Negyedórában összefoglaltuk a FromSoftware teljes történetét
Az Elden Ring megjelenése után épp itt az ideje, hogy összegezzük a FromSoftware 36 éves munkásságát.
Az Elden Ring megjelenése után épp itt az ideje, hogy összegezzük a FromSoftware 36 éves munkásságát.
A hatályos orosz jogszabályok szerint az állami csatornák adását is közvetítenie kéne a Netflixnek, de erre nem hajlandó a streamingszolgáltató.
Márciusban sem hagy minket izgalmas újdonságok nélkül a játékipar.
Mozgalmas hónap van mögöttünk, ideje megszavazni február legjobb játékát.
A Sony egy ideje már pedzegeti a Twisted Metal élőszereplős adaptációját, de most úgy tűnik, hogy teljes gőzzel beindult a meló.
A rendezvény két év után tér vissza a régi kerékvágásba, de azért lesznek korlátozások.
Összegyűjtöttük azokat a kiemelkedő alkotásokat, amelyek bemutatják a háborúk valódi arcát.
A rajongók által készített Half-Life: Field Intensity kampány tizenhárom évnyi fejlesztés után jelent meg.
Az itthon az HBO kínálatában elérhető az A boszorkányok felfedezése sorozat elérkezett a befejező évadhoz és sajnos elfogyott a lendület.
Toplistában gyűjtöttük össze az eddigi gyakorlatilag összes Batman-filmet.
Nem kerülte el a szexizmus vádja a Lost Ark MMO-t, de mások épp a vélt vagy valós prüdéria miatt vannak felháborodva.
A lezárult akvizíció következtében a most megszerzett kiadó és leányai nevet fognak változtatni.
A mai livestreamben Kaci a World of Warcraft: Shadowlands - Eternity's End újdonságainak fog nekiesni.
Egy országban már biztosan a Disney saját streamingszolgáltatásának kínálatába kerülnek be a Netflixről lekerülő Marvel-sorozatok.
Az orosz-ukrán háború érintettjeit szeretné megsegíteni a This War of Mine fejlesztőcsapata.
A kijevi székhelyű GSC Game World közleményt adott ki Ukrajna megtámadását követően, és segítséget kért a játékipartól.
Közeleg a Stranger Things következő szezonja, ezért a srácok elkezdték futni a szokásos marketingköröket. Az egyik interjú egy nagyon fura sztorit fedett fel.
Már a megjelenés előtt megmutathatjuk nektek mozgás közben is a FromSoftware új játékát, vagyis az Elden Ringet.
Az EXIT sorozat hamarosan új, A Gyűrűk Ura világából merítő résszel bővül.
Videóban mesélünk a hamarosan megjelenő Elden Ringről, melynek immár teljes verzióját napok óta nyúzuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)