Egér és billentyűzet támogatást kaphat az Xbox One
A Windows 10 megjelenése sok újdonságot hoz a Microsoft konzoljának életébe is. Ezek egyike az új periféria, amellyel lecserélhetjük a kontrollert.
A Windows 10 megjelenése sok újdonságot hoz a Microsoft konzoljának életébe is. Ezek egyike az új periféria, amellyel lecserélhetjük a kontrollert.
Egyelőre nem tudjuk, mennyire lesz hasznos, de a bátrabbak már kipróbálhatják az Windows 10 egyik legérdekesebbnek tűnő újdonságát, amivel a konzolunktól távolabb is játszhatunk Xbox One-os játékainkkal.
Egy közlemény szerint a PC-s verzióval egyidőben jön a Kalypso Media stratégiája, a Grand Ages: Medieval PlayStation 4-re is. Vannak itt konzolos stratégák?
Nyakunkon a tábor, de egy kis játék azért még belefér a hétvégén.
A Nintendo új konzolja ismét az AMD chipjével lehet felszerelve, legalábbis erről pletykál a szakma.
Immáron havidíj nélkül kalandozhatunk Tamriel földjén, akár konzolokon is. A The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited megváltoztatja a játékot, lássuk hát, hogy megéri-e azoknak is visszanézni, akik ezelőtt kihagyták.
Sajnos nem lehet konzolon játszani a World of Warcrafttal, de egy igazi rajongót ez nem állított meg abban, hogy warcraftossá alakítsa PlayStation 4-ét.
Most, hogy a The Elder Scrolls Online: Tamriel Unlimited konzolokra is elérhető, érkezhet az első kiegészítő, az Imperial City, ami sok-sok új tartalommal bővíti a játékot.
Akik esetleg nem tudnak elszakadni a régi konzoloktól, azok nemsokára bárhová magukkal vihetik a kedvenc Commodore játékaikat.
Egy kísérő szó nélkül jelent meg ma a Prototype első és második részét magában foglaló Biohazard Bundle, kizárólag jelenlegi generációs konzolokra. Mostanra azért már többet kaptunk.
A DICE bejelentette, hogy a konzolos verziókkal ellentétben a Star Wars Battlefront PC-s portjában nem lesz osztott képernyős kooperatív mód.
A Marvel-képregények kedvelői játékok terén nem voltak elkényeztetve az utóbbi időben. Ha minden igaz, ez változni fog és a mobilos címek mellett konzolos megjelenéseket is terveznek.
Hosszú idő után először nem készülünk se megfagyni, se megfőni. Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a hétvége.
Az Xbox One után hamarosan a másik jelenlegi generációs konzolra is ellátogathat a D&D-re alapuló online szerepjáték.
Az idén visszatérő Hősök sorozat mellé konzolos, PC-s és mobiljátékok is érkeznek szeptemberben.
PC után konzolon is tiszteletét teszik a régi idők arcade mókája. Nosztalgiára fel!
Biztosak vagyunk benne, hogy nem mindenki fog örülni a BioWare döntésének. A Dragon Age: Inquisition jövőbeni DLC csomagjai nem jelennek meg az előző konzolgenerációra.
A Sony hivatalosan is bejelentette a legnagyobb tárhellyel érkező PlayStation 4 kiadás megjelenési dátumát.
Az Activision nem aprózza el a Destiny: The Taken King promócióját, bejelentették ugyanis, hogy a játék mellé egy egyedi konzolt is beszerezhetünk.
Csak egy laza félévet csúszott vele, de a BioWare végre megoldotta, hogy átvihessük a Dragon Age: Inquisition mentéseinket a régi konzolokról az újakra.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)