Gran Turismo Sport - valaki megvette a 12 millió forintos gyűjtői kiadást
A játék nagyon limitált gyűjtői kiadásába tettek még egy rakás extrát, például 12 hónap PlayStation Plust.
A játék nagyon limitált gyűjtői kiadásába tettek még egy rakás extrát, például 12 hónap PlayStation Plust.
Ahogy az első Battlefront, úgy a második rész is kap egy (sőt, két) exkluzív PlayStation 4 kiadást, most azonban nem Darth Vader díszíti a konzolt.
A Naughty Dog szerint ugyan David Ballard soha nem panaszkodott náluk, a művész most azt állítja, néhány éve egyik felettese zaklatta, míg a stúdióban dolgozott, később pedig megpróbálták megvásárolni a hallgatását.
A Polyphony Digital összerakott egy rövid videót, amin bemutatták, hogy honnan indult és hová tart a PlayStation legismertebb versenyzős címe.
A Sony összegyűjtötte egy listában, milyen játékok és más élmények érkeznek 2018 tavaszáig a PlayStation VR-ra, amit látva a virtuális valóság rajongói elégedetten csettinthetnek.
Megjelent a The Evil Within 2 és a DigitalFoundry csapata már rá is kötötte a teszt szoftvereket. Megnyugtató eredmények születettek.
Kompakt és kis méretű kontrollerekkel erősíti felhozatalát a Sony, melyek mind az ünnepi szezonban fognak befutni.
A Gran Turismo Sport közelgő megjelenésének örömére a brit JLB Design és a Nissan úgy alakított át egy GT-R-t, hogy azt távirányítós autóként lehessen használni.
PC-re már előbb jött az egykori Hitman-fejlesztők új játéka, az ECHO, amelyben a saját klónjainkat kell legyőznünk újra és újra. Már a Sony konzoljára is beköltözött.
Ugyan előbb-utóbb biztosan megjelenik PlayStation 4-re is a PlayerUnknown's Battlegrounds, iparági pletykák szerint lehet, hogy a tervezettnél tovább lehet az Xbox One az egyetlen konzol, ahol játszható lesz a Bluehole alkotása.
Akinek még nem volt szerencséje a The Witcher 3-hoz PlayStation 4-en vagy esetleg újrajátszaná jobb teljesítménnyel és látványosabban, az mindenképpen telepítse a frissítését.
Mától magyar nyelven is használhatjuk a PlayStation 4 menürendszerét, de más újításokat is hozott a frissítés.
Akinek van PlayStation konzolja, de nincs PS Plus előfizetése, sok mindenből kimarad. Segítünk ezen változtatni.
A Sony videojátékos részlegét mostantól nem a konferenciákról is jól ismert House vezeti, de egy darabig még a cégnél marad.
Október végén új PlayStation 4-es és PlayStation VR-os játékokat ismerhetünk meg a cég szokásos, éves bemutatóján.
Az új modell nemcsak felépítésben más, hanem működésében is változott az előzőhöz képest.
A Rockstar kiadásában PS2-re megjelent alkotások közül már több a jelenlegi konzolgenerációra költözött, ezeket pedig hamarosan két GTA rész mellett egy Midnight Club és egy Max Payne epizód is követheti.
Nem várt sokat a Sony, fél órával az Xbox után bejelentette a jövő havi, PlayStation Plus-os játékokat.
Valószínűleg letehetünk egy újabb PlayStation Vita érkezéséről, ugyanis a Sony játékos ágazatának vezetője nem igazán hisz a hordozható játékgépekben.
A világ egyik legmenőbb gamer trófeájával állt elő a PlayStation Australia, de nyilván nem engedik, hogy bárki megnyerje azokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)