Napi képömleny!
A mai ömlenybe az XBox játékok is betörtek. Ebbe bele kell törődnünk, hiszen elképzelhető, hogy hamarosan ezek lesznek többségben...
A mai ömlenybe az XBox játékok is betörtek. Ebbe bele kell törődnünk, hiszen elképzelhető, hogy hamarosan ezek lesznek többségben...
A Digital Reality (akiktől a sokak által etalonnak tartott Imperium Galactica 2 is származik) egy ideje jól eltűnt a látómezőből. Néhány napja azonban egy szempillantás alatt előbukkantak egy teljesen új programmal. Ennek neve pedig: Haegemonia: Legions of Iron lett. Természetesen a miheztartás végett ismét egy űrhajós alkotásról van szó, mely első pillantásra nagyon ütős lesz. A történet szerint a közeli jövőben vagyunk. A föld és a különféle kolóniák között kialakúlt egy igen erős ellentét. A játék elején mi választhatunk, hogy melyik oldalon harcolunk majd. Az első képeket ebből megtekinthetitek a hivatalos oldalon! a megjelenéséről egyelőre csak azt lehet tudni, hogy erre bizony még várnunk kell egy kicsitkét (persze nem annyit, mint a Duke Nukem Forever-re :) ).
Tudjátok...a minőség, nem a mennyiség :)
A Tecmo elindította hamarosan XBox-ra megjelenő Dead or Alive 3 nevezetű verekedős játékának legújabb honlapját. Itt részletesen megismerkedhettek ezzel az igen ígéretes (legalábbis grafikailag biztosan) alkotással.
Az Infinite-Machine (akik a New Legends című XBox alkotáson is dolgoznak) a jelek szerint megkezdte egy egészen új Sam & Max játék fejlesztését. Erről egyelőre csak néhány igen korai artwork képet tekinthettek meg itt. A hivatalos bejelentésig várnunk kell a részletekre...
Többen észrevehettétek, hogy az elmúlt hetekben tonnaszám kerültek elő olyan játékok, melyeket csak interneten keresztül lehet majd játszani. Ezen lista újabb befutója a Cryptic Studios fejlesztés alatt álló alkotása, a City of Heroes is. Ez egy szuperhős orientált RPG akciójáték lesz (hasonlóan, mint a Freedom Force), mely a régi képregények hangulatát adja majd vissza (legalábbis az ígéretek szerint). A játékos maga állíthatja össze hősét, több száz különféle extra lehetőség közül választva. Az első képeket ebből megtekintheted itt. Tervezett megjelenése 2002 nyara. Ha részletesebben érdekel a játék, látogass el a hivatalos honlapjára, vagyis ide.
Nem, ezúttal nem a Dragon's Lair 3D-ről, hanem egy sokkal korábbi alkotásról beszélünk. A Digital Leisure bejelentette, hogy idén, október 3-án piacra dobja az egykori klasszikus, Dragon's Lair című játék PC-s változatát. Ebben rengeteg extra lehetőség, interjúk a készítőkkel, és sok más meglepetés is lesz.
Ismét egy reggel, mely nem múlhat el ömlenyünk nélkül...
A GameSpot, a Computer Games Online, és a hivatalos honlap is megerősítette a hírt, miszerint nem fejlesztik tovább a már több, mint két éve készülő Simsville nevezetű játékot. Ez lett volna a nagyon sikeres The Sims sorozat következő tagja, melyben már nemcsak a saját házunkon belül ügyködhettünk volna. A fejlesztők szerint alapvetően a The Sims: Hot Date nevezű kiegészítőjében (mely néhány héten belül a boltokban lesz) is elcsászkálhatunk otthonról, így részben megadatik a lehetőség, hogy ne csak otthonunkat manageljük...Arról nem tud senki, hogy ezt a leállítást a Maxis, vagy az Electronic Arts eszközölte-e. Ám az biztos, hogy most mindenki a The Sims Online-non szorgoskodik és még néhány olyan alkotáson, ami még be sincs jelentve.
