Napi büntetés: hányással elkerülhető a zuhanásból eredő sebzés a Red Dead Redemption 2-ben
Ha esetleg attól tartanál, hogy a csúcsról való leereszkedésbe belehalnál, csak tolj be pár marék gazt.
Ha esetleg attól tartanál, hogy a csúcsról való leereszkedésbe belehalnál, csak tolj be pár marék gazt.
A harcrendszerről és a dialógusokról árulnak el elég sokat a képek, amelyek a Reseterán bukkantak fel.
A sorozat showrunnere Instagramon osztotta meg, hogy kik bukkannak fel a tizedik szezonban, és a korábbi részek gárdája mellett, a Reszkessetek betörők egykori sztárjának nevére is felfigyelhetünk a listában.
Thanosnak mind a hat kő kellett ahhoz, hogy eltörölje az univerzumban élő lények felét, de hogy mi volt az egyes kövek szerepe ebben, azt nem magyarázta túl. Legyen meg egyben, egy képen!
Már egy évtized telt el azóta, hogy Arthas, az akkori Lich King elesett, és itt hagyta a fizikai világot apja szellemének karjai között. Ezt a pillanatot sikerült újraalkotniuk a rajongóknak.
A Nintendo ügyfélszolgálata mindent megtesz a vásárlókért, még akkor is, ha bő egy évtizede nem gyártják már a keresett konzolt.
A második rész remake-jéhez hasonlóan a Resident Evil 3 esetében sem hagyja cserben a rajongókat a Capcom gárdája.
Egyelőre nem tudni, mikor és hol rendezhetik meg végül ezeket a meccseket.
Hiába van már a kanyarban a cég új VR-játéka, a Half-Life: Alyx, nem tudtak elegendő saját headsetet betárazni hozzá.
Egy francia oldal véletlenül idő előtt élesítette előzetesét.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy egy teljesen friss csapat készíti tovább a szimulátort.
A New York Toy Fair rendezvényen bemutatták a Netflix Transformers: War For Cybertron Trilogy: Siege szériájának első előzetesét.
Ha esetleg már unnátok a World's Edge pályát, akkor minden bizonnyal örömmel fogadjátok majd a Respawn legújabb ötletét.
Remek megoldást kínál a Dreams, ha nincs türelmetek kivárni a Ghost of Tsushima megjelenését.
A tajvani gyártó nem aprózta el a dolgot, az Oculusok új generációjára válaszul elhozta a Vive Cosmos utódjait.
Donald Trump kegyelmeket osztogatott, Mark Hamillnek pedig van egy remek jelöltje arra az esetre, ha folytatódna ez a tendencia.
Nem ez volt az első eset, hogy a színész külön is megköszönte a közös munkát, a The Witcher sorozat mellékszereplői érezhették most szeretetét.
A free-to-play háborús shooter tesztelését Európára is kiterjesztik.
A több Star Wars animációs sorozatban is feltűnő szereplő hangját sok elesett jediével együtt hallhattuk a legutóbbi moziban, ezért a rajongók szerint a közkedvelt karakter, addigra már eggyé vált az erővel.
Raf Grassetti fiának nagyon bejött az új Sonic mozifilm, ezért a művész összedobott egy pár menő képet arról, hogy szerinte hogyan nézhetnének ki a széria legfontosabb szereplői.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)