Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4032

Most már hivatalos: Az AMD markában az ATI

Hír | 2006.07.24 14:46

Több hónapja terjednek azok a híresztelések, melyek szerint az Advanced Micro Devices (AMD) az ATI Technologies felvásárlását tervezi. A két cég mai megegyezése véget vetett a találgatásoknak. Mai bejelentése szerint az AMD 5,4 milliárd dollárt érő készpénzért és részvényekért megvásárolta a grafikus chipeket gyártó kanadai ATI-t. Az AMD közleménye szerint a cég az egyesülés révén a mobil technológiai és a fogyasztói elektronikai piacokon kíván versenyképes integrált termékeket létrehozni. A részvényesek és a hatóságok végső engedélyére váró akvizíció révén az AMD a világ egyik legnagyobb grafikus chipeket gyártó vállalatává lép majd elő. Az ATI május 31-én zárult harmadik pénzügyi negyedévének végén 652,3 millió dolláros bevételről és 31,9 milliós haszonról számolt be. A jelenlegi negyedévet illetően a bevételek várhatóan elérik a 690 millió dollárt is. Az elmúlt pénzügyi évet tekintve a két cég összesen 7,3 milliárd dollárnyi eladással büszkélkedhet. Tovább >>

Mégis felvásárolja az AMD az ATI-t?

Hír | 2006.07.24 11:21

Már májusban szárnyra kelt a pletyka, mely szerint az Intellel szembeni pozícióit megerősíteni igyekvő AMD felvásárolná az ATI-t. Úgy tűnik, a hír igaz. A világ második legnagyobb processzorgyártója, az Advanced Micro Devices (AMD) egy ideje szemet vetett az ATI Technologies grafikus chipgyártó vállalatra. A vételár (csendben) kikiáltott összege 5,5 milliárd dollár. Az AMD vasárnapi közleményében mindenesetre "rendkívül fontos bejelentést" ígért a mai napra. Tovább >>

Hillary Clinton félelmei a játékipar iránt

Hír | 2006.07.24 10:43

Az egykori First Lady, Hillary Clinton hírhedt a videojáték-ellenességéről, de a nemrégiben tett kijelentése egyszerűen sokkolta a szaksajtót. Véleménye szerint Amerika gyermekei hamarosan agyba ültetett chipekkel lesznek felszerelve, hogy a nagy hirdető cégek valóban közvetlenül érhessék el a potenciális felvásárlóerőt. Hil azt állítja, hogy a hirdetők már így is épp elég új módozatot találtak reklámjaik célba juttatására a játékokon és az Interneten keresztül, s a folyamat még most sem állt le: a jövőben olyan megoldások is életre kelhetnek, amelyek eddig csak sci-fi regényekben léteztek. "Az ilyen mérvő technológiai fejlődés mellett könnyen elképzelhető, hogy egyesek chipeket ültetnek gyermekeinkbe, hogy segítségével közvetlenül az agyukban reklámozzanak valamit, s szó szerint elültessék fejükben a gondolatot, hogy mely terméket kell majd megvenniük." - mondta Clinton a Kaiser Family alapítvány előtt tartott beszédében. A new yorki demokrata azzal fűzte tovább gondolatmenetét, hogy az ország egy átfogó kísérletnek veti alá a gyerekeket, akik átlagosan legalább napi hat órát ülnek tévé és/vagy számítógép, s így reklámforrások előtt. Szerinte a leggyorsabban növekvő hirdetői célcsoport a hat éves és annál fiatalabbak tábora. Az ekkora csemeték egészséget a reklámbombák mellett például a Camel által gyártott cukor ízű cigaretta és a gyorséttermi ételek is nagyban roncsolják. Jó látni tehát, hogy Clinton nem csak a videojátékokat, hanem a valóban egészségtelen "junk food-ot" is támadja. Robert Thomson professzor szerint azonban mindössze arról van szó, hogy egyszerűbb valamit szidni és támadni, mint betiltani (például a gyorsételeket), illetve még mindig könnyebb és olcsóbb, mintha finanszírozni kellene egy átfogó oktató és átnevelő programot, amely a csemeték helyes látásmódjára hathatna. "A hirdetések ellen nincs mit tenni. Ez egy afféle kiskapu, ami annak látszatát kelti, hogy politikusaink tenni akarnak valamit ellene." - fejezte be. UPDATE: A GameSpot információi szerint a szenátor egy sokkal komolyabb lépésre szánta el magát. Azt eddig is lehetett tudni, hogy 2008-ban egy igen komoly megszorító törvényjavaslatot nyújtanának be a testület elé a videojátékokkal kapcsolatban, ám a Kotaku blogoldal szerkesztője, Brian D. Crecente most egy különös e-mailre hívta fel a figyelmet. Állítása szerint Hillary irodája egy körlevélben keres olyan önkénteseket, akik egy általuk sezrvezett sajtótájékoztatón "kétségbeesett szülőknek" adnák ki magukat, ezzel alátámasztva, hogy manapság mekkora veszélyt jelenthetnek a gyermekekre a videojátékok. A Rocky Mountain News újságírójaként is működő Crecente szerint az egész felhajtás egy új adó bevezetése miatt kerül megszervezésre. Nevezetesen állami adót fizettetnének a játékok utána hasonlóan a cigarettához vagy az alkoholhoz. A Kotaku szerkesztője nem árulta el, milyen forrásból értesült ezekről, de annyit elmondott, hogy a forrása nagyon megbízható.

