Mutatunk pár folytatást, amelyek szinte teljesen más játékként újították meg szériájukat
Olyan videojátékok közül válogattunk, amik alaposan felforgatták saját játéksorozatukat.
Olyan videojátékok közül válogattunk, amik alaposan felforgatták saját játéksorozatukat.
Dakota Johnson elmondása szerint az eredeti forgatókönyv nagyban eltért a végleges verziótól.
Akik játszottak a Part II-val, azoknak jó eséllyel egyből előtörnek majd az emlékek.
Ugyan leálltak a kamerák, de ez nem jelenti azt, hogy hamarosan láthatnánk is azok felvételeit. Az Andor sorsát egy különleges körülmény nehezíti.
A Gazdasági Versenyhivatallal vizsgáltatnák a hazai e-kereskedelmet felforgató kínai riválisukat.
A baleset pontos körülményei azonban egyelőre még tisztázatlanok.
Teljes gőzzel pörög a Daredevil: Born Again forgatása, a rajongók pedig nyilván vadul fotóznak és videóznak közben.
Szeretne még vígjátékot forgatni vele, mert legalább annyira le volt nyűgözve egy korábbi alakításától, mint mi, nézők. Jack Black a…
A Disney+-ra készülő sorozatban több karakter is visszatér a netflixes gárdából.
Újabb fotó került ki a forgatásokról, ami az előző évad egyik legszerethetőbb karakterének az emlékét őrzi.
A harmadik szezont már forgatják, és most azt is megtudtuk, hogy melyik Lee Child regényt dolgozzák fel.
Halle Berry újdonsága már biztosan nem a Netflixnél fog bemutatkozni.
Újabb mérföldkövet pipálhat ki a Marvel Studios idei reménysége.
A legendás rendező behúzta a tizedik Oscar-jelölését is. A 81 éves rendező-forgatókönyvíró Martin Scorsese az egyik legjobb és legfontosabb filmkészítő,…
A színészek végeztek, de ez nem jelenti azt, hogy a produkció egyhamar elkészül.
Nagyon úgy fest, hogy nem csak egyféle Deadpool jut majd szerephez az MCU egyik legjobban várt filmjében.
A film alapötlete valós eseményekből merítkezik, Josh Margolin nagymamájának sztoriját dolgozza fel.
Chad Stahelski kezében lesz mindvégig a gyeplő, és Henry Cavill forgatja majd a fejeket lenyeső kardot.
Ki is derült pár részlet a koncepcióról. Greg Daniels forgatókönyvíró-showrunner híres a munkahelyi komédiáiról. Megalkotta – Ricky Gervais angol eredetijét…
A Golden Globe után ismét trófea nélkül távozott egy rangos díjátadóról a Naughty Dog játéka alapján Pedro Pascal és Bella Ramsey főszereplésével forgatott posztapokaliptikus drámasorozat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)