Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4498

Sabotage - Violette Szabo története

Hír | 2005.08.18 12:52

Bejelenette Sabotage címmel egy új lopakodós, második világháborús játékot. A fő karakter egy ellenálló és MI6 ügynök Violette Summer, az események pedig egy Violette Szabo nevű egyén történetei alapján zajlanak majd. Célunk behatolni német táborokba Franciaország, Lengyelország és Németország területén és szabotázs-akciókat végrehajtani. A történet írása közben rájöttem, ez nagyon ismerős. Utánanéztem, és kiderült, hogy ez nem is annyira új bejelentés, a játék korábbi címe Sabotage 1943 volt és ugyanaz a fejlesztőcsapat hegeszti azóta is. Ezek szerint azonban az eddigi 2005-ös megjelenés 2006 őszére csúszik át.

Lynda Carter az Oblivionban

Hír | 2005.08.18 11:07

A Bethesda Softworks örömmámorral átitatott hangú közleményben adta tudtunkra, hogy készülő RPG-jük, a The Elder Scrolls IV: Oblivion is Lynda Carter csodálatos hangjától lesz "zajos". Amerikában jobban ismerik a Wonder Woman című tévésorozatból, de mi is felismerhetjük majd, mert a Morrowindben és a Bloodmoonban egyaránt hallhattuk már. A színésznő teljesen elolvadt, mikor újból felkérték e munkára. Partnere Patrick Stewart lesz, aki a játék császárának hangját fogja kölcsönözni. Igen, ő Picard kapitány :)

Duke Nukem: MP szinkron

Hír | 2005.08.17 19:35

Tisztelt Olvasók! Örömmel jelenthetem, hogy a minap kiadott Duke Nukem Manhattan Project szinkron trailere után most itt a végleges verzió, melyet a Játékszinkron Stúdió oldaláról le is tölthettek. Azonban mielőtt töltenétek egy apró regisztráción még át kell esni, de ez senkinek ne szegje kedvét. Szóval erre fáradjatok.

[PATCH] Space Empires: Starfury

Hír | 2005.08.17 18:46

A Strategy First új javítást adott ki a Space Empires: Starfury című 3D-s űrháborús akció/RPG játékához. A frissítés után a játék az 1.17-es verziószámot fogja viselni, azonban nem adtak ki róla részleteket, hogy mit is javít. A patchet erre találjátok.

GT Legends demó hamarosan

Hír | 2005.08.14 18:53

A 10TACLE STUDIOS és a SimBin végre bemutatta sikervárományos autószimulátorát. Hát naná, hogy a Games Conventionön! Az odalátogatókat vonzó hostessek fogadják, valamint négy szimulátor, amiben máris megismerkedhetünk a versenytörténelemmel. A játék hivatalos trailere, mely újabb jelenetekkel tárul majd elénk a versenyjátékok mérföldkövéből, várhatólag októberben lesz elérhető. Azonban nem hagynak minket addig várni, hiszen már a jövő héten érkezik a demó verzió, mely a hivatalos oldalról lesz letölthető.

Outfront II részletek

Hír | 2005.08.13 11:31

A 1C Company be fogja mutatni az idei Games Convention rendezvényen az Outfront II című stratégiai legújabb verzióját, sajnos azonban csak zárt ajtók mögött. Ám elárultak néhány új részletet. Kicsit turbóztak azóta a grafikán és a fizikán is, valamint új lehetőségeket adtak a taktikai elemek közé. Nagyjából ennyi... egyelőre.

A CDV fejlesztőket keres!

Hír | 2005.08.12 12:04

Hamarosan kezdődik az idei Games Convention rendezvény Lipcsében, azonban a kellemes meglepetések sorának még nincs vége: a CDV bejelentette, hogy sok szeretettel várja azokat a tehetséges fejlesztőket, akik épkézláb RTS vagy RPG tervekkel, ötletekkel rendelkeznek. Céljuk összegyűjteni pár ötletet az elkövetkezendő év játékaihoz. Szóval ha netán valaki nagy tapasztalattal, jó referenciákkal rendelkezik, ott a helye :)

Madden NFL 06 & Disturbed!

Hír | 2005.08.12 11:57

Köztudott, hogy a Disturbed nevű zenekar készíti a Madden NFL '06 zenéjét. Emellett pedig egy új albumon is dolgoznak, Ten Thousands Fists címmel. ezen a címen megtalálhatjátok a címadó dalt, le lehet tölteni, meg lehet hallgatni. Azonban, ha a filet 250.000-ren letöltik, a cucc elérhetővé tesz három eddid soha nem látott screenshotot a fent említett játékból. Hát, én letöltöttem, a dal amúgy király, de még képeket nem láttam :) Hajrá!

WoW - Arathi Basin Battleground!

