Sunset Overdrive - már a héten megjelenhet a PC-s változat
Bár az X018 során nem esett róla szó, most az Amazon oldalára került fel megjelenési dátummal együtt.
Bár az X018 során nem esett róla szó, most az Amazon oldalára került fel megjelenési dátummal együtt.
Az őszi játékdömping közepén járunk, és bár túl vagyunk már néhány izgalmas játékon, bőven jönnek még izgalmas címek idén.
Még csak a korai hozzáférésű Gold változat jelent meg, de a kalózok máris feltörték a Hitman 2 másolásvédelmét.
A játékkal együtt, illetve anélkül is kapható a Metro: Exodus frissen leleplezett Spartan Collector's kiadása, amit olcsónak egyik esetben sem neveznénk.
A játék első DLC-jét egy pajtásunkkal együtt is végigjátszhatjuk, és ez nem csak azt jelenti, hogy ketten csinálhatjuk ugyanazt.
Ha jövő vasárnap épp nem kell megmentened a világot, válaszolj egy kérdésre helyesen és ingyen részt vehetsz a rendezvényen!
A Netflix több animációs szériának is helyet ad, így a Tűzgyűrű és az Altered Carbon mellett a Hellsing stúdiójának új projektje is felkerül.
Akinek esetleg hiányzik néhány klasszikus emote a gyűjteményéből, az most egy ideig pótolhatja ezeket Tessnél.
A Blizzard továbbra is együtt dolgozik a Hasbróval és a NERF-fel, hogy még több mutatós merchandise terméket készítsenek.
A Blizzarddal együtt dolgozó NetEase a kínai játékmédiának válaszolt néhány kérdésre. Kiderült például, hogy PC-n is nyugodtan játszhatjuk majd az Immortalt.
Ez lehet a legőrültebb szuperhősfilm, ami valaha készült, ugyanis egy Tűzgyűrű, Transformers, Godzilla és Mátrix keveréket kapunk.
A Classic csapat nem fogja a nyakunkba önteni az 1.12-ig felgyűlt összes tartalmat. Hullámokban jönnek majd a jól ismert raidek, és Ahn'Qiraj kapuit mi fogjuk megnyitni ezúttal is.
A világon elsők közt próbálhatjuk ki a World of Warcraft Classic demóját, amiből természetesen titeket sem hagyunk ki.
A BioWare vezető fejlesztőivel együtt nézhetünk bele az Anthembe.
Rhodes környékén, egy kereszteződésben szedi áldozatait az átok. Vagy a bug.
A 12 legjobb virtuális motorversenyző Madridban gyűlik össze, hogy megmérkőzzön a hivatalos bajnokság második elődöntőjében.
Megnéztük a Queen életművét feldolgozó mozit, és bár a végeredménnyel nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, a film így is könnyeket csalt a szemünkbe.
Nemrég lett egy éves a Nintendo alkotása, így a fejlesztők most különleges eseménnyel készültek a rajongóknak.
Egyszerűen nem tudjuk letenni a Red Dead Redemption 2-t, és ha már úgyis játszunk, titeket sem hagyunk ki a mókából.
Huszonöt animációs alkotás állt sorba az Oscar-jelölésért. Vajon a Hihetetlen család 2, a Kutyák szigete és Ruben Brandt, a gyűjtő a befutók között lesznek?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)