A UbiSoft megerősítette induló Wii felhozatalát
Már csupán néhány hét van hátra a Nintendo következő generációs konzoljának, a Wii-nek a megjelenéséig.
Már csupán néhány hét van hátra a Nintendo következő generációs konzoljának, a Wii-nek a megjelenéséig.
A Sony PS3 és a Nintendo Wii után itt az újabb nagy érdeklődéssel várt szerkentyű: kedden a boltokba került a Microsoft iPod-rivális médialejátszója
Már csak néhány nap, és bárki a világon Nintendo Wii tulajdonos lehet. Egyelőre nem lehet tudni, hgoy a hardverileg versenytársainál kicsit gyengébb, azonban nagyon innovatív konzol sorsa mi lesz, de egy értékes díjat máris besöpört.
Ezentúl az angol PC-s eladási lista mögé a multiformátum listát is mellékelem, amelyen az ÖSSZES játék-platform (PC, PS2, Xbox 360, Nintendo DS, PSP) eladásai is szerepelnek: ezúttal az október 28.-án végetért hétről kapjuk a legújabb listát.
A Gamesindustry.biz-nek adott interjújában arról faggatták Yves Guillemotot, a Ubisoft vezérigazgatóját, hogy miért támogatja ennyire a cég a Nintendo új konzolját, a Wii-t.
PC-re is meg fog jelenni az eddig csak Xbox 360-on és Nintendo DS-en hódító teniszprogram, a Top Spin 2.
A Nintendo hivatalosan valószínűleg csak ma éjjel fogja bejelenteni, a New York Times állítólag már most megtudta, hogy a korábban Revolution, most pedig Wii néven futó új csodakonzol mikor és mennyiért kerül a boltokba.
A tegnapi Playstation 3 késés Sony-bejelentést követően a Microsoft és a Nintendo gyorsan reagált a történtekre.
A Midway játékkiadó is nyilvánosságra hozta 2006. június 30-án zárult friss üzleti negyedévének pénzügyi adatait. A nettó bevétel elérte a 25,9 millió dollárt, bár egy évvel korábban még 36,9 milliót sikerült realizálni. Tavalyhoz képest alig nőtt a nettó veszteség: 29,9 millió dollár helyett most 31 millióról számolt be a vállalat.
Az Activision játékkiadó nyilvánosságra hozta 2007-es üzleti évének első negyedére vonatkozó pénzügyi adatait, melyből kiderül, hogy a vártnál kisebb veszteséggel zárták az időszakot. A nettó bevétel az egy évvel ezelőtti 241 millió dollárról 188 millióra csökkent, a nettó veszteség pedig 3,6 millióról 18 millió dollárra nőtt, de az így elért eredmények még mindig jobbak, mint amit a vállalat korábban jósolt magának. A legjobban menő játékok a háromhónapos időszak alatt az X-Men: The Official Game és az Over the Hedge voltak - mindkettő egy-egy filmen alapuló videojáték. A következő időszakokban a mostaninál jobb eredményeket várnak, hiszen csak most indul majd be a PlayStation 3 és a Nintendo Wii platform. Fontosabb eredmények:
Ahogy a Nintendo is mondaná: Wiiiiiii!!! Jövőhét kedden, azaz augusztus 8-án érkezik a Dark Messiah of Might & Magic című fantasy FPS demója! Sajnos a kipróbálható verzió pontos érkezése nem ismert, így az is elképzelhető, hogy az időeltolódás miatt csak másnap reggel merülhetünk bele Ashan világába. Egyébként érdekes, hogy korábban augusztus 4-re ígérték a Call of Juarez demóját, amit viszont jóval korábban megkaptunk. Hátha most is ez történik! :)
Ahogy azt ígérték, az ESA (Entertainment Software Association) bejelentette, hogy "forradalmasítja" a jövőre megrendezésre kerülő E3 Expót, és egy jóval intimebb, személyesebb, és személyre szabottabb kiállítássá alakítják azt. "Az interaktív szórakoztatás sokat változott az E3 Expo 12 évvel ezelőtti indulása óta. Akkoriban az iparág megszilárdítása és az ünnepi szezon felturbózása volt a legfontosabb célunk." - mondta Douglas Lowenstein, az ESA elnöke. Ez a szövetség képviseli az Egyesült Államok videojáték-kiadóinak érdekeit. Hozzátette, "az évek során világossá vált, hogy egy sokkal szűkebb, személyesebb hangvételű rendezvényre lenne szükség, ahol nagyobb hangsúly helyeződhet a minőségre, és a fejlesztők, újságírók, kiadók, és egyéb fontos képviselők közötti személyesebb, közvetlenebb kapcsolatokra." Az E3Expo a következő hónapokban egy teljes átszabáson esik át. Egyelőre úgy tűnik, továbbra is Los Angeles marad helyszínnek, mert a város eddig is remekül szolgálta a rendezvény érdekeit. Ezentúl azonban szinte gyakorlatilag az egész a sajtónak szól