Bloodborne - három év után új titokra bukkantak az egyik Chalice Dungeon mélyén
Temérdek próbálkozás után egy kis csapat rátalált egy módszerre, amivel sikerült megtörni az Isz típusú kazamatákat korlátozó glitchet.
Temérdek próbálkozás után egy kis csapat rátalált egy módszerre, amivel sikerült megtörni az Isz típusú kazamatákat korlátozó glitchet.
Windowson, Linuxon és Macen is játszható, és ha siettek, örökre a tiétek lehet.
Néhány hét múlva kerül mozikba az Ant-Man and the Wasp, addig pedig van még időnk átolvasni a kiszivárgott stáblistát.
A Marvel elvileg 65 filmrendező közül választott most három potenciális jelöltet.
Ha megnézni nem is tudjuk, legalább meghallgathatjuk, miről szólt az alig párszáz embernek megmutatott demó.
A kiadó megkísérli meghódítani a dél-koreai rajongókat egy saját maga által vezetett ligával.
A Geekbench adatbázisában két új Ryzen 2000-es modellt is kiszúrtak.
A borostás, ráncos, sokat megélt katonák helyett ki ne akarna fél méter magas anime kislányokkal rohangálni?
A jelek szerint nem kell egyedül szembenéznünk a veszéllyel, vihetünk magunkkal egy kis kedvencet is a kalandra.
A városépítős játékban rombolni is lehet, ezt kihasználva pedig egy elég szép kisfilmet sikerült összeállítania a TDB Games csatornának.
Sőt, még azt is elmondták, hogy a fejlesztők hiába próbálkoznak, az eladásokon így nem tudnak javítani.
A kompakt asztali gamergép kisebb, mint egy PlayStation 4 vagy egy Xbox One.
Újra mozgásban láthatjuk a Sony egyik legígéretesebb exkluzívját, ráadásul kaptunk néhány részletet a játékmenetről, így például a töltési időről is.
Balteus, Gladius, csodálatosan heroikus latin nevek, amelyek az ASUS gamer márkájának új eszközeit takarják. És még egy bónusz, a gamer büszkeség alapvető kelléke is a videón látható: a kis ROG-logo projektort egy mini Batman is megirigyelné.
Aki esetleg attól tartott volna, hogy Urahara Kisuke kimarad az élőszereplős verzióból, az most megnyugodhat. A világ legmenőbb boltosa is helyet kapott a legfrissebb trailerben.
Különleges kis alkotásnak tűnik a Shedworks címe, ami az idei E3-on mutatkozott be.
Helyi idő szerint pontban éjfélkor kezdődött a kimondottan PC-játékokra fókuszáló előadás. A tavalyi, kissé lehangoló műsor után idén egy dinamikusabb, izgalmasabb show-t láthattunk.
A játék közösségi elemeire is nagy hangsúlyt fektetett a Ubisoft.
A Payday készítőinek új játékához érkezett egy kis ízelítő.
A Ubisoft egy kissé túlnyújtott bevezetővel nyitotta az előadását, de mint később kiderült, az is a következő Just Dance beharangozója volt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)