Destiny 2: Forsaken - a következő egy évben nem jön új bolygó
Bolygókat sajnos nem fedezhetünk fel, de új helyszínekből nem lesz hiány.
Bolygókat sajnos nem fedezhetünk fel, de új helyszínekből nem lesz hiány.
A Titan Booksnak hála még részletesebben megismerhetjük az első játék legfőbb helyszínét.
Jelenleg még Londonban van a stáb, de a csapat hamarosan összepakol, és új helyszínen folytatják a forgatást.
Nagyon szomorúak vagyunk, hogy pár új képen kívül nem mutathatunk nektek semmit, de legalább mesélünk kicsit a helyszínről az élményről, és hogy mi változott az E3 óta.
Miközben a GameStar helyszíni különítménye a Cyberpunk 2077 demóját csodálhatja, nekünk egyelőre be kell érnünk pár vadonatúj látnivalóval.
Tom Ellis és kollégái egy jó hangulatú videóval jelentkeztek be a helyszínről.
A LoL rajongók végre megkapták a Worlds időpontjaival kapcsolatos konkrét infókat is.
Lara mozgása után a különböző helyszíneket is megcsodálhatjuk röviden.
A Northern Springs egy teljes, új helyszínt dob a játékhoz, amit addig fogsz boldogan nézegetni, amíg bele nem futsz az első szellembe.
Ezúttal Sanhok lesz a helyszíne az öldöklésnek, ahol a shotgunoké lesz a főszerep.
Kiderült, hogy hány helyszínen irányíthatjuk a 47-es ügynököt a Hitman 2 megjelenésekor.
A The Elder Scrolls Online következő fejezetében megnyílik előttünk Tamriel paradicsoma, az elfek szigete, Summerset, amely felüdülés a korábbi helyszínekhez képest. De mégsem tökéletes.
Mivel akadtak gondok, a Ubisoft idő előtt kiveszi a lehetőséget, hogy csak olyan casual meccseket játsszunk, amiknek a Villa a helyszíne.
A disztópikus játék helyszínéül szolgáló államot hirtelen még többen szeretnék meglátogatni a való életben.
A Frontier gyakorlatilag egy nem hivatalos kiegészítő, ami tökéletesen illeszkedik a New Vegashoz, és annak modjaihoz.
A trailer alapos vizsgálata után úgy néz ki, hogy Londonba kalauzol minket a következő démonvadászatunk, vagy legalábbis egy olyan városba, ami nagyon hasonlít rá.
A The Last of Us egyik jól ismert helyszíne visszaköszön a folytatásban.
A Resident Evil 2 egy nagyon komoly remake formájában éled újra, és már nincs is messze a megjelenése. A játékot a helyszínen ki is lehet próbálni, a demónak hála pedig meg is kaptuk az első játékmenet anyagot.
Sok minden változott az első Pokémon játék óta, de úgy tűnik a Nintendo megtart néhány elemet a korábbi játékokból.
A közkedvelt sorozat várva várt folytatásról eddig csak annyit tudni biztosan, hogy készítik, de sokan már egész komoly elméleteket gyártanak a játék lehetséges helyszínéről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)