majd, ahol kis csoportokra osztva tekinthetők meg az új játékok, ugyanígy tárgyalhatnak a kiadók, forgalmazók, és egyéb kulcsszereplők egymással. A játékdemonstrációk részben megmaradnak, de ezentúl nem az óriási show-n lesz a hangsúly. Az E3Expo továbbra is fontos szerepet tölt be az iparágban, meg szeretnénk tartani a rendezvényt övező izgalmakat és érdekességeket, de szem előtt tartjuk az emberi és anyagi erőforrásokat, amelyek az ésszerűség határán belül kell, hogy mozogjanak. Ezáltal hozhatunk létre egy új fajta élményt, amelyre az iparágnak valóban szüksége van. A kiállítók így hatékonyabban juttathatnak információkat a médiának, illetve a vásárlóknak egyaránt." - folytatta Lowenstein. Idő közben több, hasonló, regionális rendezvény is felütötte a fejét. Jelenleg az egyik legnépszerűbb a lipcsei Games Convention, de ott van még a Tokyo Game Show is, illetve a nagyobb vállalatok, mint a Microsoft, a Sony vagy a Nintendo saját rendezvényeket is tart. Lowenstein szerint tehát nincs szükség egy olyan átfogó kiállításra, amelyen az iparág összes képviselője egyaránt jelen van. Sokkal inkább a egy jobban célzott és pozícionált kiállítás a nyerő, ahol továbbra is fenntartható az iparági átfogó látásmód. Az E3 átalakítására vonatkozó bővebb információk az elkövetkezendő néhány hónapon belül várhatók. Az ESA tagjai 2005-ben a 7 milliárd dolláros észak-amerikai játékipar 90%-át tudhatták magukénak, amibe nem tartozik bele a más régiókban értékesített játékokból származó bevétel.
A Microsoft nem adja meg magát. Az Xbox-os részleg európai kirendeltségétől Richard Teversham nyilatkozott, aki elmondta, hogy bár közeleg a Sony PlayStation 3-mának és a Nintendo Wii konzoljának megjelenése, a Microsoft feladata, hogy továbbra is fenntartsa az Xbox 360 iránti érdeklődést. Pontos információkat nem közölt Teversham, mert elmondása szerint a meglepetés erejével akarják majd eszközölni a frissítéseket. A pletykák arról szólnak, hogy speciális X360 kiadások jelennek majd meg, amelyek több játékot is tartalmaznak. Teversham egyébként a két nagy ellenfélről is szólt: véleménye szerint sem a Sony, sem a Nintendo nem tudja 2006-ban piacra dobni legújabb konzolját.
Mark Rein megint nyilatkozott, ezúttal a PlayStation 3 késői megjelenéséről faggatta a Eurogamer TV, ráadásul az Epic Games alelnöke igen érdekes véleménnyel van a Sony új konzoljáról. Rein szerint a PlayStation 3 jobban startol majd, mint az Xbox 360, egész egyszerűen azért, mert a Sony már az idei E3 előtt kiosztotta az első DEV kiteket a fejlesztőknek, amelyek segítségével megkezdődhetett a tényleges fejlesztés az új konzolra. A Microsoft annak idején szintén ősszel dobta piacra az Xbox 360-at, viszont azt megelőzően nem álltak készen a fejlesztői csomagok az E3 idejére. Ez pedig egy fontos lépéselőny lehet a PS3-ra majdan megjelenő játékok fejlesztési költségei és megjelenési időpontjai szempontjából. Az Xbox 360-ból eddig több mint ötmillió példányt adott el a Microsoft, ráadásul egy friss pletyka szerint a cég száz dollárral csökkenteni szeretné a konzol árát 299 dollárra. Több tajvani gyártó is elárulta, hogy a konzolhoz általuk gyártott alkatrészek előállítási költségét a közeljövőben 20 százalékkal csökkenteniük kell, amit a nagyobb előállított mennyiség és a hibás alkatrészek arányának csökkenése is elősegít. Várhatóan még a PS3 megjelenése előtt bekövetkezne az Xbox 360 árcsökkentése. A PS3 prémium változata 599 dollárba kerül majd a megjelenéskor, így a Microsoft ismét előnyt szerezhet magának. Sőt, így még a várhatóan 250 dollár alatti áron piacra kerülő Nintendo Wii ellen is fel tudják venni a versenyt, lévén az Xbox 360 jóval erőteljesebb hardver eszközökből épül fel. Persze a másik oldalon pedig ott van a mozgásérzékelős kontroller, ami a Wii igazi adu ásza. A Digitimes egyébként úgy tudja, hogy az árcsökkentés mellett 399 dollárért kezdenék el árusítani a HD-DVD lejátszóval felszerelt Xbox 360 gépeket, ám egyelőre ez sincs megerősítve. A jelek szerint tehát egyelőre úgy tűnik, a Microsoft megtesz mindent, hogy odafigyeljenek rá a PS3 megjelenése után is.