Hír | 2005.08.12 11:46

Na, ilyen hír kedves az én szememnek :) Drága jó Blizzard bácsi hivatalosan is bejelentette legfrissebb készülőfélben lévő Balltegroundját, amely az Arathi Basin nevet kapta a tűzkeresztégben. Hadd vázoljam fel a lényeget: egy viszonylag gyors, 15 fős (oldalanként persze) csetepatéról van szó, Arathi Highlands szívében. A dologban a legérdekesebb, hogy a győzelmet ezúttal nem az ellenfél bázisának lerombolásával (AV), vagy az enemy zászlajának megszerzésével (WG), hanem nyersanyagok gyűjtésével kell elérni. Na persze nem arról van szó, hogy a legbrutálabb fegyver a csákány meg a kasza :) Arathi Basinban 5 nyersanyaglelőhely van: egy kovácsműhely a zóna közepén, istálló az Alliance bázis közelében, egy farm a Horde erőd mellett, északkeleten egy aranybánya, délnyugaton meg a fűrészmalom. Aki először összegyűjt 2000-ret ezekből (összesen), az nyer. Nekem mondjuk ez a megoldás sokkal jobban felkeltette az érdeklődésemet, mint az előző Battlegroundsok :) Gyorsan megyek is, kicsi roguem tápolásra szorul :)

McGee képregények érkeznek

Hír | 2005.08.12 10:49

American McGee, aki többek között különös agyszüleményeiről és játékairól is híres (Alice, Bad Day L.A.) aláírt egy megállapodást, melynek értlemében képregények készülnek több korábbi alkotásából. Így a Bad Day LA, az American McGee's Oz, és az American McGee's Grimmből is. Az értelmi szerző ezúttal is McGee lesz, a megvalósítást azonban a legnevesebb rajzolókra bízza. Megjelenési időpontról, vagy terjesztési régiókról nem esett szó.

World of Warcraft vírus!!!

Hír | 2005.08.11 18:00

Na ezt is megéltük: a vírus készítők nyughatatlan kártevési szándékának köszönhetően megjelent a világ első, kifejezetten egy MMO játék ellen megírt vírus is. A PWSteal.Wowcraft nevezetű kártevő beleírja magát a World of Warcraft indító fáljába, azonban tudja hogy mi fáj igazán egy WoW tulajdonosnak, így nem a merevlemezünk formázását tűzte ki célul, hanem az account nevünk és jelszavunk ellopását, ezzel pedig szeretteink (karaktereink) életének kockáztatását! Bővebb információt a vírusról illetve az ellene való védekezésről a Symantec cég honlapján találtok (angol nyelvű).

Új Dragonshard dátum

Hír | 2005.08.11 08:31

A változatosság kedvéért még egy, a mai napon harmadik késésről kell beszámolnunk... A Liquid Entertainment sokak által várt, D&D alapokra épülő stratégiai játéka csak szeptember 20-án kerül a boltok polcaira. Ez sajnálatos tény, de nem tudunk vele mit csinálni - szegény Atarira mostanában valóban rájár kicsit a rúd. Addig azonban felhívnám a figyelmedet a mostanában kijött demójára - hátha kimaradt az életedből. Érdemes kipróbálni!

Vivendi + Robert Ludlum = ?

Hír | 2005.08.10 17:39

Gyakori, hogy könyvek alapján készítenek el egy-két játékot. Erre természetesen példa a Gyűrűk Ura-játékok illetve Harry Potter kalandjai, de a harciasabbak számára Tom Clancy nevét illik megemlíteni. Van azonban egy név, ami még soha nem került elő: Robert Ludlum. Ő a megalkotója Jason Bourne-nak. A Bourne könyvek alapján két film is készült: The Bourne Identity és The Bourne Supremacy (magyar címüket Bourne Rejtély és Bourne Csapda - Thanks R2-D2 & torrob). Na, a lényeg a lényeg: a Vivendi Universal Games szerződésben rögzítette, hogy kiad egy játékot Ludlum könyve alapján. Természetesen kitalálhatjuk, milyen témával kapcsolatban: kémek, akció, thriller... amolyan igazi Bourne-os. A sztoriért nem aggódom, a mester több mint 290 millió (!) eladott könyvvel büszkélkedhet. Sokkal inkább kérdéses a játék minősége, de ne legyünk vészmadarak, jó lesz az is :) Fontos: a nyilatkozatban egyetlen árva szó sincs róla, hogy milyen platformra készül. A konklúziót mindenki levonhatja, de reméljük PC-re is jön.

Dark Messiah készülg'

Hír | 2005.08.04 19:55

Na jó, a játék címe nem teljesen ez, hanem Dark Messiah of Might And Magic, de címnek hosszú lett volna, egy napra meg elég egy darab elmebeteg rövidítés :) Amit azonban a játékról tudni kell: Ubisoft bácsi adja ki, szóval örülünk. Arkane Studios fejleszti, akik anno elismerést kaptak az Arx Fatalis után/miatt. Egyébként egy FPS-ről van szó, többet nem tudni... vagy mégis? Furcsán deja vu lehet a Might & Magic a cím végén :) Na ugye, a játék a jó öreg M&M univerzumban játszódik. Ja, az Arkane meg meglicenszelte a Valve Source endzsinjét, szóval a grafikával nem hiszem hogy bajok lennének :) Majd... egy év múlva.

