Sea of Thieves - újabb zárt béta lesz ezen a hétvégén
Még egy kis kalózkodásra visszatérhetnek a korábbi zárt béták résztvevői a megjelenés előtt.
Még egy kis kalózkodásra visszatérhetnek a korábbi zárt béták résztvevői a megjelenés előtt.
A PlayIT Győr színpada a rendezvény teljes időtartama alatt izgalmas programokkal vár titeket, ráadásul nem kevés lootot is behúzhattok, ha jókor vagytok ott. Azt is eláruljuk, mikor dedikáltathattok kedvenceitekkel.
Ha láttok valahol egy nevet, ahhoz tartozik egy történet is. Most megtudtuk, kinek a gamertagjét miért vésték bele egy kőbe vagy egy fába.
Far Cry 5, A Way Out, Sea of Thieves, Warhammer: Vermintide 2, Final Fantasy XV: Windows Edition - csak pár nagyobb cím azok közül, amiket az év harmadik hónapja kínál majd nekünk.
A 48 éves sztár szerencsére megúszta a dolgot, de az orvosok szerint csak egy hajszálon múlt az élete.
Nem áll jól a Rovio szénája, ugyanis néhány hónap leforgása alatt hatalmasat zuhant vállalat értéke.
A teszt szerveren már elérhető a Rainbow Six: Siege legújabb játékmódja, amely egy merőben új formátummal dobja fel az immár két éves játékot. De tényleg akkora durranás ez, amekkorának a Ubisoft megpróbálja beállítani?
Új királyok jelentek meg a Battle Royale palettán, ezt pedig a Daybreak Game Company játéka sínyli meg.
Wakanda helyett Baltimore-ban készült el a Fekete Párducban látott lándzsa, de ettől egy kicsit sem lett kevésbé menő Zuri fegyvere.
A Milestone autós játéka a hónap végén érkezik, és nem éri be kevéssel.
Kaci ezúttal videós pajtásokkal száll közös kalózhajóba.
Eddig hónapról hónapra folyamatosan nőtt a PUBG játékosok száma, a megjelenés óta azonban nem döntögetik a rekordokat.
Eddig csak szép ígéreteket hallottunk a Call of Cthulhu fejlesztőitől, de a játékból még nem sokat mutattak. Ma végre láthattunk egy keveset a nyomozós sztoriból.
Eddig csak pletykáltak a tengeri szörnyetegről, azonban most végre bizonyítékot is kaptunk a létezésére.
Ne számítsunk rá, hogy egyénileg testreszabhatjuk kalózunkat - a Rare valami egész mást tervez.
Kiderült egy-két részlet arról, hogy pontosan mi is lesz a cél, amiért küzdünk majd a Rare kalózos alkotásában.
Címlapon a Sea of Thieves, teljes játékunk a DarkStar One. Februárban is 116 oldalon jelentkezünk.
A bétában csak egyedül, párban vagy négyesben kalandozhattunk, ez azonban inkább csak megnehezítette a játékosok dolgát, és megkönnyítette a trollokét.
A Blizzard újabb lehetőséget biztosít az Overwatch kipróbálására azoknak, akik még nem döntötték el, hogy szeretnének-e beruházni rá. Nem kevés tartalomba kóstolhattok most bele.
Mivel egy meglehetősen nagy csapat által karbantartott szolgáltatás lesz a Sea of Thieves, a Rare kénytelen valamilyen extra monetizációt bevezetni. Ettől függetlenül a megoldásuk elég barátságosnak hangzik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)