GeForce 8800 - aki mindent visz!
Régóta rebesgették, hogy az NVIDIA érkező új grafikus megoldása, a G80 már DirectX 10 kompatibilis lesz. Nekünk sikerült meggyőződnünk erről, első körben Párizsban, ahol az európai bemutatóra került sor.
Régóta rebesgették, hogy az NVIDIA érkező új grafikus megoldása, a G80 már DirectX 10 kompatibilis lesz. Nekünk sikerült meggyőződnünk erről, első körben Párizsban, ahol az európai bemutatóra került sor.
Phil Harrison a Sony nemzetközi cégeinek feje elismerte, hogy a cég némileg „túlbecsülte saját képességeit” a Blu-ray technológiával. Ez részben szomorú, hiszen szinte biztos, hogy idén karácsonykor még nem látunk semmit a PS3-ból. Másrészről viszont érdekes kérdés, hogy nem éppen a Blu-ray öli-e majd meg a DVD formátumot, tehát elképzelhető, hogy a floppy, a CD és a DVD után ez lesz a következő lépcsőfok…
Kellemes keddet! Jobbat se kívánhatnánk egyelőre, hiszen viszonylag szép az idő, és néhány hír is akadgat már. Ráadásul mintha valami virágillatú tisztítószerrel takarítottak volna a szerkesztőségben :)
| Ivott a nyuszika, kijön a kocsmából, eldől. Arra jön a róka meg a farkas és verekedni kezdenek a nyúlon. Végül nem bírnak egymással, mindketten elterülnek. Felébred a nyuszika, és így szól: - A csudába! Nem gondoltam, hogy ha iszom, így megvadulok! |
A hányadtatott sorsú Halo film újabb fejezetéhez érkeztünk... Miután örültünk neki, aztán temettük, aztán megint örültünk, hogy a Microsoft mégis finanszírozza, most viszont úgy tűnik hogy ismét szomorkodnunk kell, ugyanis határozatlan időre felfüggesztették a forgatást...
Viszonylag rég számoltunk már be új filmről cikk formájában. Hát most ez a pillanat is elérkezett: Bad Sector már megtekintette A tégla (The Departed) című új krimit, amiről az alábbiakban olvashattok élménybeszámolót. Az értékelés magas mivolta miatt úgy érzem, érdemes egy pillantást vetni az alkotásra...
Mi történik akkor, ha a WoW: Burning Crusade bétatesztelője történetesen Final Fantasy rajongó is? Így alapból semmi, viszont annál inkább internetes botrány keveredhet a dologból, ha meglátja, hogy a blood elfek mountja mennyire hasonlít kedvenc Chocobo-jára, amely úgyszintén a Final Fantasy játékokban található két lábon járó szárnyas.
Szebb keddet mindenkinek! Hadd kezdjem azzal, hogy aki az aktuálpolitikai helyzetről szeretné megosztani a véleményét, az keressen más fórumot. A GameStar Online-on szeretnénk továbbra is a számítástechnikával, s főleg a játékokkal foglalkozni. Köszönjük. Mivel még viszonylag korán van, ezért nem igazán tudunk friss hírekről beszámolni.
| - Mi a különbség Michael Jackson és a Beatles között? - ??? -A Beatles már szétesett. |
Ha azt mondom "Zune", az szerintem a legtöbbünknek nem mond semmit - maximum néhány vájtfülű már tudja, hogy Microsoft új mp3 lejátszójáról van szó. Aki viszont héber nyelven beszél, az csöppet kiakadhat (vagy röhöghet - vérmérséklet szerint...) ugyanis az ITworld utána járt, hogy a zune kiejtve héberül (zi-yun) azt a szót jelenti, ami "b"-vel kezdődik és káromkodáskor szoktuk használni a nemi aktusra utalva...
Guten morgen! Jó randa felhős időjárásra ébredtünk, de talán még javul az idő. Tegnap, miközben Karesz tolta az NFS-t (engem valahogy sohasem tudtak megfogni a folytatásai, lehet, hogy bennem van a hiba), én Sam Fisherrel épültem be a terroristák közé a Splinter Cell: Double Agentben. Sajnos állítólag kicsit rövid a játék, én viszont maximalista vagyok, minden részfeladatot is megoldok benne, ezért lassabban haladok... Na ennyit az SC: DA-ról, jöjjön pár érdekes hír, de előtte itt az agyzsugorító viccecske...