Nem lesz PS3 2007-ig?

Hír | 2005.08.04 12:07

Egyes elemzők úgy vélik, a Sony nyugodtan várhat a PlayStation 3 piacra dobásával egészen 2007-ig. A cég olyan biztos lábon áll, hogy bőven elég, ha jövőre csupán egy még olcsóbb PlayStation 2-t jelentet meg, nagyjából a százdolláros küszöb alatt. Eredetileg úgy tervezték, hogy a konzol Japánban a 2006-os pénzügyi évének vége előtt, vagyis jövő március 31-e előtt jelenik meg, míg Amerikában 2006 végén. Michael Pachter, a Wedbush elemzője által befektetőknek szétküldött tanulmányában azonban kifejti, hogy szerinte a Microsoft pontosan az Xbox 360 megjelenése előtt le fogja vinni az első generációs konzoljainak árát a 99 dolláros álomhatár alá, tehát a Sony jobban jár, ha még előbb megteszi az ellenlépéseket. A leárazott PlayStation nagy mértékben csökkentené az Xbox 360 kezdeti sikereit, s így kénytelen lesz azt a Microsoft a tervezettnél olcsóbban adni.

[KéPZ] Frissítés!!

Hír | 2005.08.04 11:47

Újabb aprókkal töltöttem fel az egyre elegánsabb galériánkat. Van egy olyan érzésem, hogy a mai napon további frissítések várhatóak. Addig azonban:

  • Call of Duty 2 (3)
  • City Life (23)
  • Dawn of Fantasy (10)
  • Dragonshard (2)
  • * Grotesque (5)
  • L.A. Rush (5)
  • The Movies (6)
  • Total Overdose (7)

  • 'Reggelt!

    Hír | 2005.08.02 09:37

    Üdvözletem mindenkinek Brač napsütötte szigetéről! Az időjárásra itt semmi panasz nem lehet, a tenger azonban hullámzásával elég élvezhetetlenné varázsolta ma reggeli vizisíelésem... De sebaj, itt bent a légkondícionált szobában semmi sem akadályozhat meg abban, hogy hírekkel szolgáljak nektek - leszámítva a szép lányokat (fényképes jelentkezést emailben várok :)) és a természeti szükségleteket. No, nem húzom tovább a drága időtöket, lássuk mi a reggeli termés! Előbb azonban egy kis móka!

    Fickó a borbélynál ülve átszól a manikűröslánynak: - Te, szépségem, nem vacsoráznál velem ma este? Gyertyafény, halk zene, a többi meg majd kialakul. - Nem lehet, férjnél vagyok. - Hát mondd azt neki, hogy egy barátnőddel mész moziba! - Mondd meg neki te! Épp téged borotvál!

    Juiced

    Teszt | 2005.07.29 18:55

    Az Acclaim utolsó projektje lett volna a Juiced, ha tönkre nem mennek szépen. A szabadon árválkodó, majdnem kész programra azonban lecsapott a THQ, mellyel azóta is foglalatoskodik. Ha nyugton marad, mindannyian jobban járunk...

    Az EA Games nem fél...

    Hír | 2005.07.29 18:23

    Az EA Games, mint tudjuk, nem éppen olyan negyedévet zárt, mint amilyet szeretett volna, de mégsem fél. Egy rövidke testületi diskurzust elcsípve annyit szűrhetünk le, hogy annak ellenére, hogy a The Godfather megjelenése jövőre csúszott, maradt még épp elég nagy címük, amikkel robbantani fognak a következő időszakban. Elismerték ugyan, hogy az idei karácsonyi időszakban nem lesznek akkora sikerek, mint tavaly a Half-Life 2, a GTA, vagy a Halo 2, de nem kell kétségbe esni, mert jön a Need For Speed: Most Wanted, a Harry Potter and the Goblet of Fire, a Fifa 2006 és a The Sims 2 kiegészítői is. Egyébként olyan pletykák kaptak szárnyra, melyek szerint Marlon Brando hangja mégsem lesz benne a The Godfather-ben. Mindössze arra tudták felhasználni orgánumát, hogy azzal inspirálja az őt "helyettesítő" szinkronszínészt. James Caan és Robert Duvall azonban nem csak hangjukat, hanem megjelenésüket is kölcsönzik majd a játéknak. (Thanks Razak_255)

    'Reggelt...

    Hír | 2005.07.29 08:50

    Üdv mindenkinek, ezen az újfent nagyon meleg reggelen. Ugye nem felejtettétek el, hogy ezen a hétvégén kis hazánkban tombol a Forma 1 láz?! Oké, ezzel párhuzamosan persze óriási dugó várható az utakon, nem is érdemes sehova menni, mert úgyse lehet eljutni A-ból B-be. Viszont, ha teheted, irány valami vízpart, ahova jól bevált, hordozható mini tévédet is elcipeled. Így a legkényelmesebb a futamot nézni :) Ám egyelőre "csak" híreim vannak. Előbb azonban:

    - Mit iszol Pistike? - Sósavat. - Mit?! - Ahgr.....

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)