Prey inspirálta rock zenék - ZSÍÍR!

Hír | 2006.07.24 09:40

A Directsong, amely anno a Prey zenéjét is jóval a játék megjelenése előtt publikálta már, ismét ügyes húzással élt. A Prey által inspirált rock zenéket tartalmazó albumot dobtak fel a honlapjukra, amit tíz dollárért megvásárolhat bárki. Az első szám, a Take me home a játék végefőcím-zenéje. Én már meg is vettem a 'Bite me' című 77 perces albumot és tanúsíthatom, nagyon jó :) Szóval aki kedveli ezt a stílust (ez a hallgathatóbb rock kategóriájába tartozik :), esetleg tetszett a játék is, az nyomuljon az oldalra!

'Reggelt...

Hír | 2006.07.23 10:21

Kellemes vasárnapot mindenkinek. Az idő egyelőre jónak mondható, bár reméljük, hogy a tegnapi "esőcske" még tartja a hideget. De ha esetleg valakinél épp zuhé lenne, az sem unatkozik majd - vasárnap ellenére akad néhány hír is, no és a multis szerverek is várják a játékosokat. Ha van olyan sci-fi-rajongó, aki esetleg még nem látta volna, az tekintse meg tegnapi bizonyítékunkat a Star Trek XI készültével kapcsolatban.

A csónakázó tó tulajdonosa büszkén nézi a csónakokat és vizibicikliket, amint ringatóznak a tó felszínén. Észreveszi, hogy a 9-es hajó már régóta kint van, ezért elkezdi visszahívni. - Kilences hajó, kilences hajó, azonnal térjen vissza! - De főnök, nekünk csak nyolc hajónk van. - Hatos, hatos, csak nincs valami probléma?