A Nintendo DS Lite gépezetek esetében igen széleskörben elterjedt népbetegség az az apróság, hogy a forgópántok hajlamosak kettéreccsenni. A Nintendo korábban ezeknek a gyártási hibáknak az előfordulási valószínűségét 0,02%-ra becsülte, azonban a Kotaku felmérése szerint a felhasználók 14%-a érintett az ügyben. A gyártót mindez megdöbbentette, és most arra az elhatározásra jutott, hogy amennyiben valaki ilyen problémával küzd, annak orvosolják ezt a kellemetlenséget.
Amennyiben valaki így jár mint a fenti képen, annak a feladata felkeresni a Nintendot, amely majd megvizsgálja a készüléket, és ha nem rongálásból ered a reccs, akkor azonnal helyrepofozza azt.Amíg Mark Rein az Epictől folyton folyvást az epizódikus játékokat bírálja, a GameDaily szerint nem csak itt van a baj, hanem az egész videójáték-iparban. 2006 egyértelműen a változás éve, hiszen idén kerülnek piacra a nagy konzolok, idéntől nevezhető nevén a konzolok forradalma és a következőgenerációs játékok egyre előrébb törése. A játékok és az online szórakoztatóipar lassan már médiává válik, elég csak arra a tényre gondolnunk, hogy egy évvel ezelőtt sokkal kevesebb lehetősége volt az embereknek az online szórakozás terén. Tavaly csupán 10.000.000 tagja volt a MySpacenek, idén ez már 100.000.000-ra rúg. Fogalommá vált a World of Warcraft, az X360 és a Lost is. Egyértelműen növekednek a költségek: a következőgenerációs játékok fejlesztése hihetetlen mennyiségű pénzt követel, és a játékiparban csak úgy érhetnek el a cégek profitot, ha a megalkotott programjukat óriási példányszámban tudják eladni. Így áll majd a helyzet a PlayStation 3-mal és a Blu-ray rendszerekkel is. Újfent hibát látnak abban, hogy hiányzik a kreativitás. Egy csapat előrukkol valami újjal, jóval, ám a kiadó számára mindaz komoly kockázatot jelent az óriási költségek miatt. Hatalmas tét forog kockán minden egyes címnél, ezért a kreatív dolgokat háttérbe szorítva inkább a kisebb kockázatra törekednek. Mindemellett úgy tűnik, a játékok újabb űrt hódítanak, és üzletágból iparrá nőnek. Egyre előnyösebb a digitális terjesztés és egyre több hölgyet érdekelnek a videójátékok. Komoly nyertese lehet a piacnak a Microsoft az Xbox Live Arcade-dal és a Nintendo a Wii-vel, annak egyszerűsége miatt.
Korábban az elemzők által közreadott eredmények szerint a nyáron jó 15-20%-os visszaesést kellett volna megfigyelnünk a játékeladások terén. Most azonban ez totálisan megdőlt, ugyanis tavalyhoz képest idén júniusban 25%-kal több eladás volt, mind hardveres mind szoftveres téren. A bevétel egyébiránt 844,5 millió dollár volt, a legtöbb példányszámban eladott gépezet pedig a múlthónapban megjelent Nintendo DS Lite volt, a maga 593.000-es számával - ennyit vettek belőle. Az első féléves eredmények szerint mellesleg összesítésben is több játékot adtak el idén mint tavaly, összesen 4%-kal.
