Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4498

[MOVIE] Far Cry PC vs. Xbox 360

Hír | 2006.02.13 12:10

A pár éve megjelent Far Cry című FPS óriási sikereket ért el, amit főként a még mai szemmel is gyönyörű grafikájának köszönhet. Nos, várható volt, hogy a Microsoft is ráteszi a kezét a dologra, s már jó ideje dolgoznak a fejlesztők a játék Xbox 360-as átiratán, melynek a Far Cry Instincts: Predator címet adták. A konzoltulajdonosok március végén örülhetnek majd a ragadozónak. A most kiadott videó azt szemlélteti, hogy mennyit fejlődött a grafikus motor az azóta eltelt idő alatt. Várható volt, hogy sokat, na de ennyit...?!? A nemrég hivatalosan bejelentett Crysis is ugyanerre a motorra épül, és ugyanaz a CryTek csapat hegeszti, a megjelenése azonban még odébb van.

A videojátékok tornáztatják az agyat

Hír | 2006.02.13 07:57

Egy frissen nyilvánosságra hozott tanulmány szerint a videojátékok tornáztatják az agyat. Kanadai kutatók vizsgálatai szerint egyes esetekben, de általánosságban véve az összes videójáték hatása hasonló ingereket válthat ki az agyban, mint azokéban, akik kétnyelvűnek mondhatják magukat. Lényegében tehát egyidejűleg több feladatra jobban tudnak koncentrálni azok, akik gyakran játszanak videojátékokkal. A száz alanyon végzett tesztek kimutatták, hogy nem csak a játékokban használt reflexek fejlődnek egy idő után. Ellen Bialystok pszichológus elmondta, hogy azok a kétnyelvű delikvensek, akik sokat játszanak, elképesztő eredményeket értek el a teszteken. Az elmúlt két évben már két másik hasonló tanulmány is bizonyította a játékok jótékony hatásait. Mindegyik főként a reflexek és az úgynevezett multitasking fejlődését mutatta ki. Utóbbi egyidejűleg több feladat végzését jelenti. Fontos lehet az életkor, a kedvelt játékstílus és több egyéb mentális tényező is. Egyelőre azonban jóval többen vannak a játékok ellenzői, főként az erőszakosságukat kritizálják ugyebár.

'Napot!

Hír | 2006.02.12 10:40

Pálinkás jó reggelt! Lezajlott hát a GameStar nyílt nap... a száz fős létszámot kitöltöttük, bár ennél azért valamivel többen jeleztétek az eljövetelt. Az is igaz ugyan, hogy a legtöbben csak az előfizetői nyereményükért fáradtak el a MOM Parkba. Röpke pillanat, és dobok fel néhány képet is. Addig azonban lessük meg a mai napra érkezett híreket.

Tag felhívja az orosz rokonait: - Hány fok van most nálatok? - -16. - Jól van akkor, mi már nagyon aggódtunk, mert itt nálunk a hírekben azt mondták, hogy kint nálatok sokkal hidegebbek vannak! - Jaaa! Hogy kint? Ott -51!

Omikron 2009-ben, Infraworld TÖRÖLVE

Hír | 2006.02.11 01:09

A német working-title weboldal interjút készített az Indigo Prophecy fejlesztőcsapatának COO-jával, Guillaume de Fondaumiere-rel a gárda jövőbeni terveiről, amelyből kiderült néhány szaftos részlet is. Például ereditileg epizódonként szerették volna megjelentetni a Farenheitet, ami azonban 2002-ben nagy kockázatot jelentett és egyik kiadó sem vállalta be. A folytatást illetően eléggé kétértelmű válasz érkezett. A tavaly bejelentett Omikron 2-ről kiderült, hogy 2009-ig várnunk kell rá. A csapat előbb egy másik projektet fejez be, erről azonban nem közölt semmi információt. A másik, folyamatban lévő projekt az Infraworld volt, amit azonban jelenleg pihentetnek, bár Guillaume inkább úgy fogalmazott, hogy törölték. A koncepció nem tetszett a kiadóknak. Hát, ennyit a szabad játékfejlesztésről. A jelenlegi projekt azonban nem csak PC-re, hanem következő generációs konzolokra is elkészül, maga a bejelentés pedig az idei E3-on következik be.