A pornóipar dönthet a Blu-Ray-HD-DVD-harcban

Hír | 2006.07.22 09:56

Ahogyan az 1980-as években a VHS formátumot tette világszerte az elsővé, most a Blu-Ray és a HD-DVD párharcában dönthet a pornóipar. A E! Entertainment Television Inc. vezetői például már választottak is, méghozzá a Blu-Ray-lemezeket. Elmondásuk szerint ugyanazért, amiért annak idején a VHS lett a győztes a konkurenciával szemben. Noha a béta sztenderdnek jobb minősége volt, a pornóipar a VHS-kazetták mellett döntött, így az került be a hétköznapokba. A jelek szerint pedig az előbbi képviselői a Blu-Ray-t támogatják. Emiatt az E! Entertainment is úgy döntött, televíziós célokra HD-DVD-k helyett a konkurenciából vásárol be. Elemzők szerint hasonló technológiai kérdésekben szintén hamar dönthet a pornóipar, ugyanis világszerte összesített számadatok szerint évi majd 60 milliárd dollárnyi bevételt hoz a kiadóknak. A Digital Playground pornóstúdió, amely az elmúlt három évben a legtöbb nagyfelbontású és csúcsminőségű filmet adta ki a szakmában, szintén a Blu-Ray-t választotta. Elmondásuk szerint a döntés oka a nagyobb kapacitás és az, hogy a Sony a PlayStation 3-hoz szintén a kék fényt részesítette előnyben. A párharcban mellesleg a Blu-Ray 50 gigabájtot képes domborítani, és olyan cégek állnak mögötte mint az LG, a Panasonic, a Philips, a Disney és a Fox filmstúdiók, míg a HD-DVD-t a maga 30 gigabájtos tárhelyével a Toshiba, a NEC és a Warner Home Video részesíti előnyben. Noha a Blu-Ray később érkezik meg a piacra, elemzők szerint mégis elsöprő győzelmet arat majd a Sony és a pornócégek választása miatt. Más kiadók a HD-DVD formátumot vették használatba, azonban majdhogynem kivétel nélkül úgy nyilatkoztak: amint elérhető lesz a Blu-Ray, áttérnek rá. Néhány elemző azonban más véleményen van, és míg a kiadók számadatai a fentieket egyértelműen megerősítik és alátámasztják, addig vannak akik úgy vélik, a felhasználók döntik majd el, hogy a Blu-Ray, vagy a HD-DVD jön ki győztesen a gigászi csatából.

Itt a világ legnagyobb HD tévéje

Hír | 2006.07.21 15:35

Az elektronika már eddig is rátelepedett mindennapi életünkre, a Panasonic új televíziója pedig a nappalinkat foglalja majd el, alig 70 000 dollárért. A Panasonic új nagyfelbontású (high definition - HD) készülékének 103 hüvelykes képátlója körülbelül megfelel a kosaras Shaquille O'Neal magasságának. A cég hamarosan megkezdi az Egyesült Államokban a gigászi televízió árusítását, ami a csökkenő HD tévéeladási statisztikákat és az új készülék 69 999 dolláros árát együttesen figyelembe véve érdekes döntésnek tűnhet. "Valóban nem egy klasszikus tömegtermékről van szó" - fogalmazott Michael Gartenberg, a Jupiter Research intézet alelnöke és vezető kutatója. "Senki sem fogja hirtelen elhatározásból megvásárolni." A vásárlók egyre több elektronikai termék között kénytelenek megosztani forrásaikat. Tovább >>

Visszavásárolná részvényeit a Microsoft

Hír | 2006.07.21 15:34

Sikerei mellett a szoftvergyártó 2006 negyedik pénzügyi negyedévére az előző év megfelelő időszakához képest 24 százalékos profitcsökkenést jelentett be, és ismertette 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási tervét. A negyedik negyedéves jelentésben szereplő 2,83 milliárdos haszon messze elmarad a 2005 negyedik negyedévében felmutatott közel 3,7 milliárd dollártól. Ennek ellenére a bevételek meggyőző növekedéséről számolhatott be a Microsoft, mivel a 2,83 milliárdos adat már tartalmazza a különböző fejlesztések kiadásait és azt az adóterhelést, amely nélkül a részvények osztaléka elérhetné a 31 centet. Ez meghaladná a Wall Street előzetes 30 centes előrejelzését. Tovább >>

iPod-invázió az Appletől

Hír | 2006.07.21 13:44

Az Apple minden hónapban iPodok millióit adja el, azonban most arra készül, hogy további milliókkal növelje ezt a számot. Az újracsomagolt, raktáron maradt és javított készülékeket újra hadrendbe állítva, alacsony áron, extrákkal és egy év garanciával, no és ingyenes szállítással bocsájtja árúba. Példának okáért a negyedikgenerációs modellt, a 20 gigabájtos tárhellyel ellátott színes kijelzős darabot 200 dollárért árulják majd, ajándék dokkolóval. Ugyanez a változat, monokróm kijelzővel 170 dollárba kerül. Az iPod Shuffle ajándék hordtáskával és plusz akkumlátorcsomaggal 50 dolláros áron, míg a 2 gigabájtos iPod Nano plusz egy fülessel 170 dollárért lesz megvásárolható. Ugyancsak az Apple "inváziójához" kapcsolódó hír, hogy várhatóan már augusztusban kaphatóak lesznek az új iPod Nanok. A gépezet tavaly szeptember óta nem változott, így most az Apple beleerősít, és ezentúl amellett, hogy többféle színben is elérhető lesz a kütyü, 6, illetve 8 gigabájtos kapacitásra lesznek képesek. Az 5G iPodok 80 gigásra duzzadnak, azonban rossz hír, hogy a videózásra szánt gépezet tovább késik, némi technikai probléma miatt. Várhatóan januárban lesz elérhető.

