Magyar feliratos előzetesben mutatkoznak be a Star Wars: The Clone Wars új klónkatonái
Tökéletlen klónok osztaga próbál az ellenséges vonalak mögé kerülni a záróévad új előzetesében.
Tökéletlen klónok osztaga próbál az ellenséges vonalak mögé kerülni a záróévad új előzetesében.
Sajtóhírek szerint képtelen leszorítani a Sony a következő generációs konzol gyártási költségét, ami komoly fejtörést okoz a végső fogyasztói ár megállapításakor.
A legfrissebb bemutató Kamala Khan történetére koncentrál, de mutat akciójeleneteket a Kapitánnyal és több karakterrel is. Az előrendelői extrák is bemutatkoztak.
Olyan címek kaptak magyar feliratot, mint a Fallout 4 és a The Walking Dead: The Final Season.
Napokon belül egyébként már Steamen is elérhető lesz a játék, szóval minden adott a pótláshoz, ha eddig kimaradt volna nektek.
Ugyan Japánba késve érkezhetnek a cég gépei és tartozékai, de elmondásuk szerint Európában és Amerikában nem érződnek majd a gyártásban beállt csúszások.
Majdnem negyven éve szállítja a jobbnál jobb mozikat, nevéhez fűződnek a gengszterfilmek zsánerének legkiemelkedőbb alkotásai, ennek ellenére Hollywood mégis mostohán bánik vele; vajon mióta tart a lázadó rendező és az álomgyár viszálya?
Kiderült, hogy a következő generáció konzoljaira, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re is készül a játék.
Eddig csak Xbox One-ra, illetve az Epic Games Store-on keresztül PC-re volt elérhető a magyar Zen Studios játéka, de ez hamarosan megváltozik.
Végre hivatalosan is megérkezett a holnap élesedő Season Two előzetese.
A Wuhanból elszabadult járvány hatással van kínai gyártókapacitásra, ami akár a generációváltás elnapolását is maga után vonhatja.
Egy gyártó gumikacsákkal helyettesítette kedvelt videojátékok szereplőit.
Rob McElhenney sorozata megmutatja, milyen lenne, ha egy játékfejlesztő céget a legendás Felhőtlen Philadelphia gárdája irányítana.
Leültünk egyet beszélgetni Bercsényi Péter színésszel, akit leginkább a Vaják sorozat magyar változatában betöltött szerepéről faggattunk.
A második kötet újrakiadásának borítódizájnja finoman szólva is negatív kritikákat kapott, és az átdolgozott változatot sem rajongják körül.
A tegnapi szivárgás után a Lionsgate hivatalosan kiadta a videót.
Hamarosan kezdetét veszi a versengés, immáron 7 versenyszámban mérethetik meg magukat a hazai játékosok a 15 milliós nyereményalap darabjaiért.
A teljes trailer szerdán jön, de fél percet már most megnézhetünk belőle.
Egész jó történelmi kalandfilm is lehet belőle a végére.
Feltűnik benne Taskmaster, aki láthatóan eltanulta Amerika kapitány egy mozdulatát is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)