Atari pénzügyi eredmények, vezetői változások

Hír | 2006.02.11 00:59

Az Atari játékkiadó nyilvánosságra hozta 2006-os harmadik pénzügyi negyedévének adatait. A nettó bevétel 30%-os zuhant, nyereségről pedig egyáltalán nem tudtak beszámolni. Valószínűleg ennek hatására a vállalat elnök-vezérigazgatója és CFO-ja, Diane Baker lemondott posztjáról. S ha ez még nem lenne elég, a vállalat hitelezője közölte, nem tud több pénzt pumpálni a vészhelyzet kezelésére, ami pedig erősen megkérdőjelezi az Atari sorsát. A 2005. december 31-én zárult negyedév nettó bevétele 100,8 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 156,4 millióval. Ennek elsődleges oka, hogy most jóval kevesebb játékot jelentettek meg ebben az időszakban. A játékkiadásból származó bevétel nagyrészt ezért esett 137,9 millió dollárról 82,4 millióra. A disztribúciió bevételei szinte változatlanok maradta, 18,5 millió helyett 18,4 millió dollár folyt be ebből. Az egy évvel korábbi 19,6 millió dolláros nettó nyereség most 4,8 milliós veszteségbe csapott át, ami részvényenként 4 centet jelent. Az eddig letelt egész pénzügyi évet nézve a nettó bevétel 332,5 millió dollárról 163,4 millióra zuhant, a játékkiadásból származó bevételek pedig 290,0 millióról 117,8 millió dollárra csökkentek. Mindeközben 62,8 millió dolláros veszteséget sikerült felhalmozni. Az előzetes várakozásokat az előrejelzettnél gyengébb karácsonyi szezon, valamint a játékok megjelenésének késése húzta át. A HSBC Business Credit (USA) hitelintézet pedig a fentiak hatására leállította további hitelfolyósításait az Atari felé. Azzal a feltétellel hajlandó a továbbiakban is segítséget nyújtani, ha a vállalat felülvizsgálja üzleti terveit. Az Atari azonban már megkezdte a keresést más hitelintézetek után, valamint felkínálta egyes licenszeit, szellemi tulajdonait, és fejlesztőstúdióit is eladásra. Emellett persze a költségek csökkentésére, és a kevésbé sikeres projektek leállítására is törekednek. "Az új konzolok piaca egyre közeledik és bővül, az új technológiák pedig új kihívások elé állítanak minket. A gyenge karácsonyi szezon is azt mutatja, hogy át kell alakítanunk kiadónk termékpolitikáját az elvárásoknak és trendeknek megfelelően, ki kell egyenlíteni a konzolok és a számítógépes platformokra kiadott játékokat. Az Atari 2006-os pénzügyi évében (2006. március 31-ig) még a következő alkotásokat kívánja megjelentetni, PC platformra:

  • Desperados 2: Cooper's Revenge
  • Dungeons & Dragons Online
  • Kao the Kangaroo Round 2
  • Marc Ecko's Getting Up: Contents Under Pressure
  • Tycoon City: New York Az ezt követő egy évben pedig az alábbiakat:
  • Alone in the Dark: Near Death Investigation
  • Neverwinter Nights 2
  • Test Drive Unlimited
  • TimeShift Ezek közül az Alone in the Dark: Near Death Investigation és a Test Drive Unlimited olyan játékok, amelyekről most hallani először.