Colin McRae: DIRT - széles skálán

Hír | 2006.07.21 13:26

Tegnap ahogyan azt már megtudtuk a Colin McRae: DIRT című autós játékról, a WRC történetének legfiatalabb világbajnokáról elnevezett legújabb szimulátor ezúttal főként az offroad stílusra koncentrál majd. A sár és a homok alapvető pályaelemként szolgálnak majd, és az is elképzelhető, hogy amolyan baja stílusú futamokkal is találkozunk. Itt főként könnyűvázas, 850 lóerős autókkal lesz dolgunk. Az offroad mellett a tereprali is komoly szerepet kap majd a játékban, és bekerül a ralikrossz-világkupa-sorozat is, amely szintén igen népszerű a terepralit kedvelők körében. Természetesen a hagyományos ralizással sem szakít a cím, ugyanis mind európai, mind vb-futamok helyszínével találkozunk majd. Lesznek négykerékhajtású WRC-ink, de első-vagy hátsókerekes autókkal is versenyezhetünk. A Codemasters következőgenerációs fizikát ígér, így minden ugrató és szikladarab élményszámba megy, legalábbis reméljük. Elsősorban azonban most mégis inkább a Grand Raid Offroadra hajaz a brit világbajnok nevéhez kötődő legújabb cím, ugyanis az autók számát tekintve is alaposan túlsúlyban lesznek az offroadra és terepralira szánt járgányok. Colin McRae egyébiránt az elmúlt hónapokban saját raliautó fejlesztésével foglalatoskodott, amelyet hamarosan bárki megvásárolhat, és rajthoz állhat vele a rali-világbajnokság futamain.

Már egymillióan keresik az ismerősöket

Hír | 2006.07.18 14:53

A felhasználók számáról, a meghívókról, a hamis vagy renitens felhasználók törléséről és a testreszabott reklámokról tájékozatott az iWIW. Lesznek még meghívók - ismertette a legfontosabb kérdésre a választ Szabó Márton és Tóth Mátyás Tibor, az iWIW ügyvezető igazgatói. A szűkkörű sajtótájékoztatót annak kapcsán tartották, hogy júliusra a regisztráltak száma elérte az egymilliót. Amióta idén májusban a T-Online megvásárolta a közösségi portált, azóta 360 ezer új taggal bővült a rendszer. Tóth Mátyás Tibor ismertette, hogy átnézték és finomhangolták az iWIW felhasználási körülményeit és az adatkezelés feltételeit tartalmazó szabályzatot. Az adatkezelési feltételek szabályzatát Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman is átnézte és jóváhagyta. A módosított szabályzatok július 26-tól lépnek életbe, ezt a felhasználók az iWIW használatával fogadják el. Tovább >>

A botrányok ellenére tör fel az SCi

Hír | 2006.07.18 13:49

A Tomb Raider: Legend és a Hitman: Blood Money egyaránt várakozáson felül teljesített, így aztán a londoni SCi játékkiadó a június 30-án zárult pénzügyi évéről viszonylag kellemes adatokkal szogált. A Tomb Raider legújabb része eddig 2,9 millió példányban talált gazdára az összes platform eladásait figyelembe véve. A Hitman: Blood Money-ból eddig másfél millió példányt adtak el. A cégnek ez az első olyan éve, ami az Eidos felvásárlása utáni helyzetet tükrözi. Várakozásaik szerint sikerül elérni a 25 millió angol font nyereséget, mindemellett azonban a tőzsde nagyobb képviselői már többször is felemlegették, hogy a siker nagyrészt annak köszönhető, hogy a vállalat kulcstermékei az ígért időpontban sikeresen megjelentek. Az Eidos annak idején főként amiatt veszített reputációjából, hogy játékai többször is halasztva jelentek meg. Az SCi jövőre 19 játékot jelentett be eddig, szemben az erre az évre korábban bejelentett kilenccel. A sikerekre tehát valóban nem voltak hatással a Battlestations: Midway és a Joint Task Force körül kirobbant botrányok.

