel jelentették be az est következő sztárját, Heaven vs Hell címmel. A játékról annyi mindenképp fontos, hogy a 25. századi emberiség versenyre kel Isten teremtő hatalmával, amit természetesen az égi hatalom nem néz jó szemmel, és úgy dönt, újraírja a történelmet, letöröl mindent a Föld színéről, hogy előről kezdje az egész teremtést. Viszont ez meg a sátánnak nem tetszik, így a pokol hadai is harcba vonulnak. Kettejük között meg marad az emberiség. Mindhárom "fajnak" egy célja van: hatalmas hadsereggel leverni a másik kettöt, ebben az érdekesnek ígérkező stratégiai játékban.
A Blackhole Motorsports épp az imént jelentette be a következő alkotásukat, amelynek a GT Legends címet adták. A névből kiderül, hogy a szokásos versenyautós sztorit most egy kicsit visszaültetik pár évtizeddel, és olyan über járgányokkal száguldozhatunk, mint a Ford Capri, vagy a Mercedes 300 SL. Több infó egyelőre nincs, de azért fülelünk.
Újabb darabját jelentették be a Hard Truck sorozatnak. A következő, Apocalyptic Wars alcímet viselő epizódban azonban a verseny helyett inkább a harconon lesz a hangsúly. Piszkos és bizonytalan fantáziámban megjelent, ahogy Józsi bácsi a 20 éves dörgedező tragacsának első lökhárítójára nagy erőfeszítések árán feltukmákol egy vasvillából és egy kiszuperált disznóólajtóból összetákolt halálos fegyvert, hátsó lökhárítója felé bal oldalra pedig felírta: "lehet, hogy lassabb vagyok, de előtted vagyok", jobb oldalról pedig levakarta a "vigyázat lányok, az enyém 15 méter hosszú" szöveget. Nah, térjünk vissza. Alapvetően 5 kamionmodellt alakíthatunk kedvünkre, s pl. 30 féle fegyvert szerelhetünk fel rájuk. Emellett igyekeztek javítani a grafikán, fizikán, kereskedelmi rendszeret. Hát, majd meglátjuk. Nem tudni, mikor, mert megjelenési dátumot elfelejtettek adni. Az első képeket viszont itt megtalálhatjátok.
Ha még maradt pár helyesen működő agysejt a fejemben, akkor azok azt sugallják nekem, hogy már egyszer hírt adtunk a Juiced nevű illegálisversenyes-autós játékról. Azonban a kiadó új oldal mellett döntött, így illik ezt is megosztani Veletek. Akinek bejön a játék, vagy csak simán érdekli a honlap, aannak lesz szíves ide futni a szemének!
A rettenetes rövidítéssel megáldott játék, avagy a GTR: FIA GT Racing Game a mai nap arany lemezre került. A SimBin csapat által készített autós mókában, a világ legérdekesebb járműit vezethetjük, számos nagy versenyen, köztük a 24 órás Spa-n. A marketingesek nem csupán eme állításokkal próbálják felhívni a figyelmet termékükre, hanem azzal is, hogy ultra realisztikusnak kiáltották ki, azaz minden olyan mint a valóságban. Aki kíváncsi rá - a korai öregedésre fittyet hányva – már Május 3-án leránthatja egy amerikai bolt polcáról.
A Mindscape, még 2001 derekán kiadta az azonos című sportjátékát, mely mondjuk nem volt annyira rossz, nem aratott osztatlan sikert - mint ahogy a sportjátékok általában. Most, ennyi év után a Resolution Interactive megszerezte a jogokat, és úgy döntött, hogy az aktuális versenyadatokkal, természetesen jelen kori enginnel újradolgozza, és nem csak PC-re, hanem PS2-re és Xbox-ra is kiadja. Ha kedveled a havas versengéseket, látogass el ide több infóért, vagy ide, egy kis hivatalos anyagért.