Gondban lehet a Sony a PlayStation 3-mal kapcsolatban. Az első problémát a gyártás jelenti - nem biztos, hogy meglesz a várt egymilliós eladás/per hónap, hiszen elképzelhető, hogy nem is tudnak ennyit gyártani addig. A PS3 nem csak egy játékgép, hanem egy filmes erődítmény is, egy szupergépre építve, Blue-Ray meghajtóval. Több mint 1700 alkatrészből áll, többől mint az Xbox 360. A Microsoft konzoljának megjelenésekor gyártási nehézségekkel kellett szembenéznie a szerkezet összetettsége miatt, és könnyen elképzelhető, hogy a Sony ugyanebbe a problémába ütközik. Ennek ellenére a Sony novemberre 2 millió PS3-mat akar gyártani, 2007 márciusára pedig hatmilliót. A kritikusok szerint azonban ez nem sikerülhet a cégnek, hiszen a PS3 nem olyan egyszerű összerakás szempontjából, mint egy legó. Bizonyos források szerint a Nintendo Wii azonban sokkal kevesebb részből áll, és egyszerűbb is a felépítése, így ez komoly előnyt jelenthet a Nintendo számára a Sonyval szemben. A Nintendo Wii egyébként a CNN forrásai szerint októberben, vagy már szeptemberben elérhető lesz, várhatóan 200 dolláros bevezető áron, amely jóval a PS3 és az Xbox 360 alá viszi az árát. A Sony PS3-ma pedig 600 dolláros áron mozog majd a várakozások szerint, amit jónéhányan sokallanak. Így sokak véleménye szerint az sem probléma, ha a PlayStation 3 esetleg késik, hiszen talán az ára valamivel elfogadhatóbb lesz, pláne, ha a Wii olyan versenyképes lesz, mint azt a szakértők várják.
A Nintendo már egy nappal az amerikai elnök születésnapja előtt megajándékozta George W. Bush-t, méghozzá igencsak rendhagyó módon. A játék- és konzolfejlesztő vállalat egy DS Lite hordozható játékgépet, valamint egy Brain Age című játékot rejtett el az ajándékcsomagban. Utóbbit azzal a szlogennel hirdetik, hogy "Tornáztasd az agyad legalább napi egy percben". Azt azonban nem tudni, hogy a ma hatvanadik születésnapját ünneplő Bush játszik-e egyáltalán videojátékokkal. Az már korábban kiderült viszont, hogy rendelkezik iPod zenelejátszóval az elnök úr. Íme a levél, melyet a csomaghoz mellékelt a Nintendo: "Kedves Bush Elnök úr! Boldog születésnapot! Ne aggódjon, hatvan évesnek lenni egy igazán izgalmas mérföldkő az ember életében. (...) Ha még fontosnak tartja elméjének élesítését, kérjük fogadja tőlünk szeretettel az új Nintendo DS Lite rendszert egy 'Brain Age: Tornáztasd az agyad legalább napi egy percben' című játékkal. (...) Ha még soha nem játszott videojátékokkal, semmi gond. A Brain Age része az új Touch Generations márkánknak, amely lehetővé teszi a könnyű használatot bármilyen korosztály számára - függetlenül a játékosok tapasztalatától. Nyilvánvalóan nincs túl sok ideje ilyesmire, de pontosan ezért lesz nagyszerű szórakozás a Brain Age. Napi néhány perc játék elegendő agyunk karbantartására. Olyan kategóriák közül választhat, mint a matematika vagy az olvasás és memorizálás. Próbálja ki őket, és figyelje meg a napról napra javuló eredményeit! Több mint száz sudoku kirakós feladvány is helyet kapott a játékban, amelyekkel egyszerűen elütheti az időt az Air Force One fedélzetén eltöltött következő hosszabb utazása során. Reméljük, örömét leli a játékban és az új konzolgépünkben. Még egyszer boldog születésnapot kívánunk! A Nintendo csapata"
Ubisoftunk Szófiában, Bulgáriában új fejlesztőstúdiót indít, amely jelenleg 21 főből áll. Ez a szám az év végére 40-re gyarapodik. A csapatnak legfőbb feladata az a projekt lesz, mely szerint a Nintendo Wii-re eddig exkluzívként számon tartott Rayman Raving Rabbids című játékot elhozzák PC-re is. További infó Ubi bácsi kiadványában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)