Nagyszabású persorozat az Államokban

Hír | 2006.07.18 12:39

A Microsoft a mai napon 7 amerikai államban összesen 26 keresetet nyújtott be a cég szerint illegális szoftvereket forgalmazó kereskedők ellen. A pereket a Microsoft Colorado, Georgia, Illinois, New Jersey, New York, Ohio és Dél-Carolina államok szövetségi bíróságain indította el. A meggyanúsított számítástechnikai viszonteladók a vádak szerint illegális programokat, illetve azokkal teletömött számítógépeket adtak el vásárlóiknak. A Microsoft a bírósági eljárások kezdeményezésével saját és törvényesen működő viszonteladói hálózatának üzleti érdekeit kívánja megvédeni. Tovább >>

'Napot...

Hír | 2006.07.16 12:08

Kellemes vasárnapot. Menetrendszerűen megérkezett a vasárnapi uborkaszezon legújabb epizódja, amelyben szerencsére azért akadt némi érdekesség is. Addig is míg ezekre sort kerítünk, nézzünk meg némi viccet.

Két ingázó rendőr utazik hazafelé a vonaton. Megszólal az egyik a kereszteződésnél: - Úgy sajnálom azokat az autósokat, akik itt várakoznak. Nem tudják, hogy ezek a sorompók mindig le vannak zárva. Amikor a taxi átrobog a piroson az utas felszisszen: - Ugyan - mondja a sofőr -, a bátyám minden piroson áthajt! Aztán a következő zöld lámpánál megáll: - Most meg miért állt meg? - Hátha jön a bátyám.

Team Fortress 2 és új játék a HL2: Episode Two-ban!!

Hír | 2006.07.14 10:28

Az Electronic Arts által tartott nyári sajtótájékoztatóján Gabe Newell is képviseltette magát a Valve színeiben. A legendás úriember ismét sokkoló bejelentést tett: a Half-Life 2: Episode Two multiplayer módjaként megjelenik a Team Fortress 2, valamitn egy egészen új szingli játék is részét képezi majd a csomagnak, amely egyelőre Portals munkacímen létezik. S ez még nem minden! Elárulta továbbá, hogy az Episode Two egy időben jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra is. A konzolos változatoknak persze nem lenne sok értelmük, ha a történet közepén kapcsolódhatnak csak be, így a vásárlók megkapják a Half-Life 2-t és az Episode One-t is egy csomagban. Így már némileg érthető, miért kell annyit várni a második epizód megjelenésére... A GameSpot részletesen beszámolt a bemutatón látottakról. A Portalst a Prey-hez hasonlítják, hiszen a címéből adódóan a legnagyobb hangsúly a különböző portálokon lesz, amilet egy különleges fegyver segítségével tudunk majd "megidézni". Levetítettek egy videobemutatót is, amely elképesztő variációkat mutatott ennek használatára. Az egészet úgy állították be, mintha egy új dolgozónak mutatnák, aki most került ehhez a bizonyos titokzatos vállalathoz, megismertetve vele az egyik új találmány működési elvét. Érdekes módon a cég valahogy nagyon passzolt a Half-Life 2 univerzumába. A portal gun névre keresztelt fegyverrel két portálkaput kell létrehoznunk, amelyek segítségével át tudunk suhanni egyik helyről a másikra. Legegyszerűbb példával élve egy utunkba került akadályt tudunk így kikerülni, de ha például egy nagyobb ellenség vesz tűz alá, akkor a fegyvert arra is használhatod, hogy nyiss egy kaput a lába alatt, majd egy másikat egy szakadék fölött: az ellenfél szépen átzuhan és megsemmisül. A lényeg tehát az ilyen és ehhez hasonló fejtörők szinte végtelen számú megoldási lehetőségeinek használata. S most jöjjön a személyes kedvenc! A Team Fortress Classic a Half-Life első részével közel egy időben jelent meg és óriási népszerűséget vívott ki magának. Már akkortájt bejelentették, hogy készül a kasztokra osztott multiplayer FPS folytatása, ami azóta se történt meg. Már teljesen el is felejtettük, de a jelek szerint a Valve azóta is sokat dolgozott rajta. A lényeg megmaradt, továbbra is kasztok (orvos, tűzszerész, nehéztüzér, kém, felderítő, műszerész, mesterlövész és egyszerű katona) közül választva harcolhatunk egyik vagy másik oldalon. A grafika viszont teljesen átalakult, a hatvanas-hetvenes évek kémfilmjeire hajazó megjelenést kapott, rajzfilmszerű kialakítással (pl. No One Lives Forever). Gabe szerint a cél a legszebb megjelenítés mellett a legjobb kaszt alapú multiplayer FPS megalktoása volt. Sajnos az Episode Two (és a fent leírt összes extra) megjelenésére vonatkozólag nem kaptunk pontos információt, de véleményem szerint ennyi újdonság mellett igazán elnézőek lehetünk egy esetleges késés bejelentése után is. A Valve nagyon élvezi ezt az epizodikus üzleti modellt, most már jól látszik, hogy minden epizódra tudnak valami újat hozni, ami talán a játékos társadalom számára is megelégedéssel szolgál.

