God of War - veteránok dolgoznak majd rajta
Korábban pénzügyi okokból meg kellett ritkítani a Sony Santa Monicát, most azonban újra felöltik az üresen maradt helyeket. Tényleg készül az új God of War.
Korábban pénzügyi okokból meg kellett ritkítani a Sony Santa Monicát, most azonban újra felöltik az üresen maradt helyeket. Tényleg készül az új God of War.
Egy videóba sűrítettünk nektek a hét legérdekesebb híreit, HP belemondja a kamerába a mindent.
Egy bundabotrány miatt több versenyről kitiltott gárda szeretne így kérni egy második esélyt a Dota-közösségtől.
Ennek talán a megjelenésig nem is lesz vége - mára is jutott egy Star Wars VII trailer újragondolás, méghozzá magyar készítőtől.
Még meglepődik azon bárki, hogy a sokadik próbálkozás után sem sikerült végleg lekapcsolni a legnagyobb torrent oldalt?
Tessék megnyugodni, van még élet a legutóbbi DLC után. Hogy pontosan milyen, azt még nem tudjuk, de jó eséllyel nosztalgia körútra megyünk majd.
És az megvan, hogy nem a Square Enix adja majd ki a Rise of the Tomb Raidert, hanem a Microsoft? Oké, de pontosan mit is jelent ez majd számunkra?
Ha lemaradtatok volna a hétvégi Uncharted 4 bemutatóról, vagy csak teljes pompájában akarjátok újranézni a több mint 15 perces videót, akkor most itt a lehetőség.
A hétvégén nemcsak a PlayStation elmúlt 20, hanem a következő egy évét is ünnepeltük. A Las Vegas-i show tele volt meglepetésekkel - összegyűjtöttük, mi minden történt az idei PlayStation Experience-en.
Az újdonságok mellett sok régi ismerős is ellátogat a Playstation 4-re, az ilyesfajta nosztalgiából a Square Enix pedig a világért sem maradna ki.
A Nintendo indította a The Game Awards 2014-et és újra emlékeztetett minket a Mario Maker című - egyébként nagyon ígéretes játékra.
Egy egyetemi előadáson beszéltek erről és még néhány dologról a Dragon Age: Inquisition készítői, valamint maga Freddie Prinze Jr. Azért ilyen órákra én is beültem volna az egyetemen.
Egy kreatív fotós kimentett néhány képet az Assassin's Creed: Unityből, majd megkereste Párizs azokon látható nevezetességeit, hogy megmutassa, mennyire sikerült a Ubisoftnak élethűen újraalkotnia a várost.
Ma este 20:00-tól újra élő beszélgetős műsorral jelentkezünk, ahova ismét várjuk kérdéseiteket gyakorlatilag minden témában. Legfeljebb nem válaszolunk.
Na, ilyen hírekre jó kelni. A 20th Century Fox zöld utat adott a Függetlenség napja folytatásának. Majdnem húsz év után újra támadnak az idegenek.
Egy különleges vetítés kapcsán London egy része átalakult az 1955-ös Hill Valley-vé, ahol a film fontosabb jeleneteit is újrajátszották.
Újra pörög a GameStar Hype, belemondjuk a kamerába a hét legfontosabb és legérdekesebb történéseit. A kamerába. Bele. Most.
A Frontier nagy port kavaró bejelentését csak tovább tetézte a stúdió pénzvisszafizetéssel kapcsolatos álláspontja, de úgy látszik, a döntés még nincs kőbe vésve.
A World of Warcraft: Warlords of Draenor kiegészítő újra érdekessé tette az MMO-t még azoknak is, akik már elpártoltak tőle.
Amíg a Final Fantasy XV megjelenését várjuk, a Square Enix más fronton is bővíti a szériát. Jön a Final Fantasy Legends.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)