Játékokról és appokról szól az Apple meglepetés-eseménye
A megszokott bejelentések mellett a december 2-i dátumot nem láttuk jönni: új terméket nem mutatnak be, szóval kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő.
A megszokott bejelentések mellett a december 2-i dátumot nem láttuk jönni: új terméket nem mutatnak be, szóval kíváncsian várjuk, mivel rukkolnak elő.
A Microsoft belsős stúdiói gyárthatják majd ezerrel az RPG-ket.
A Skydance Mediához tartozó új csapat kimondottan streaming platformokra fog komoly, sztoriközpontú játékokat fejleszteni.
A fizikai kártyajátékok királya digitálisan is úttörővé akart válni, sikerült is neki.
Most letesztelhetitek, hogy mit tudtok azokról a játékokról, amelyekben nem egy karaktert, hanem gyakran egy egész sereget kell igazgatni.
Az Epic új játékot villantott, aminek semmi köze a Fortnite-hoz. Steven Seagal is főszerepet kapott egy másik újdonságban.
Egy törölt Twitter-poszt alapján elképzelhető, hogy nemsokára elhagyja az early accesst a Dreams, mi pedig nagyon kíváncsiak vagyunk már.
A Yakuza sorozat sokáig PlayStation-exkluzív volt, aztán egy PC-s kanyar után a játékok egy része most az Xboxos tábor felé robog.
Persze főleg a játékok miatt várjuk igazán a Sony következő generációs konzolját, de ez a PlayStation 5 dizájn és koncepció nagyon tetszetős. Csupán álmodozás, de a mesteri fajta.
Ha már a vikingek istenei nem segítik a Human Head Studiost, a Bethesda gyorsan gondoskodott róla, hogy folytathassák a munkát.
Címlapon a The Outer Worlds, teljes játékunk az Oddworld: New 'n' Tasty, és novemberben is 116 oldalon jelentkezik kedvenc magazinotok.
Mi a FOMO, lehet-e a közösségi média az öngyilkosság oka, mit tud egy oktatási robot, mit érdemes tanulnia a gyereknek, mi történik, ha leáll a Fortnite? Idén is lesz szülőknek, családoknak szóló színpad a PlayIT-en, szakértőkkel és youtuberekkel beszélgetünk majd számtalan fontos témáról.
Próbáld ki az Iron Man VR-t megjelenés előtt, verj szét gépeket a környezetvédelem jegyében, vigyél haza annyi lootot, amennyit még épp elbírsz - de előbb ismerd meg, milyen újdonságokkal vár az őszi PlayIT!
Nemsokára egy cimboránkkal vált vállnak vetve nyomhatjuk végig a játékokat, melyek hosszú évekig izzasztották a gamer gépeket.
12 cím közül választhatunk a startkor, de év végéig ez a szám több mint duplájára fog nőni.
A Slaps and Beans már mobilon is elérhető, illetve megérkezett a Threes fejlesztőinek új játéka.
Lapzárta utáni fáradt pihegés, őszi mélabút távolba űző rituális szertartás a programunk, azaz játékok egyénenként változó mennyiségben.
Elszakadva egy kicsit a kvízektől most egy más jellegű kihívással tehetitek próbára tudásotokat.
Kratos áttöri a fürdőszoba falát, Crash és pajtásai egy parkolóházban versenyeznek, Cloud Strife pedig egy könyvtárból akar kikergetni egy robotot.
Te is imádod az online és a számítógépes játékokat? Bővítenéd gaming eszközeidet, de nem tudod hol kezdd el? Összegyűjtöttünk néhány tippet!
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)