Új játékon dolgozik a stúdió, amit a Call of Duty egyik rendezője vezet
Eddig 2K Silicon Valley névre hallgatott a divízió, ez is megváltozott.
Eddig 2K Silicon Valley névre hallgatott a divízió, ez is megváltozott.
Batman legendás ellensége újabb nívós szakmai elismeréssel lett gazdagabb, ennek tükrében pedig érdemes elgondolkodni azon, a temérdek képregényes szupergonosz közül miért épp Joker lett a díjkiosztó gálák nagyágyúja az utóbbi években.
Kiderült néhány kulisszatitok, és arra is választ kaptunk, hogy lesznek-e mikrotranzakciók a Ninja Theory játékában.
Wiz Khalifa sokadmagával együtt követte el a legújabb adaptáció kísérőzenéjét.
A Joker főszereplője továbbra is tarol az idei díjszezonban, legutóbbi elismeréséhez kapcsolódó köszönőbeszédében pedig Heath Ledgert is megemlítette.
Újabb előzetesek jelentek meg a februárban érkező mozihoz, és eddig nem látott jeleneteket is kaptunk bennük.
A Sonic film tévés előzetesében elhangzik, hogy a kék sündisznónak azért van szüksége a piros lábbelire, hogy könnyebben kontrollálhassa a gyorsaságát.
A Galaxy's Edge-ben bárki összeállíthatja saját fegyverét, így elég egyszerű lemásolni a játékban látható megoldásokat. Videón mutatjuk az élményt.
A stúdió továbbra sem kommentálta a híreket, így nem lehetünk biztosak abban, hogy melyik állítás feldi a valóságot.
A Ninja Theory egy vadiúj előzetessel jelentette be a Bleeding Edge megjelenési dátumát.
Olyan szakemberre bízták ezúttal a karakter megtervezését, aki tényleg ért is hozzá.
Sokkal jobban néz ki Sonic, mint amikor utoljára láttuk.
A rajongók által kifogásolt emberszerű kinézetet sokkal inkább a videojátékokban látottakhoz hasonlóra változtatták.
A fotókon már az eredeti karakterre sokkal jobban hasonlító Sonic látható.
Kell hozzá némi szerencse is, de Hedgey-nek sikerült.
Hamarosan megérkezik a kultikus sorozaton alapuló VR-projekt, amelyben felfedezhetjük egyebek mellett a Tardis belsejét is.
Elég szórakoztatónak tűnik a Hellblade: Senuas Sacrifice alkotóinak új online 4v4 játéka.
Egy nagyon izgalmas koncepciót láthatunk végre mozgás közben, több mint 5 percen keresztül.
A Mirror's Edge és a Dishonored játékok ügyes ötvözetének tűnik a One More Level játéka, egy jó adag cyberpunkkal nyakon öntve.
5902 MHz-en dübörögtek a HyperX Predator memóriák, egy MPG Z390I GAMING EDGE AC alaplapban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)