Monster Hunter World - rengeteg játékmenettel érkezett az új trailer
Egy közel tízperces új videót adott ki a Capcom a Monster Hunter Worldről, aminek egy jelentős hányadát játékmenet teszi ki.
Egy közel tízperces új videót adott ki a Capcom a Monster Hunter Worldről, aminek egy jelentős hányadát játékmenet teszi ki.
A Gothic és a Risen játékok készítői ezúttal egy sci-fi és fantasy eleggyel próbálkoztak, ám ELEX névre keresztelt játékuk rosszkor volt rossz helyen, tele hibával.
Hiába a nagy öklök, voltak vele gondok. Most folyamatosan javítgatják Doomfist teljesítményét, hogy az Overwatch játékosok ismét rákapjanak.
Most már minden világos, az új Bosszúállók mozi első előzetese egyértelművé teszi, hogy miért kellett eddig várnunk rá.
Ami a Dungeon Keeper szellemi örököse és humorban gazdag, az rossz nem lehet.
A Bungie úgy próbál új játékosokat csalogatni, hogy elérhetővé tesz egy ingyenes próbaverziót.
Kompakt, önállóan is használható zenelejátszóként, de bluetoothon vagy kábelen keresztül bármit csatlakoztathatunk hozzá, és még telefonos kihangosítónak is alkalmas.
A Steep kiegészítőjét a téli olimpia köré építették, teljesen új sportágakat fogunk tudni kipróbálni benne. A megjelenés sincs már messze, viszont előtte még egy nyílt bétatesztre kerül sor.
Senki nem szereti, ha az arcába hazudnak, azt meg főleg nem, ha ezt egymás után kétszer teszik.
Egyelőre csak a teszt szerveren játszható az új pálya, a játékosok azonban már most találtak néhány kreatív módot, hogy idő előtt végezzenek az ellenfeleikkel.
Sikerült továbbcsiszolni a The Evil Within formuláját, így a folytatásban még jobban, még nagyobb területen, még változatosabban retteghetünk.
Megvizsgálhatod, mennyire vagy védett a digitális veszélyek ellen, és közben egy laptopot is nyerhetsz
Kényelmes, szép, korrektül szól, és mindennel működik, amivel csak használni szeretnéd - a Cougar Immersa fülese hozza azt, amit ebben az árkategóriában elvárhatunk.
A Slightly Mad kijavította az előző rész hibáit, de a Project Cars 2 nem lett tökéletes - csak közel áll hozzá.
Hamarosan elég méretes javítás érkezik, amivel számos játékmechanika megváltozik.
A 4K-s fotóküldési lehetőség mindenkihez eljut, a streak funkciót egyelőre csak teszteli a Facebook.
Folytatódik a Batman: The Telltale Series kalandjáték, a legújabb részben Batman/Bruce Wayne a döntéseik következményeivel és új ellenfelekkel néznek szembe.
A Telltale marveles sorozatának utolsó előtti részében már látjuk az alagút végét, de továbbra is kérdéses, hogy mennyire lesz őszinte a mosolyunk, ha egyszer odaérünk.
A Super Mario Odyssey némileg változtat a jól bevált recepten: a platformerelemek kicsit háttérbe szorulnak és a felfedezés, illetve a kreatív problémamegoldás kerülnek előtérbe.
Hamarosan pedig már lehet is tesztelni az új csúzlikat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)