  • [PATCH] Vampire: Bloodlines - nemhivatalos 2.1

    Hír | 2006.02.10 20:46

    Újabb javítás érkezett 2004 egyik legbugosabb, ám ennek ellenére is a kategória akkori legjobbjának számító, Source-motorral futkosó RPG-hez, a Vampire: The Masquerade - Bloodlineshoz. Ez a patch azonban nem hivatalos, tehát nem a fejlesztőcsapat, hanem lelkes rajongók dobták össze. Ennek ellenére persze lehet, hogy kifogástalanul működik - a változtatások listája itt tekinthető meg, aki pedig kipróbálná a tapaszt, ide kattanjon a letöltéshez!

    Mégis megvennék a Lionhead Studiost?

    Hír | 2006.02.10 10:57

    Az angol Lionhead Studios fejlesztőcsapathoz közeli források szerint a cég újra tárgyalásokat kezdeményezett két igazán nagy kiadóvállalatal a Lionhead eladásáról. A Microsoft és a Ubisoft érdeklődik a leginkább a Black & White sorozat és a The Movies játékok fejlesztője iránt, de állítólag az Electronic Arts sem tett még le felvásárlási szándékáról. A Microsoft rendelkezik a leghosszabb Lionhead-partnerkapcsolattal. Ők adták ki a Fable PC-s változatát, amely óriási sikereket ért el. Már készül a játék Xbox 360-as folytatása egyébként. Ráadásul Peter Molyneux Lionhead-főnök igen jó viszonyban van a Microsoft fejeseivel. Egyelőre azonban semmi konkrétumot nem tudni. A fejlesztőcég szóvivője nem hajlandó nyilatkozni az ügyről.

    [PATCH] America's Army: Special Forces

    Hír | 2006.02.10 10:10

    Megjelent az America's Army: Special Forces című ingyenes csapat alapú taktikai lövöldözős játék legújabb, 2.6.0-s verziója. Ez a változat tartalmaz két új multiplayer küldetést, új AA böngészőt, néhány PunkBuster frissítést, és egyéb nagyobb hibajavításokat is. Azonban feltelepítése után megszűnik a Win98/ME operációs rendszerek támogatása. A teljes változatot innen (897 MB), míg az előzőről frissítő patch-t innen (43 MB) tölthető le.

    [DEMO] LOTR: THE BATTLE-FOR MIDDLE-EARTH II (LOKÁLBAN!)

    Hír | 2006.02.09 18:14

    Az ígéreteknek megfelelően pontban hat órakor beizzították a GameSpot letöltőszervereit, ám nagy okosan a Download.com is azonnal tükörként szolgált az 1,3 gigabájtos The Lord of the Rings: The Battle For Middle-Earth II című Gyűrűk Ura stratégiai játékfolytatás demójának. Hiába az erőfeszítéseknek, várható volt, hogy a fájlt képtelenség emberi sebességgel magunkévá tenni. Azonban ennek már vége. Mostantól a mi szerverünkről tölthetitek a "kicsikét".

  • Gyakorlópálya: Men in West
  • Választható fajok: törpök, goblinok, MI ellen.
  • Két pálya: Withered Health, Harlindon

  • Tesserraction Games : GMX Media - 1 : 0

    Hír | 2006.02.09 17:15

    Nemrég számoltunk be arról, hogy az Enigma: Rising Tide című szimulátort fejlesztő Tesseraction Games beperelte a DreamCatcher játékkiadó jogelődjét, a GMX Mediát, amiért az a fenti játék kiadásáról szóló szerződést több ponton megsértette. Nos, a pereskedés valójában már lassan három éve folyik, ám most végre döntött a bíróság, a játékfejlesztő cég javára. Az ügy igen bonyolult, főként azért, mert a legfőbb vádak a szellemi tulajdon körül rajzolódtak ki, amit még a nyugati bíróságok is nehezen tudnak kezelni. A másik gond, hogy az ügy Oregonban robbant ki, míg a GMX Media egy angliai székhelyű vállalat. A lényeg azonban az, hogy a Tesseraction Games megnyerte a pert, s a bíróság 1,6 millió dolláros kártérítésre kötelezte a vesztes felet. A számla rendezése várhatóan még ebben a negyedévben rendeződhet. Bízzunk benne, hogy jó dolgokra fordítják...

