Ezekre a 2022-es sorozatokra mindenképp érdemes lesz időt szánni
Összeszedtük azokat a még idén érkező sorozatokat, amikkel szerintünk érdemes lesz majd tenni egy próbát.
Összeszedtük azokat a még idén érkező sorozatokat, amikkel szerintünk érdemes lesz majd tenni egy próbát.
Egy izgalmas többjátékos térképet hoz az új Call of Duty, napokon belül többet is megtudhatunk a játékról
A Godeal24 kínálatában most tényleg mindenki megtalálja a számára leginkább kedvező ajánlatokat.
A már nagyban pörgő, zárt körű alfa résztvevőire elvileg kemény titoktartási szerződések vonatkoznak, de persze ami kiszivároghat, az ki is fog.
Úgy volt, hogy az eredeti filmek rendezője is részt vesz az Amazon produkciójában, végül mégsem kértek belőle. Most helyre tette, amit helyre kell.
A Breaking Bad, a Better Call Saul, a The Mandalorian és a Far Cry 6 sztárja egy közkedvelt képregényes figura bőrébe bújna legszívesebben.
Olykor a kellékes hibázott, máskor egy stábtag volt épp a legrosszabb helyen.
A színész tulajdonképpen kisiklatta a Netflix korai sikerei közé tartozó sorozatot.
Végre konkrétumokat is tudunk már a teknőcök következő kalandjáról, ami valószínűleg a képregényekből merít majd.
Chad Stahelski rendezőnek feltették a kérdést, aki nem maradt adós a válasszal.
Kegyetlen börtönsziget, Charlton Heston szörnyű felfedezése és a sötétség fejedelmének űrbeli felbukkanása. Annak dacára, hogy jelenlegi helyzetünk sem éppen rózsás, hálát adhatunk Fortunának, hogy végül nem a 2022-ben játszódó filmek jövőképe jött be.
Megeshet, hogy nem csak egyetlen helyszínre kalauzol majd el minket a GTA VI.
A kerek évforduló alkalmából a Marvel múltidézést tartott Twitteren.
Ismételten összeszedtünk pár emlékezetes filmes bakit, amiket nem szúrtak ki azonnal a nézők.
A Sony nem győzi hangsúlyozni, milyen fontos franchise-ra készül rátenni a kezét a Microsoft.
A csodálatos Pókember-filmek munkálatai közben a Sony több ötletet is megvizsgált, Emma Stone kis híján nagyon másképp tért vissza.
Saját tesztjeik szerint plusz 92 százalékkal megdobhatja a képfrissítést a legfrissebb Adrenalin.
Egy kitartó modder több évig dolgozott azon, hogy Varsóvá alakítsa a GTA IV térképét.
Őskori fenevadként ugyan nem jellemeznénk, de az adattárolási sebességhatárok kitolása miatt mindenképp felejthetetlen eleme a merevlemezek történelemének.
Sokan már nem is gondolkodnak asztali PC-ben, hiszen egy notebook tulajdonképpen mindenre használható. Pont emiatt érdemes átvenni a 2022-es laptopválasztási alapokat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)