Mark Rein beszólt az Intelnek is!

Hír | 2006.07.13 09:32

Mark Rein, az Epic Games alelnöke tegnap élesen kritizálta az epizodikus játékmodellt (lásd: Half-Life 2: Episode One, Alone in the Dark 5, SiN: Episodes), ma pedig magát az Intelt kifogásolja, mondván, az megöli a PC-s játékipart. Az úr véleménye szerint az Intel nagy hibát követ el azzal, hogy saját, integrált grafikus vezérlő chipeket gyárt, hiszen azok egyike sem képes egyetlen új generációs játékot futtatni, még a legalacsonyabb beállításokkal sem. Ennek ellenére a chipek népszerűsége óriási, Rein úgy tudja (bár forrást nem tudott megnevezni), hogy a noteszgépek 80%-a, illetve az asztali PC-k 55%-a rendelkezik integrált grafikus vezérlővel, ez pedig igencsak rossz hatással van olyan vállalatokra, mint az Epic, hiszen itt a hangsúly a legújabb technológiákon van, amit ilyen háttérrel képtelenség időben elterjeszteni. Ugyanakkor a felső réteg egyre feljebb tornássza magát, vagyis a kettő közti szakadék nőttön nő. Sorra jelennek meg a különböző Quad-SLI és többprocesszoros megoldások, már több komplett PC is tízezer dollár feletti áron vásárolható meg. Kereslet pedig van rájuk, persze csak bizonyos mértékben. Rein szerint tehát a PC-s játékipart nem a konzolok háborúja, hanem sokkal inkább az Intel és az integrált chipek veszélyeztetik. Beszéde végén néhány megválaszolatlan kérdést intézett a hallgatóság felé:

  • Igazolják-e olyan játékok, mint a The Sims vagy a World of Warcraft Rein azon elméletét, hogy a PC-s játékipar egyre inkább eltávolodik az Intel miatt?
  • Mekkora szerepe és hatása lesz a PC-s játékiparra a konzolos MMO játékoknak?
  • A nagyobb kiadók miért nem fektetnek nagyobb hangsúlyt a PC-s játékkra? (Mark úgy tudja, két óriásvállalat is azon dolgozik, hogy hamarosan áttérjen a kizárólag konzolos fejlesztésekre, ezeket nem tudta megnevezni)
  • Vajon ledegradálódik-e a PC-s játékipar a silány tömegjátékokra?

  • Phantomból Evo? - avagy újabb konzol-PC hibrid

    Hír | 2006.07.12 20:14

    Bizonyára sokan emlékeznek még az Infinium Labsra, akik annak idején nagy port kavartak Phantom névre keresztelt PC alapú konzoljukkal, amelye soha nem jelent meg. A cég azóta is él, hamarosan kiadnak (talán) egy formabontó billentyűzet-egér párost. Most egy újabb cég vállalkozik valami hasonlóra. Az Envizions Computer Entertainment Corporation bemutatta Evo: Phase One névre keresztelt masináját, amely idén októberben máris boltokba kerül 679 dollárért.