Eljött az ideje annak, hogy új al-topik moderátorokat keressünk a GameStar OnLine fórumára. Akinek van elég ideje és tapasztalata, illetve érez magában elég tehetséget és elhivatottságot ahhoz, hogy GSO fórum al-topik moderátor legyen, az a következő al-topikok felügyeletére jelentkezhet. :: KOMOLYSÁGOK :: - Általában a játékokról -> Autóverseny :: KOMOLYSÁGOK :: - Általában a játékokról -> Sport :: KOMOLYSÁGOK :: - Általában a játékokról -> MMORPG :: KOMOLYSÁGOK :: - Általában a játékokról -> Stratégia :: KÖZÖSSÉG :: - Csere - Bere :: KÖZÖSSÉG :: - Kultúra :: KÖZÖSSÉG :: - Fórumos Szerepjátékok :: MÁSVILÁG :: Film :: MÁSVILÁG :: Zene (Ez utóbbi kettőre jelentkezőknek a Könyv al-topik moderálását is el kell vállalniuk). Jelentkezéseiteket a gyu@gamestar.hu mail-címre küldjétek "AL-TOPIK MODERÁLÁS" témamegjelöléssel. Mindenki csak egy al-topik moderálására jelentkezhet. A jelentkezésben írjátok le GSO fórum felhasználói neveteket, életkorotokat, fórumozási tapasztalatotokat, (más fórumokon végzett adminisztrátori vagy moderátori munka előny, de nem kötelező.), illetve indokoljátok meg, melyik al-topikot választottátok és miért. Lehetőleg azt is írjátok le, mennyi időt tudtok a moderátori munkára szánni hetente. Jelentkezési határidő: 2005. május 1, vasárnap, éjfél. Határidő után jelentkezéseket nem fogadhatunk el. A beérkezett jelentkezések elbírálását a GSO adminisztrátorai végzik: az eredmény kihírdetése 2005. május 9.-én a GSO fő-oldalán lesz megtalálható.
Ma estére azért akad némi töltögetnivaló is. Izibe találtunk nektek két videót. Az egyik a Trackmania Sunrisehoz készült, és teljes 21 megás terjedelmében mutatja be nekünk ezt az autós játékot. Bár akinek jobban bejön a játék, az talán próbálja ki a demót, pár perces videó helyett :) Vagy mind a kettőt, az még jobb.
A késői órák második versenyzője pedig a Fantastic Four, amiről annyit kell tudni feltétlenül, hogy az azonos című szuperhősös képregény alapján készül a játék, feladat a gonoszok megnüntetése, az igazság védelme, és minden hónapban kifizetni a gázszámlát, meg megvenni a GameStart. Hmm, ez rímel is, költő lettem. Na, irány a videóhoz!Hiába, no! A fanatikusok a morzsákból is jól laknak ínséges idők idején. Ezért aztán eleget teszek Accord kérésének, és az általa említett német rajongói oldalról, az NFS-Centerről idéznék egy keveset. Arról már szót ejtettünk a hivatalos bejelentés alkalmával, hogy visszatérnek a zsaruk (amiért szerintem a legtöbben a farkukat csóválják örömükben...), de az talán némileg új infónak számít (?!), hogy megint lesz benne verdabuherálásra lehetőség, bejárható lesz az egész térkép, lehet tilosban versenyezni (naná, ezért lesznek a fakabik), sőt lesz valami "rap sheet building" is, amennyiben helyes az angolra fordítás, de ezt most nem kísérelném meg magyarázat nélkül magyarosítani :) Hát, azért ez is több a semminél.
Sajnos kis késéssel, de végre közölhetem az örömteli hírt, melyet Kozák Tamás barátom adott a tudtomra: az Invictus szponzori és szaktanácsadói szerzõdést kötött a Sirály Rallye Team-el. A jelenleg H osztályban versenyzô csapat 2005 március 19-20-án az F3-as kategóriában megnyerte a Hungaroringen tartott idénynyitó Junior Magyar Bajnoki futamot. A fehér Lada VFTS oldalán ezentúl egy hatalmas Invictus logó csillog majd. A csapat tagjai egyébként igen komoly segítséget nyújtottak a CRC 2005 fejlesztésében, így hát nem véletlen, hogy a CRC nagyon komoly ütőerőként robbant be a PC-s játékok közé, nomeg, hogy a soron következő CRC-fejlesztések is nagy babérokra törnek majd. A teljes, hivatalos közlemény itt olvasható.
A SteamNews adta a tudtunkra, hogy 3 új DeathMatch pálya tölthető le a Steamen keresztül a Half-Life 2-höz. Ezek név szerint a következők:
Mint már említettem, íme egy hazai érdekesség. Az 576 Media következő szüleménye az Army Racer, mely lényegében egy autóverseny. Különféle katonai környezetekben nyomulhatunk a rendelkezésre álló verdákkal. Kezdetben egy kis egyszerű verdával indítunk, majd miután kellő pénzt szereztünk sikeres versenyeink után, vásárolhatunk új autókat és tuning elemeket. Most futott be az első videója, melyet itt találhattok meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)