    Rebel Raiders - Repüljünk árkádba'!

    Hír | 2006.02.09 16:50

    A Nobilis bejelentette új, levegőben játszódó árkád akciójátékát Rebel Raiders: Operation Nighthawk címmel. A "B" kategóriás játék márciusban kerülhet a boltokba. A távoli jövőben járunk, amikor a Naprendszert már teljesen meghódította az emberiség. Minden nemzet összefogott, hogy megalakítsa a Világ Nemzeteinek Szövetségét. Az évszázadok során azonban a Szövetség átalakult, amit egy kis csapat megpróbál most visszaváltoztatni. Megkezdődnek hát a harcok, s nagyjából itt kezdődik a játék.

    Honlaplesen

    Hír | 2006.02.09 16:41

    Négy játék weboldaláról és/vagy adatlapjáról számolhatunk be az alábbiakban.

  • Flight Simulator X A repülőszimulátor egy vadonás új weboldalt kapott.
  • GTR 2 Az autóversenyzős játékfolytatás viszont már csak egy adatlapot...
  • Paradise Az ő érdekessége, hogy korábban nemzetközi oldala volt, most azonban lecserélték egy kizárólag francia nyelvűre. Viszont kaptunk ma már tőlük egy videót, amit mai híreink között megtalálhattok.
  • Splinter Cell: Double Agent A lopakodós játék negyedik része valódi oldala is elindult végre. A korábbi teaser oldalt lassan elfeledhetjük.

  • Blu-ray filmek DVD-s áron

    Hír | 2006.02.09 15:57

    A Sony Pictures nyilvánosságra hozta a Blu-ray lemezen megjelenő mozifilmek kereskedelmi árát. Ők lesznek az első filmstúdió, akik az újgenerációs tároló formátumon jelentetnek meg filmeket. A „hagyományos” Blu-ray alkotások 17,95 dollárba kerülnek majd. Ugyanennyibe kerültek az első DVD filmek is, mikor a formátum piacra került 1997-ben. Az újabb filmek 23,45 dolláros áron lesznek megvásárolhatók, vagyis mindössze 15-20%-os elvi árrést hagynak a gyártók számára. Az első filmek nyár elején debütálhatnak. A Sony azonban ezt megelőzően termékkapcsolásos kampányt indít majd a DVD-vel és a Universal Media Disc (UMD) formátumú lemezekkel. Március 28-tól lesznek megvásárolhatóak az első ilyen DVD-UMD csomagok, amely a The Grudge, a Resident Evil, az Underworld, Crouching Tiger, Hidden Dragon, és a The Terminator című filmeket kínálják alig többért mint amennyibe egy átlagos új DVD film kerül. A következő adag április 25-én kerül a boltokba, majd az azt követő valamikor májusban. Ezek ára is valamivel az átlagos DVD-filmeknél alacsonyabb lesz.

    Within Temptation muzsikál a Chronicles of Spellbornban

    Hír | 2006.02.09 12:28

    A The Chronicles of Spellbornt fejlesztő Spellborn csapat bejelentette, hogy leszerződtették a Within Temptation együttest, hogy dalokat szerezzenek a játékhoz. A platinalemezes rockbanda most először vállalt el játékzenéket. Az MMORPG-ben helyet kapó muzsikákat egy virtuális rendezvény keretein belül mutatják majd be.

    NVIDIA ForceWare 81.98 driverek

    Hír | 2006.02.08 10:57

    Egyeseket talán megzavarhat a verziószám, ugyanis a tavaly december végén kiadott legutóbbi ForceWare drivercsomag is a 81.98 verziószámot viselte. A február 7-i változat azonban mégis tartalmaz egy csomó változtatást. GeForce 7800 GS AGP támogatás, teljesítmény javítás duálmagos rendszerek esetében, stb. A teljes listát itt olvashatjátok, míg a drivert innen tölthetitek.