    Az Evo: Phase One gyakorlatilag egy olyan PC és médiaközpont keveréke, amely leginkább játékok futtatására, illetve multimédiás alkalmazásokra lett kihegyezve. A belsejében egy Sapphire RADEON HDMI X1600 Pro grafikus kártya dolgozik 500 MHz-es magórajellel, illetve 128 megabájtnyi, 800 MHz-es DDR3 memóriával. Egyéb érdekesség, hogy a hűtésről egy vízrendszer gondoskodik, valamint helyet kapott benne egy biometrikus ujjlenyomat-olvasó, és egy digitális videofelvevő egység is. A készülék szolgáltatásait 24 órás ügyfélszolgálat és különböző, külön megvásárolható szolgáltatáscsomagok is kiegészítik. Az online és hálózati lehetőségek folytatódnak majd a következő fázisokban, ahol már bizonyos hardver alkatrészeket újabbakra lehet cserélni. A Phase One csomaghoz tartozik továbbá egy darab vezetéknélküli kontroller és egy kedzveményre jogosító kártya. Ezen kívül további kapcsolódó termékek vásárolhatók majd meg a megjelenéssel egy időben, amelyekkel akár a masina külsejét is testre szabhatjuk.

    Mark Rein támadja az epizodikus játékmodellt

    Hír | 2006.07.12 19:50

    Az Epic Games alelnöke, Mark Rein a Develop Conference rendezvényen tartott előadása során elmondta, hogy ő már az elején úgy érezte, az epizodikus fejlesztési modell egy halva született ötlet. A beszéd címe "Előzzük meg az új generáció útvesztőit" volt. Rein elmondta, hogy számtalan helyről hallott már erről az üzleti modellről, de véleménye szerint nincs erre szükség. "A vásárlókat arra kényszeríteni, hogy fél játékot vásároljanak, aztán fél évig várjanak egy új epizódra...?" - mondta. "Amikor befejezek egy játékot, valami újat szeretnék kipróbálni." Hozzátette, hogy az epizodikus gyártásnál a fejlesztők könnyen abba a hibába eshetnek, hogy a beépített tartalmat unalmassá, vontatottá teszik, akárcsak egyes tévé sorozatoknál. Elmondta továbbá, hogy az ilyen koncepcióval készülő dobozos, boltban megvásárolható játékok a marketing hiánya miatt megbukhatnak. "15 dolláros nagykereskedelmi árba nem fér bele a marketing. Ennek hiányában viszont felesleges és nem kifizetődő játékot kiadni." Mark Rein véleménye azért is furcsa, mert számos fejlesztő barátja követi az epizodikus megjelenést, köztük például a Valve Software a Steam rendszerrel, amely egyelőre igen sikeresnek bizonyul. Az persze más kérdés, hogy a játékosok hogyan vélekednek minderről. Nincsenek információk arra vonatkozólag, hogy mekkora bevételkülönbséget okoz az epizodikus üzleti modell a hagyományos kiadási módszerhez képest.

    Holnap érkezik az Oblivion kiegészítője

    Hír | 2006.07.12 08:59

    A Bethesda Softworks a holnapi nap folyamán teszi elérhetővé, s mindössze 1,89 dollárért megvásárolhatóvá az Elder Scrolls IV: Oblivion mini expanziójának következő darabját, mely a The Vile Lair címet kapta. A benne lévő tartalom kifejezetten a gonosz karakterek számára lett megalkotva. Nézzük, mit is kaphatunk a pénzünkért:

  • The Font of Renewal, ahol a játék megtisztíthatja magát a vámpírizmustól
  • The Shrine of Sithis, ahol a kevésbé jó hírű játékos kigyógyíthatja magát sebesülésekből és betegségekből eredő bajaiból
  • A Dark Minion, ahol rengeteg aranyat találni
  • Cattle pen, mely segítségével étkezhetnek a vámpírok
  • Egy zárt kert, ahol számos mérges növény található. Emellett számos új bútor is helyet kap a játékban.