No kérem, vannak azok a pillanatok, amikért érdemes élni. Sikerült berontani az Electronic Artshoz, és egy nagyobb tasliváltást eszközölve megszerezni a legújabb Need for Speed játék PC-s változatát. Hát ez a Carbon nagyon sok tekintetben ígéretes volt eddig, mostmár viszont egyszerűen csak etalon!
A Second Life című MMO "Sims klón" játék elég nagy visszhangot kapott a sajtóban az utóbbi egy évben. Legfőképp azért, mert a játékosok egy része pénzszerzés céljából készített benne különböző tartalmakat. Most viszont egészen más miatt kapták fel ismét.
Michele Placido neve legtöbbünk számára talán a nálunk nagy sikert aratott tévésorozat, a Polip Cattano felügyelőjeként rémlik, ebben a filmben viszont rendezői képességeit kamatoztatja. Filmje Olaszország 70-es évektől a 90-es évekig tartó korszakába röpít vissza minket
A héten, október 12-én debütál a magyar mozikban a Kígyók a fedélzeten című akció-horror-thriller Samuel L. Jackson főszereplésével. Akik szeretik a színészt, biztosan nem fognak benen csalódni, akik viszont a remek kidolgozás és történet miatt ülnek be a moziba, egy kicsit fontolják meg a dolgot. :) Olvassátok Bad Sector elemzését a filmről!
Kellemes csütörtököt! Úgy tűnik, végre sikerült leadnunk az októberi GameStart, bár tegnap "viszonylag korán", öt órakor hazajöttem, így a legfrissebb fejleményeknek még nem vagyok birtokában. Igyekeztünk a lehetőségeinket maximálisan kihasználni, hogy méltómód megünnepelhessük az újság hetedik születésnapját. A részletekről a jövő hét folyamán tájékozódhattok. Addig is kellemes olvasgatást és kommentelést kívánunk mindenkinek! Mai viccünket Melónak köszönjük :)
| Két fickó beszélget: - Te, én napról napra szórakozottabb vagyok. Tegnap a buszmegállóban vettem észre, hogy nincsen rajtam alsógatya. - Az semmi, én a munkahelyemen vettem észre, hogy egy fogkefe lóg ki a fejemből. De nem is ez a félelmetes. - Hanem? - Hanem például egy medve. |
Kellemes szombatot mindenkinek! Élvezzük ki a viszonylagos jó időt, mert szerintem megint olyasmi lesz, mint tavaly: a szokatlan meleg helyébe hirtelen hideg költözik. Persze ne legyen igazam. Még mindig jól érezhető a Microsoft X06 játékkiállításának utózöngéi. Számos videó, kép és néhány infó, sőt, demókról szóló hírek is felröppentek. Maradjatok velünk :)
| Az előjáték során megszólal a lány: - Nyom a pecsétgyűrűd. - Az nem a pecsétgyűrűm, hanem a karórám. |
A Bioshock című forradalminak kikiáltott FPS-t már láthattuk mozgásban egy 15 perces prezentáció alkalmával. Most viszont egy sokkal durvábbat mutatunk.
Megérkezett a legfrissebb amerikai adatokon alapuló számítógépes játékeladási lista. Érezhető volt, hogy a LEGO Star Wars II az élre kerül, hiszen alig egy hét alatt több mint egymillió példányban kelt el. A World of Warcraft viszont lecsúszott a dobogóról, de jól teljesít a Company of Heroes is.
Az Electronic Arts egy viszonylag nagy videóval jelentkezett a The Sims legújabb kiegészítőjéről, a Pets-ről.
No kérem, mindjárt azzal kezdeném, hogy remélem tudjátok, hogy közeleg a Tokio Game Show. Ez így önmagában nem feltétlenül lenne érdekes számunkra, lévén az elmúlt években inkább csak konzolos őrület volt. Most viszont, hogy az E3 teljesen átalakult, a TGS akarja átvenni a világuralmi pozíciót. Éppen ezért úgy fest, hogy több száz PC-s finomság is kint lesz a shown, így reményeink szerint jövő hét hétvégén, szeptember 22-24-ig újra játékshow őrület lesz a GameStar Online-non. Készüljön mindenki így, szerezz be pizzát, és kakaót magad mellé, maximum nem lesz hidegzuhany :)
A Star Trek: Legacy című űrben játszódó akciójátékról viszonylag kevés anyag érkezett eddig. Ezúttal is csak négy új képről tudunk beszámolni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)