    [MOVIE] Huxley

    Hír | 2006.02.08 10:49

    Hosszú idő után újra hallatott magáról a Huxley című MMOFPS, vagyis kizárólag online játszható első személyű lövöldözős játék. A Webzen fejlesztése alatt álló alkotás legújabb videója néhány szörnyecskét mutat be, na meg úgy nagyjából magát a játékot. A megjelenés sajnos még elég messze van, érdemes azonban várni rá, már csak a gyönyörű grafika miatt is.

    'Reggelt...

    Hír | 2006.02.07 06:43

    Kellemes reggelt mindenkinek. Bizony hideg van, no meg korán és sötét is, de némi meleg ruhával, ásítozással és napsütéssel ezek orvosolhatóak lesznek. Ne feledjétek, ma érkezik a F.E.A.R. 1.03, addig is azonban nézzünk 1-2 egyéb hírt, no meg:

    Két matematikaprofesszor beszélget: - Megadod a telefonszámodat? - Hát persze: A harmadik szám az első szám háromszorosa, a negyedik és a hatodik szám azonos, a második eggyel nagyobb, mint az ötödik. - Rendben - feleli a másik. - Fel is írtam:.....153-343. Két bolond ül a tengerparton. Az egyik beledob egy kockacukrot a tengerbe. A másik megkóstolja: - Te, ez még mindig sós! - Várjál, még nem kavartam meg!

    [MOZi] Superbowl TV előzetesek

    Hír | 2006.02.06 14:50

    A minden évben hagyományosan megrendezett Superbowl amerikai focidöntő óriási esemény. A nagy filmstúdiók a közvetítési szünetekben vetített reklámokban általában a legfrissebb alkotásaikat mutatják be. Így történt ez 2003-ban a Mátrix: Újratöltve esetében is, ami soha nem látott érdeklődést generált. Azóta egy kicsit csillapodtak a kedélyek, idén "csak" az alábbi alkotásokból láthatunk újabb részleteket.

