Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 4365

[MOVIE] ParaWorld

Hír | 2005.05.18 15:52

Kiadták a ParaWorld című, több éve fejlesztés alatt álló dinós, gyilkolászós valós idejű stratégia E3-as bemutatóját. Kicsit szegény csúnyácska, de csak azért, mert ilyen közelről mutatják benne a modelleket. Rossz döntés volt. De azért elég hangulatos.

Még is él a JA 3D

Hír | 2005.05.18 10:20

A Game Factory Interactive bejelentette, hogy a híresztelésekkel ellentétben nem állították le a Jagged Alliance 3D fejlesztését, sőt a legnagyobb rendben haladnak a munkálatok. A játék bejelentése óta sokakat foglalkoztatott a kérdés, hogy az első két részt fejlesztő Mist Land boszorkánykonyhájában készülget-e már az igazi harmadik rész. A GFI megerősíteni látszik a pletykát, hiszen elmondta, hogy már foglalkoznak a következő epizóddal a régi készítők, de még csak a játék tervezésének fázisában járnak. Ellenben azt is megtudtuk, hogy a csapat munkálkodik egy African Alliance nevű projekten, ami szintén a T-RTS (Taktikus valósidejű stratégia) műfaját kívánja népszerűsíteni majd. A stílusbeli hasonlóságok ellenére ez a játék nem tartozik majd a JA szériához. További infókat a készülő játékokról majd az E3-on tesznek közzé a fejlesztők.

Society bejelentés

Hír | 2005.05.18 08:49

A rengeteg újgenerációs konzolokra bejelentett játék között már csak elvétve akad olyan, ami PC-re is ki fog jönni. Olyan meg, ami kizárólag számítógépre készül, szinte nincs is. Ez mondjuk nem baj. A Society egy készülő online stratégiai, ingyenes (!) játék lesz. Ez a verzió is teljes értékű, de lesz prémium változta is, amit havi 10 dollárért vehetünk majd igénybe, csak az a poén, hogy gyakorlatilag játékmenetben semmi változás nem lesz tapasztalható. Az egyetlen változás, amiről tudni lehet, az az, hogy a játékban található játszható területek egyes részeit kisajátíthatják maguknak, de ez is csak névleges. A bétaváltozat egy év múlva várható, a végleges pedig csak valamikor 2007-ben.

XIII Century Sword & Honor névváltás

Hír | 2005.05.17 19:20

Röhej, hogy a XIII Century Sword & Honor című stratégiai játékot tavaly ilyenkor jelentették be és azóta nulla infó érkezett róla. Most meg kiszúrják azzal a szemünket, hogy megváltoztatták a nevét. Az új címe XIII Century: Death or Glory. Fantasztikus... azért van neki egy hivatalos oldala is és azt is tudjuk már, hogy az idei megjelenés átcsusszant valamikor jövőre.

Warhammer 40k: DoW szeretetcsomag

Hír | 2005.05.17 17:20

A Relic Entertainment kiadott egy nagyobb méretű csomagot a Warhammer 40000: Dawn of War című távoli jövőben játszódó futurisztikus valós idejű stratégiához. Nem egy egyszerű javításra kell gondolni, mert bár javít hibákat is, inkább ad hozzá új lehetőségeket, főleg a modszerkesztők igényeinek megfelelően. A 73 megás fájlt itt találjátok.

[DEMO] Supreme Ruler 2010

Hír | 2005.05.16 22:55

Előkerült egy demó valamint egy patch a Supreme Ruler 2010 nevű stratégiai játékból. Ha minden igaz, ez a 96 megás csomag az első kipróbálható cafat a játékból, vétek lenne kihagyni. S bár nem egészen értem, mi ez a nagy hercehurca a leírásnál, lassan még a szomszéd Gizi néni tyúkjainak a nemlétét is belefogalmazzák az ismertetőbe, azért jó dolog, csekkoljátok Ti is! Ja, és van egy patch is, ami hangyányit módosít a felálláson.

[PATCH] Conquest: Frontier Wars

Hír | 2005.05.16 10:35

Kiadtak egy új javítást a már közel négy éve megjelent Conquest: Frontier Wars című stratégiai játékhoz. Ilyenkor az E3 vihar előtt csendjében azonban az ilyesmiket is ki kell tenni. Érdekes: az előző javítás 1.01-es volt, ez 1.07-es - mondjuk az elmúlt négy évben volt idejük szórakozni vele. A változtatások listája igen hosszú. A közel 50 megás fájlt innen tölthetitek le közvetlenül.

