Egyre nő a PS5 előnye az Xbox Series konzolokkal szemben
Az előző generációhoz képest az Xbox tudott többet javítani, de így is egyre durvábban vezet a PlayStation 5.
Az előző generációhoz képest az Xbox tudott többet javítani, de így is egyre durvábban vezet a PlayStation 5.
Kézzelfogható nosztalgia és a jelen csodáinak átélése családok számára, nem csak gamereknek.
A vállalat Twitteren osztott meg egy sejtelmes képet a horrorsorozat egyik jellegzetes szörnyéről.
Az EA Tiburon csapata inkább a PlayStation 5 és az Xbox Series X verziók fejlesztésére fókuszál a PC helyett, köszi szépen.
Özönlenek a tömegek a mozikba a nyitás óta? A Puliwood szerkesztői átbeszélik, hogy állnak bevételügyileg a nemrég debütált filmek, és megéri-e még moziban bemutatni blockbustereket.
A gépigényt már ismerjük, de mire számíthatunk Xbox konzolokon?
Ismét várja a rendeléseket az Xbox Design Lab, két hét alatt bármilyen színkombinációt leszállítanak.
A Microsoft erre a hétvégére bekészítette a második világháborús és modern hadviselés népszerűbb képviselőit. Na jó, egy kis sport is jön még mellé.
Olyan E3 2021-es statisztikák érkeztek, amiket kétszer is meg kellett néznünk.
Az Xbox fő showját ugyan kihagyta Senua visszatérése, de így sem maradt említés nélkül.
Nem mindenhol érvényesült a papírforma, a Ubisoft esetében például volt meglepetés.
Interjút adtak a stúdió vezetői, Todd Howard persze jobban tartotta magát a központi mantrához.
Jól halad a játékból készült film gyártása, a Gearbox elnöke azonban a rajongók türelmét kéri.
A PC és Xbox Series S/X után újabb platformot hódít meg a Bloober Team horrorjátéka, és dobozos formában is beszerezhető lesz.
Ha végre megtörténik a valódi generációváltás, a One-tulajoknak érdemes lesz még megtartani konzoljukat.
Hamarosan kevesebb platformon játszhatjuk majd a játékot.
A Gearbox nem csinált belőle túl nagy titkot, hogy Tina varázslatos álmait a Dungeons & Dragons ihlette, és az új screenshotok sem rejtegetik ezt.
Az ősszel érkező Forza Horizon 5 minimum gépigénye nem sokkal a bejelentés után kiderült és kifejezetten barátinak bizonyult.
Nincs szó hatalmas váltásról, de azért így is egyértelműen meg lehet különböztetni a régi és új Xbox dizájnt.
Talán nem ért sokakat akkora meglepetésként, de az bizonyos, hogy nem a Microsoft Flight Simulator lesz a legnagyobb érv a next-gen konzolok mellett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)