Nintendo Switchre költözik a Dragon's Dogma: Dark Arisen
A Capcom bejelentette, hogy fut még egy kört az RPG-vel, és kiadja a Nintendo legfrissebb konzoljára is.
A Capcom bejelentette, hogy fut még egy kört az RPG-vel, és kiadja a Nintendo legfrissebb konzoljára is.
Online kiegészítést kapott az Egosoft játéka, ami feldobja egy kicsit az űrkalandot.
Itt a frissített m17, az Alienware eddigi legkönnyebb és leglaposabb laptopja. Az m15 is frissült.
A CES-en bemutatott újdonságok közül kettőben már a frissen bejelentett NVIDIA RTX 2080 mobil grafikus vezérlők dolgoznak, a Swift 7 pedig stílusos és akár egész nap akkuról dolgozó ultrabook.
A legfrissebb videó az Anthem egyik korai küldetését mutatja be, és három különböző javelin képességeit is láthatjuk benne.
Megkaptuk a teljes januári menetrendet, idén sem fogunk unatkozni.
Egy friss funkciónak hála a Samsung jövőbeli okostelevíziói az egereket és a billentyűzeteket is támogatják.
Egyre több helyen bukkan fel az Nvidia technológiája, de sokan még mindig nem igazán értik, miről is van szó. Segítünk rendet tenni a fejekben.
Apró tesztnek indult a vízszintes hírfolyam-görgetés, végül egy hiba miatt sokakhoz eljutott, és nagy felháborodást váltott ki.
Megvan a Samsung hivatalos frissítési menetrendje, karácsony alkalmából pedig már el is indult a stabil frissítés a Galaxy S9-es készülékekre.
Az ünnepek alkalmából rengeteg újdonsággal bővítették a fejlesztők a játékot.
A Titans hamarosan elrajtoló spin-off sorozata Cyborgot is felfedte a legfrissebb ízelítőjében.
A karácsonyi frissítést követően elképesztően sokan szaladgáltak a Team Fortress 2 szervereken, de elég nagy az esély, hogy nem mindannyian voltak hús-vér játékosok.
A teljesen hangtalan játék elég nagy bukás volt, de a frissítéssel minden megváltozik - ígéri a kiadó.
Néhány kártya túl erősnek bizonyult, ezeket is megnyirbálták az új frissítéssel.
A játék legújabb frissítése többek között egy hasznos apróságot is hozott, amivel nagyjából olyanná tehetjük a harcot, mint amilyen a korábbi részekben volt.
Egy apró, 140 MB-os letöltés után már a zsebedben is magaddal viheted Vikendit a maga havas harcterével.
A Blizzard több olyan kártyát is gyengített egy kicsit, amelyek fontos részét képezik néhány népszerű paklinak.
Élesedett a PUBG Corp. játékának legújabb frissítése, amivel együtt egy vadonatúj harctér is érkezett a battle royale alkotásba.
Aki már megunta a légdeszkázást, az mehet levadászni az új ellenfeleket.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)