[MOVIE] Codename: Panzers Phase Two

Hír | 2005.05.16 10:16

A hazai Stormregion fejlesztőcsapat kiadta a Codename: Panzers Phase Two című második világháborús stratégiai játék E3-as videóbemutatóját. A fájl közel négy perces, töltsétek szeretettel.

[DEMO] Cloven Crania Meadow

Hír | 2005.05.14 22:16

Felettéb szép nevű ez a fantasy-stratégia: Cloven Crania Meadow... hmm. A spanyol kiadója megjelentette a kipróbálható verzióját, amellyel a szingli mód rejtelmeibe merülhetünk bele. Nagyjából ennyit tudni róla jelen pillanatban :) A 285 megás fájlt innen lehet letölteni.

[MOVIE] Company of Heroes

Hír | 2005.05.14 20:12

A Relic Entertainment a Warhammer 40,000: Dawn of Warral és az Impossible Creaturessel már bebizonyította, hogy ért az RTS-ek készítéséhez. Örömteli hír tehát, hogy két játékot is készít ebben a kategóriában. Az egyik a már említett W40K:DoW kiegészítése, a Winter Assault, melynek sikere garantált, a Company of Heroessal azonban új területre, a II. világháborús stratégiák piacára kívánnak betörni. Hogy ez sikerül-e nekik, azt mindenki megjósolhatja a legújabb videóból, melyet itt érhettek el.

[MOVIE] Brutál manna

Hír | 2005.05.14 09:28

Majdnem féltucat játékhoz jött ki új animáció az éj leple alatt, ráadásul nem is olyan rosszak!

  • 25 to Life Egy percnyi őrület ebből a harmadik személyű lövöldözős stuffból.
  • Imperial Glory Fent nevezett történelmi valós idejű stratégia a Pyro Studios fejlesztése.
  • Quake IV Nos, ez mi is...? Öhm... szerintem nézzünk bele. Nevetségesen kicsi, bejiglisen brutálos.
  • Rush for Berlin A hazai Stormregion hegesztése alatt álló második világháborús játék legújabb animációja.
  • Star Wolves Ennek az űrharci szerepjátéknak jelent most meg egy exkluzív német nyelvű bemutatója, mely két perc hosszúságú.

  • Ghost Wars bejelentve

    Hír | 2005.05.13 22:03

    Új valós idejű stratégia van készülőben Ghost Wars címmel szintén a Hip Games jóvoltából. A dolog érdekessége, hogy a játékot a hazai Digital Reality fejleszti és valamikor 2006-ban fog elkészülni. A terrorizmus elleni harcok állnak majd a történet középpontjában. Különleges hadseregeinkkel földön, vízen, levegőben egyaránt teljesíthetjük a szigorúan titkos küldetéseket. Ígéretesnek tűnik a kicsike, a kiadója is nagyon büszke a fejlesztőcsapatra és a játékra egyaránt.

    A virtuális gazdaságok forradalma

    Hír | 2005.05.12 23:45

    Egyre több közgazdászt vonnak be munkájukba az MMORPG-ket üzemeltető cégek. Az Advanced Economic Researcch Systems felmérése szerint a januártól áprilisig tartó időszakban kétmillió dollár cserélt gazdát az eBayen csak a World of Warcraft játékhoz kapcsolódóan. A World of Warcraft arany nagykereskedői havi 20 és 45 ezer dollár közt keresnek havonta, vagyis közel kilencmillió forintnyi jövedelemhez jutnak a játékban szerzett virtuális valuta értékesítésével. Míg a Blizzard kifejezetten tiltja a World of Warcraft varázstárgyainak és aranyának kereskedelmét, a konkurencia más stratégiát követ. "Hatalmas üzletté dagadt, nincs esélyünk arra, hogy leállítsuk" - fogalmazta meg aggodalmát Chris Kramer a Sony szóvivője. Ehelyett maguk is beszálltak a bizniszbe: június végétől indul a Sony hivatalos aukciós háza, a Station Exchange. További részletek itt, köszönet JaB-Ennek.

