Alaposan felrázza a Ubisoft e-sport téren a Rainbow Six: Siege-et
A stúdió bemutatta a terveit, amelyek alapján már most kijelenthető, hogy az új szezon egészen máshogy fog működni, mint az eddigiek.
A stúdió bemutatta a terveit, amelyek alapján már most kijelenthető, hogy az új szezon egészen máshogy fog működni, mint az eddigiek.
A népszerű streamernek egyébként úgy tűnik, bőven futja erre, hiszen nemrég egy 3 millió dolláros ajánlatot is simán visszautasított.
A Media Molecule társalapítója nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az újgenerációs gépen is elérhető legyen a játékuk.
A hírek szerint komoly ára volt annak, hogy kizárólag ezen a videómegosztón fussanak bizonyos élő közvetítések.
Ha minden jól megy, hamarosan bárki kipróbálhatja a klasszikus játék legelső pályájának alaposan átdolgozott változatát.
A színész előreláthatólag nyár végén veszi magához újra az ikonikus kalapot és az ostort.
A James Cameron sci-fi világán alapuló játék körül már egy ideje csend honol, de a jelek szerint nem állt le a fejlesztés.
Sajtóhírek szerint képtelen leszorítani a Sony a következő generációs konzol gyártási költségét, ami komoly fejtörést okoz a végső fogyasztói ár megállapításakor.
Több tízezer fiók lett kitiltva a játékból, mert tulajdonosaik megpróbáltak trükközni egy kicsit.
A legjobb, hogy az alapvetően Trumpra írt beépülőben te is beállíthatod, ki helyett akarsz inkább macskákat látni.
A második szezon előzetesében már láthattunk az új módra utaló nyomokat, és úgy néz ki, hogy a frissítés fájljai között még több érdekesség lapult.
Még csak pár napja indult el az NVIDIA felhőalapú szolgáltatása, de Bobby Kotickék máris otthagyják a platformot.
Egyszerű ezzel a váddal illetni az elmúlt években tényleg PR-ballépéseket egymásra halmozó stúdiót, érdemes azonban tudni, hogyan adták kézről kézre a Blizzardot igazából már a megalapítása óta.
Kernel-alapú csalásvédelem váltja a régi megoldást, így biztonságosabbá válik a Riot játéka.
A régóta rebesgetett újraegyesülésre az HBO Maxon kerülhet sor, ami egy komoly lökést jelenthet az újonc streaming platformnak.
Miután az NVIDIA felhő alapú játékplatformja hivatalosan is kilépett a bétából, gyorsan kipróbáltuk különféle helyzetekben, hogy választ kapjunk a legfontosabb kérdésekre.
A Netflix hamarosan folytatja a videojátékos alapokra épülő vámpíros sorozatot.
Nemcsak reboot lesz sajtóértesülések szerint Batman következő videojátékos kirándulása, hanem egy sokkal nagyobb volumenű projekt kiindulási pontja.
Nem csak a stúdió létrehozásában segített, de kreatív vezetőként a GTA 3 óta terelgette népszerűbbnél népszerűbb játékok útját.
Mindösszesen két óra alatt összekalapozták rá a pénzt Kickstarteren.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)