BREAKING: nyert a Microsoft, megveheti az Activision Blizzardot
A redmondiaknak kedvező ítélet született a perben, amit az amerikai fogyasztóvédelem indított a Call of Duty kiadójának tervezett bekebelezése miatt.
A redmondiaknak kedvező ítélet született a perben, amit az amerikai fogyasztóvédelem indított a Call of Duty kiadójának tervezett bekebelezése miatt.
Újabb forrás erősítette meg, hogy történelmi alapokra helyezik a Treyarch következő játékát.
Folyamatosan fejleszti új megoldásait a Call of Duty védelmét biztosító Ricochet csapata.
A Revenge története szerint Irán és Oroszország lép szövetségre a NATO-erők ellen.
Az is kiderült, hogy mennyit hozott a PlayStation gyártójának a Call of Duty.
Egy nyilvánosságra került belső levélben kérte számon a Bethesda egyik fejese a Microsoftot a döntés miatt.
Fennállt az esélye, hogy egyáltalán ne jelenjen meg Xboxra a Call of Duty.
Az első Warzone-t Caldera néven tartotta életben az Activision, de úgy néz ki, hogy már nem küzdenek érte tovább: a fejlesztők kihúzzák a dugót.
Jim Ryan sokkal lezserebben kezelte a belső levelezés során a dolgot, mint a sajtóval vagy versenyfelügyeleti szervekkel kommunikálva.
Átmenetileg bárki kedvére nyúzhatja a Call of Duty: Modern Warfare 2 többjátékos módját.
Még nem záródott le az Activison Blizzard és a Microsoft ügylete, de az egyik lehetséges következménnyel kapcsolatban máris okosabbak lettünk.
NICKMERCS ügyére válaszul szolidaritását fejezte ki, az Activision pedig nem ragaszkodott hozzá.
NICKMERCS nemrég abban a megtiszteltetésben részesült, hogy kapott egy általa ihletett Call of Duty skint, de az már le is került a boltok polcairól.
Két projektet is lelőttek az öltönyös végrehajtók, melyek vissza akarták hozni az életünkbe a gondtalan lövöldözés közösségi élményét.
Nagyon nem úgy megy az együttműködés, ahogy arra számítani lehetne egy ekkora franchise esetében.
A Call of Duty 4-ben csupán véletlenül maradt benne Shipment.
A britek még keménykednek, az Európai Bizottság viszont odapörkölt kicsit nekik a döntésével.
Ahhoz képest, hogy csak szimpla DLC-nek indult, elég méretes projektté nőtte ki magát az idei Call of Duty.
A nagyformátumú jogi szaktekintélyt vetik be a Microsoft-felvásárlás érdekében.
Lehet, hogy már nem is kell rá vészesen sokat várni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)