A minap egy elég méretes, nem hivatalos információ csokor látott napvilágot, az éppen fejlesztés alatt álló Unreal 2 című játékról. Itt, szinte mindent megtudhatsz erről, amit eddig a készítők valaha is elmondtak erről az alkotásról. Az infókon kívül további linkeket is találhattok animációkhoz, interjúkhoz, miegymáshoz. A hivatalos FAQ-t itt találhatjátok meg.
Várható volt, hogy az ECTS után kicsit visszaesik a képek özöne...Ennek a csökkenésnek az eredményét szemlélhetitek meg a mai napon:
A UbiSoft is bejelentette, hogy mely alkotásokat akarja bemutatni az idei ECTS játékkiállításon, a hét végén Londonban. Ezek között található PSX, PS2, és egyéb program is, ám minket igazából csak a PC-s felhozatal érdekel. Ezek sorrendben: Battle Realms, Myst III: Exile, Pool of Radiance: Ruins of Myth Drannor, Tom Clancy's Ghost Recon
A CDV Software Entertainment bejelentette ezévi felhozatalt a hét végén megrendezésre kerülő ECTS 2001 játékbemutatóra. A lenti listából jól látható, hogy elég szépen termeltek a srácok:
A GameSpot honlapra feltettek egy igen hatásos kis bemutatót, a Westwood Studios elvileg idén novemberben megjelenő 3D-s FPS játékából, a Command & Conquer: Renegade-ből. Ennek mérete 10MB, és innen tudjátok letölteni. A hivatalos honlapon részletesebben is megismerkedhetsz ezzel az alkotással.
Némi újdonság, egy-két nagyreményű alkotás, és mindez egy csokorban...Íme a mai felhozatal:
Az XBox bejelentések lassan a PC-s játékok fölé kerekednek. Most is, csupán a Namco részéről, négy újabb játék bejelentése került elő...Ezek pontosan a Soul Caliber 2, a Dead to Rights, a Ridge Racer, valamint egy, még meg nem nevezett alkotás. Ha részletesebben meg akarsz ismerkedni ezekkel, látogass el ide.
A Reflexive Entertainment (akiktől a nemrégiben megjelent Away Team is származik), a Prelusion Games-hez hasonlóan bejelentette legújabb alkotásait. Az egyik a Ricochet, mely egy klasszikus videójáték újradolgozott változata. A másik pedig a Demolition League mely egy akció-multiplayer lesz. A cég hamarosan megjelenő aktulis alkotása a Zax: The Alien Hunter (a demó verzióját itt találhatod meg).
A svéd Prelusion Games-nek készülnek a legújabb (még hivatalosan be sem jelentett) alkotásai. Az első a No Man's Land kódnevet viseli (ami annyit tesz, hogy még megváltoztathatják). Ez egy third-person akciójáték lesz, valamikor az első világháború idején. Ebből az első két képet megszemlélhetitek itt. A másik a Hauntings nevet kapta, mely kaland-stratégia lesz. Ez a cég készítette egyébként a Gilbert Goodmate nevezetű kalandjátékot is! A hivatalos honlapon hamarosan lesznek ezekről animációk, és egyéb meglepetések...
A The Similis honlapjára feltették az első információkat az éppen fejlesztés alatt álló C.O.N.S.E.A.L. névre keresztelt third-person akicó-kaland játékról. Ez a cég még egy, nemrégiben bejelentett alkotáson, a Beam Breakers-en is dolgozik, mely a Fishtank Interactive gondozásában jelenik majd meg. Az új szerzemény elvileg 2002 végén lát majd napvilágot, de még nem lehet tudni, hogy mely kiadótól (több, mint valószínű, hogy a Fishtank lesz). Az első (elég jó) képeket a játékból megtekinthetitek itt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)