  • 16 Blocks Bruce Willis, egy lepukkant zsaru olyan, egyszerűnek tűnő megbízást kap, amit már senki más nem vállalt el. Egy tanút kell átszállítania a közeli, 16 háztömbnyire található bírósági épületbe a tárgyalásra. Óriási a dugó, hősünk pedig megéhezik... A kétórás furikázásból pedig élet-halál harc kerekedik.
  • The Benchwarmers A baseball-témát már számtalanszor feldolgozták, több-kevesebb szánalmas alkotás is készült, amelyek igyekeztek viccet csinálni a béna játékosokból. Íme egy újabb próbálkozás. A Tök alsó, Tökös csaj, és hasonló filmekből ismert Rob Schneider főszereplésével hamarosan bemutatásra kerülő The Benchwarmers három srácról szól, akik megpróbálják atlétikai tudásukat kicsit késve kijavítani. Ezért aztán háromfős baseball-csapatot alakítanak, hogy kiálljanak egy csapat fiatal, mégis ügyesebb játékos ellen.
  • Cars A Disney és a Pixar új animációs filmje versenyautókról szól. Az egyikük, Villám McQueen rájön, hogy az élete nem a versenypályák köreinek szakadatlan rovásából áll. A versenyverdák élete ennél sokkal izgalmasabbnak kellene lennie. Így aztán útra kell, hogy világot lásson. Közben barátokra lel és vicces helyzetekbe kerülnek.
  • Click Adam Sandler legújabb vígjátéka egy olyan különleges távirányító köré épül, amely nem közönséges televíziót, vagy hi-fit vezérel, hanem gyakorlatilag az egész világot. Sokat pofázik a nőd? Üvöltözik a gyerek? Ugat a kutya? Pörgess bele egy kicsit, vagy vedd le a hangerőt. A sok manipulálásnak azonban ára van. Olyan eseményeket hagysz magad mögött, amelyek meg sem történtek. Pedig mégis, csak az a fránya távirányító...
  • Mission Impossible III Ethan Hunt különleges ügynök visszatér. Újabb lehetetlen küldetés elé állítja a sors, és egyik ellensége. Feleségét elrabolták, rajta pedig az ő szeme láttára akarnak bosszút állni. Mit lehetne tenni? Semmit - Hunt mégis megpróbálja.
  • Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest Johnny Depp, Orlando Bloom és Keira Knightley újra együtt harcolnak a csúnya Karib-tenger kalózai ellen. Nos, ez az a film, amiről semmit nem érdemes írni, hisz tudjuk, hogy úgyis jó lesz :)
  • Poseidon Úszik a Poseidon luxushajó az Északi-Atlanci óceán kellős közepén. Éjfél. Hirtelen mindeni a saját életéért küzd, mindent elönt a víz, a hajó felborul egy szökőár miatt. A filmklasszikus 2006-os feldolgozása a vizuális effektek mellett egyelőre nem sok újdonsággal kecsegtet.
  • The Shaggy Dog Tim Allen már tényleg nem lehetne szánalmasabb. Számos karácsonyi filmjében alakított már defektes télapót, karácsonyutáló férjet, és már készül The Santa Claus 3 címmel az idei év áldása. Mostani, The Shaggy Dog című filmjében azonban valami csoda folytán testet cserél a család kutyájával. Egyébként ez egy 1959-es Disney-film feldolgozása.
  • V for Vendetta A Mátrix trilógia megalkotásáról elhíresült Wachowski fivérek új filmje hamarosan berombol a mozikba. A V for Vendetta egy futurisztikus Nagy-Britanniában játszódik. Gyakorlatilag modern Zorróként is felfogható a minden mentőakcióján V jelet hátrahagyó titkos idegen, aki az elnyomó erők ellen küzd. Erőfeszítéseinek két fotnos londoni kormányépület felrobbantásával ad nyomatékot. Az egyik megmentett hölgy (Natalie Portman) nem nyugszik: ki akarja deríteni V kilétét. Olyan titkokra derít fényt, amiket jobb lett volna békén hagyni.

  • Veszélyes lenne a Crashday demója?

    Hír | 2006.02.05 13:03

    Egyes külföldi fórumokon bukkantak fel olyan pletykák, melyek szerint a nemrég kiadott Chrashday demó olyan másolásvédelmi eljárást tartalmaz, ami az után is a számítógépen marad és működik, hogy a programot eltávolítottuk. Ez több kérdést is felvet. Először is minek egy ingyenesen kipróbálható játékdemóba másolásvédelmet tenni? A kérdésre a válasz nyilvánvalóan az, hogy a fejlesztők egyszerűen benne felejtették. Jóhiszeműségünkből kifolyólag másra nem tudunk gondolni... Másodsorban azonban az, hogy a SecuROM másolásvédelem a program törlését követően is a gépen marad és aktív (UAService7.exe), azt támasztja alá, hogy bizony nem csak a Star-Force védelemmel vannak problémák... Több levelet is kaptunk, melyben a demó indításának gondjairól panaszkodtok. Nekünk is problémákat okozott ez. A kiadó, vagy a fejlesztőcsapat egyelőre nem foglalt állást a kérdésben. Thanks Toto.

    [PATCH] Wintersport Pro 2006

    Hír | 2006.02.05 12:19

    A Wintersport Pro 2006 téli sportjátéknak pár napja jelent meg a demója, máris megérkezett azonban az első javítás is hozzá. Mármint nem a demóhoz :) A nemzetközi változathoz használható javítást itt, míg a német nyelvűhöz valót itt találhatjátok.

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)