  • Battlestations Midway - Botrány, lopás, perek

    Hír | 2006.07.11 10:10

    A Sunday Times brit napilap információi szerint az Eidos kiadót is birtokló SCi játékkiadó nyomozás alatt áll a magyar rendőrség által lopás és szabotázs gyanújával a Battlestations: Midway kapcsán. A hírt rövid időn belül az SCi hivatalosan cáfolta. A játék fejlesztése még az Eidos felvásárlása előtt megkezdődött, ezt követően azonban számos halasztást voltak kénytelenek eszközölni. A Sunday Times úgy tudja, hogy az SCi két egykori alvállalkozója, az MGE és a Mithis Entertainment (a Nexus: The Jupiter Incident korábbi, és a Joint Task Force jelenlegi fejlesztője) benyújtottak egy-egy keresetet a rendőrségre, annak vádjával, hogy bizonyos SCi alkalmazottak betörtek a magyar irodába és ellopták többek között a Battlestations: Midway forráskódját. Az MGE és Mithis képviseletében nyilatkozó Dr. Versitz Piroska ügyvédnő elmondta, hogy több ügy is folyamatban van, amelyek mind kapcsolódnak a Battlestations: Midway, illetve a Joint Task Force fejlesztéséhez fűződő hardverek és szoftverek eltulajdonításához. Ezek között felsorolta a számítógépek lopását, illegális másolatok készítését, szabotázst, játékok adatainak törlését, és IP jogok szabálytalan felhasználását. A magyar rendőrség két szálon indította meg a nyomozást. Ezt követően nem sokkal érkezett egy hivatalos közemény az SCi kommunikációs igazgatójától, Chris Glovertől, melyben az áll, hogy a vállalat szerint a Sunday Times összekeveri a Battlestations Midway és a Joint Task Force című játékokat, illetve a kettőt egyként kezeli. A panaszoknak és a vádaknak semmi köze az előbbi alkotáshoz. Az SCi még 2005. novemberében élt azon jogával, hogy saját felügyelete alá helyezte a Battlestations: Midway fejlesztését, mivel nem volt megelégedve az addig elért eredményekkel. Ezt követően az MGE kártérítést követelt a vállalattól, de mivel semmi nem történt, feljelentést tettek a budapesti szerveknél a szellemi jogok megsértése miatt. Az SCi Entertainment elnök-vezérigazgatója, Jane Cavanagh külön is kommentálta a történeteket: "Normális esetben nem nyilatkozunk ehhez hasonló jelentéktelen ügyekben, de a helyzet tisztázása végett ezt most szükségesnek éreztük. Helyre kívánjuk hozni mindazt, amiről úgy gondoljuk, hogy számos félresikerült kijelentés, és lényeges pontatlanság eredménye. Részben pedig amitt tartottuk mindezt szükségesnek, mert a Sunday Times-ban leközölt cikk teljesen más cégekhez kapcsolódó ügyet tárt fel." Hozzá kell tenni, hogy az annak idején Philos néven ismert fejlesztőcsapat kezdte meg az akkor még Imperium Galactica III. néven ismert stratégiai játék fejlesztését. Ezt később átvette a Mithis Entertainment (később Mithis Games), s ekkor a játék neve már Galaxy Andromedára módosult, s átkerült a német CDV kiadó felügyelete alá. Innen került át a HD Interactive-hoz, s végül ők adták ki a játékot Nexus: The Jupiter Incident címmel. Az SCi 2002-ben indította meg a Conflict: Midway fejlesztését, ám később brandváltással Battlestations: Midway-re módosult a játék címe. Az eredetileg 2004. végén megjelenő alkotást többször is halasztották. Állítólag a Mithis Games "felbomlásához" egy külföldi befektető kilépése, majd a Joint Task Force által használt Gepard engine körüli szerzői jogi botrányok vezettek. Ekkor alakult meg a HD Interactive alá tartozó Most Wanted Entertainment, amely sikeresen megállapodott a Gepard engine-t kifejlesztő és a Panzers játékokban azt alkalmazó Stormregion magyar fejlesztőcsapattal. Ezt követően a Most Wanted Entertainment vihette tovább a Joint Task Force fejlesztését, míg az SCi birtokában lévő Eidos Studios Hungary a Battlestations: Midway munkálatait folytatta. A vita valódi kirobbantó oka az lehetett, hogy az alulteljesítés miatt az SCi a szerződésben foglaltak szerint magával vitte a Battlestations: Midway fejlesztéséhez szükséges eszközöket és szellemi terméket, s a tulajdonképpen emiatt Budapesten alapított Eidos Studios Hungary cégre bízta a további munkálatokat.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)