Steam TOP 10
Mindig izgalmasak szoktak lenni a Steam eladási listái, most sincs ez másképp.
Mindig izgalmasak szoktak lenni a Steam eladási listái, most sincs ez másképp.
Le a kalappal a Razer előtt! A CES 2012-n bemutott táblagépén még a Skyrim is fut, nem is akárhogy.
Az Xbox Live és a PlayStation Network kínálatából mától leszedhető a Final Fantasy XIII-2 demója, a játék maga 2012. február 3-án kerül majd a boltokba.
Legalábbis erre enged következtetni az a tweet, melyet Micah Whiple tett közzé.
Elérkezett a pillanat, amikor már konzolra sem lesz szükségünk a kikapcsolódáshoz.
A múlt héten számoltunk be a Bethesda kontra InterPlay csatározásról, akkor sokan kíváncsiak voltatok a pontos részletekre, most lettek.
Nem sok változás történt az unitárius államban, lakói továbbra is focizni szeretnek a legjobban, de az Erősködést és a virtuális pátyolgatást sem vetik meg.
A Square Enix hivatalos úton is megerősítette, amit eddig csak sejthettünk: a Final Fantasy XIII-2 kipróbálható verziójának megjelenési dátumát.
Úgy tűnik, mégsem fognak a várakozók Diablo III-mal játszani a jövő hónap elején.
A Steam rendszeresen közzéteszi az előző hét legjobban eladott játékainak listáját.
Egy elmés mondás szerint a háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az 52. heti toplistát két háború-központú konkurens vezeti: a Modern Warfare 3 és a Battlefield 3.
Egy a Best Buy-ban kiállított plakát szerint a Diablo III megjelenése közelebb van, mint gondolnánk.
Nem kis megrökönyödésünkre a játéktörténelem egyik legnagyobb alakja, Pac-Man is képviselteti magát a népszerű RPG-ben!
12. alkalommal kerül megrendezésre az éves Játékfejlesztői Választás Díjkiosztója - megkaptuk a jelölt játékok listáját.
Cherchez le Tanque! Azaz keresd a tankot, mindez persze józsefvárosi franciasággal - azonban a World of Tanksban immáron lehetséges lesz.
Igazán büszke lehet magára a Bethesda, ugyanis a japán fejlesztők kedvenceinek toplistáját is a Skyrim vezeti. A szakma szava pedig olyan vállveregetés, amit azért jó kapni.
A német pen & paper szerepjáték már több játék ihletője volt - íme a legújabb, a Chains of Satinav.
A történelem során történt nem egy és nem kettő nagy csatározás, de a játéktörténelemben a Bethesda kontra Interplay az egyik legismertebb ügy.
2010 meglepetése, a külföldi kritikusok és játékosok körében is népszerű King Arthur még ebben a hónapban visszatér.
Swen Vincke, a Larian Studios alapítójának őszinte vallomása a mai játékiparról.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)