Ingyen DLC-vel és leárazással ünnepli a Techland, hogy 10 éves lett a Dying Light
Ajándékot kapnak a játékosok a jubileum alkalmából.
Ajándékot kapnak a játékosok a jubileum alkalmából.
19 új fellépőt jelentettek be, köztük az első magyar előadókkal.
Úgy tűnik, hogy 2025-ben sem lesz kifejezetten jó Ubisoft alkalmazottnak lenni.
A katasztrofális indulás után most szárnyal az évtized egyik legfurább projektje, amit a játékosok is díjaztak.
Ha úgy gondoltad, hogy az RTX 5090 is csekély ugrást hozott GPU erőben, akkor az 5080 tesztjeinek biztosan nem fogsz örülni.
A gyenge jelszó egyértelmű hiba, de a bonyolultabb sem nyújthat teljes védelmet.
Fennállásának egyik legnehezebb évén van túl a montreuil-i cég, ami hosszas szárnyalás után ismét a szakadék szélén találta magát. Sajnos nem elképzelhetetlen, hogy ebből a slamasztikából egy Assassin's Creedhez hasonló aranytojást tojó tyúk sem húzza már ki a vállalatot.
A Sony megmutatta, mikre voltak a legtöbben kíváncsiak 2024-ben.
A vállalat lényegében már a tetőkről kiabálja, hogy: könyörgök, váltsatok már Windows 11-re.
A 2021-ben megjelent Apple-kiegészítő nem csak arra jó, hogy megtaláld a kulcsaidat.
Három konzolgenerációnyi késésben van a Seawolf Studio és a General Arcade alkotása.
Nincs megállás, egész évben osztogatja a Steam riválisának szánt piactér az ajándék játékokat.
Jancsó Dávidot A brutalista című film vágásáért jelölték Oscar-díjra.
Olyan címekhez kaphatunk apróságokat, mint a Destiny 2, a Zenless Zone Zero, a Marvel Rivals vagy épp a Final Fantasy VII: Rebirth.
Élő adásban lessük meg, milyen lesz például a Doom: The Dark Ages és a South of Midnight.
Régen minden jobb volt? Ezt a véleményt nem osztjuk, de az tény, hogy a játékoknál a látvány helyett az élményen volt a hangsúly.
Az Owlcat Games büszkén kürtölte világgá, hogy eddig hány példányban fogyott a Warhammer 40,000: Rogue Trader.
A techóriás professzionális fotós élményt és kiemelkedő tartósságot ígér már 100 ezer forint alatt is.
500 milliárd dollárból, a legnagyobb techvállalatok bevonásával az AI fellegvárává változtatná az újonnan beiktatott elnök az Egyesült Államokat.
A 45. Arany Málna-átadó ismét "megünnepli" Hollywood legnagyobb baklövéseit, és tavaly bizony volt belőlük bőséggel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)