Napi büntetés: Snoop Dogg egy Xbox Series X formájú hűtőt kapott születésnapjára
Járt hozzá egy Xbox Series X-ről mintázott torta, és persze a konzol egy példánya is.
Járt hozzá egy Xbox Series X-ről mintázott torta, és persze a konzol egy példánya is.
Érdekes módon egész könnyen össze lehet párosítani Geralt kalandjait a magyar népmesékkel.
El tudjátok képzelni, hogy milyen menő lehet egy rántott csirkés kontroller az Xbox Series konzolotok mellé? Mi sem.
A 13-es Seira Watanabe annyira imádja a japán óriásgyíkot, hogy egy romantikus randevút is el akart vele tölteni. Nos, összejött a dolog.
Elég eszement kísérletet hajtott végre egy youtuber, de az eredmény bizony önmagáért beszél.
Az persze nem meglepő, hogy Nintendo Switchre milyen kiadások érkeztek eddig a focis játékból, de a hivatalos játékleírás így is felér egy masszív önkritikával.
A Reszkessetek betörök sztárja is a maszkhasználat fontosságára hívta fel a figyelmet, erre pedig a lehető legjobb módszert választotta.
A Magyarországon is sugárzott valóságshow videojátékként tér vissza.
Nagyon úgy tűnik, hogy sok vásárló hatalmasat fog csalódni, miután Xbox Series X helyett az Amazon Xbox One X konzolokat tesz majd el a küszöbjük elé.
Ha Dwayne Johnson erőt fitogtat, akkor azt mindenki Deadpoolja, Ryan Reynolds sem hagyja szó nélkül.
Delphine kisasszony koszos fürdővizét pillanatok alatt elkapkodták, hogy aztán sokféleképpen felhasználják, de a jelek szerint egyvalamire nem alkalmas.
Az Ossian 2000. szeptember 15-én tartott koncertjén Paksi Endre úgy dolgozta fel a zenekar munkásságát, ahogy senki sem várta.
Crash a semmiből berobban egy hétköznapi japán család életbe, az apuka pedig úgy örül ennek, mintha most nyerte volna meg a lottó ötöst.
Keanu Reeves tévériporterként is nagy karriert futhatott volna be, de azért nem bánjuk, hogy inkább a filmezés mellett döntött.
A színész Instagramra tett ki egy sztorit, ami többet mutatott, mint tervezte, de az internet népe igyekszik megvédeni őt és mentális egészségét.
Azt hittük, a héten az AMD biciklije lesz a legfurább termékkapcsolás, de tévedtünk.
Az Airplane Mode-ban egy hatórás repülőutat csücsülhetünk végig valós időben. Nem a pilótafülkében, hanem az utastérben. Ennyi.
Sasha Grey bevette magát a konyhába, ég a keze alatt a munka.
Egy 2011-es rendezvényen Halo Reachben lehetett megmérkőzni a játék fejlesztőivel, akik cserébe egy ízletes kaját ígértek, de nem mindenki kapta meg jutalmát.
Az egykori Jackass-tag úgy gondolta, ez a legjobb módja annak, hogy új műsorát promózza.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)