    [MOVIE] Négyes mázos

    Hír | 2005.05.12 23:11

    Négy E3-as videó is érkezett, haladjunk sorjában.

  • Brian Lara International Cricket 2005 A cím egyértelmű, krikettjáték a javából. A 13 megányi trailer kevesebb, mint egy percnyi mozgóképet tartalmaz.
  • Myst V: End of Ages Ubi Softék egyik nagy becsben tartott alkotásáról van itt szó. A 15 megás videó itt található.
  • Officers Ő pedig egy második világháborús stratégiai játék. A bemutatója majdnem 50 megás.
  • Singles 2: Triple Trouble Őt talán már ismeritek. Nevetséges méretű videóját innen zúzhatjátok.

  • Jagged Alliance 3D névváltás

    Hír | 2005.05.12 22:34

    Felejtsd el a Jagged Alliance 3D játékcímet, mint olyant. A Game Factory Interactive úgy gondolta, az African Alliance cím sokkal menőbb és trendibb, úgyhogy az E3-on már így keressük ezt a stratégiai játékot. Erre állításuk szerint azért volt szükség, mert nem csupán 3D-s lesz a soron következő rész, hanem az elavult körökre osztottságot felváltja a valós idejűség, s ezt megkönnyítendő inkább új címet is adtak neki. Ugyanakkor könnyebb megkülönböztetni a Jagged Allince 3-tól, ami szintén készülőben van és folytatja a sorozat hagyományait, továbbra is körökre osztott stratégiai játék formájában.

    Snow bejelentve

    Hír | 2005.05.12 22:15

    Új stratégiai játékról adott hírt a 2KGames, melynek a Snow címet adták. 2006-os megjelenéssel ki tervezik adni Xboxra és PC-re is. A krimi történet középpontjában a bandaharcok, maffia-ügyek állnak. Egyelőre nagyjából ennyit tudni róla, bővebben csak az E3 után, ugyebár.

    [DEMO] Stronghold 2 GER

    Hír | 2005.05.12 10:04

    Megjelent a Stronghold 2 című stratégiai játék német nyelvű kipróbálható verziója a Firefly jóvoltából. A demó tartalmaz egy gyakorlópályát, valamint egy kampányt, amely három szingli küldetést tartalmaz. Minimális német nyelvtudás nélkül nem érdemes nekivágni, mert még a menük is germánul virítanak a képernyőn. Az érdeklődők itt lelik a 374 megás csomagot.

    Rise of Nations 2, hivatalosan is!

    Hír | 2005.05.11 08:38

    A tegnapi jóslat után végérvényesen és visszafordíthatatlanul is bejelentették a Rise of Nations 2-t. A pontos cím Rise of Nations: Rise of Legends, ezen kívűl a tegnapiakon túl nem tennék hozzá mást, ugyanis az ottaniak hiteles információk. Az RTS-nek beindult a weboldala a Microsoft Games hasábjain, ahol elérhetőek az első képek is. A grafikailag lehengerlő stratégia valóban teljes erejével a jövőre koncentrál, első ránézésre a Dominion: Storm Over Gift 3-re emlékeztet (talán valakiknek még ismerős). A Rise of Nations 2 2006 tavaszára várható. Weboldala elérhető itt.

    Anno 3 névváltás

    Hír | 2005.05.09 22:01

    Átnevezték az Anno című stratégia sorozat harmadik részét. Vagy csak a munkacím végre hivatalos címet kapott: Anno 1701. A játékban ráfeküdtek erőteljesen a multiplayerre. Az E3 idején újabb infókat tudhatunk meg, a megjelenés pedig 2006 végére várható. Huh, az még messze van!

    Rising Kingdoms részletz

    Hír | 2005.05.06 09:04

    Néhány apró újdonságot árult el a Haemimont Games készülő Rising Kingdoms nevű stratégiai alkotásáról. Három faj közül választhatunk, azokon belül összesen 12 hős áll rendelkezésünkre, véletlenszerűen generált tárgyak is lesznek majd, amelyekkel nőnek különböző képességeink. 30 küldetésen kell magunkat végigküzdenünk, Kicsit fura, hogy ezeket hetekkel a demó megjelenése után közlik velünk :)

    0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)