Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3982

Volt EA-sok új stúdióban

Hír | 2005.09.01 09:24

Az Electronic Arts Black Box stúdiójából nemrégiben kivált négy emberke, akik úgy érezték, itt az idő a saját lábukon megállni. Meg is alapították saját csoportosulásukat, ami Deep Fried Entertainment néven vonulhat be a játéktörténelembe. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak Sony PSP-re és Nintendo DS-re fejlesztenek majd, de bizonyos források szerint nem kizárt, hogy később PC-s platformon is próbálkoznak. Hát majd meglássuk'.

Curse of Souls - titokzatos szitakötő

Hír | 2005.08.31 08:18

A cég számára örvendetes mód az Earth 2160 kiadásának jogai a Topware nevű egyesülethez kerültek. Ezzel egyidőben a Topware jövőbeli terveiről nyilatkozott, melyben megemlítették az Earth 2160 leendő, speciális változatának kiadását, valamint, hogy több budget kategóriába sorolható játékot kívánnak piacra dobni. Ezt követően pedig jön a nagy durranás, a Curse of Souls, amiről az ég világon semmit nem voltak hajlandóak elmondani, így maradjunk annyiban; hogy várjuk a nagyágyú első prezentációját. A történektről bővebben ezen a linken.

War Front: Turning Point részletek

Hír | 2005.08.29 15:26

A Digital Reality újabb részleteket közölt a nyilvánossággal készülőfélben lévő War Front: Turning Point cím valós idejű stratégiájáról. A játékosok majd irányításuk alá vonhatnak kísérleti fegyvereket, jármű prototípusokat és egységeket egy alternatív II. világháborúban, mikor is Hitlert már a korai időszakban meggyilkolják. A játék majd egy kifinomult nyersanyag és technikai rendszerre épül, akcióval fűszerezve, testközeli harcokkal. A játék megjelenése 2006-ban várható. Akinek ennyi nem lenne elég, az itt megtalálja a teljes nyilatkozatot.

NHL 06 demó modifikáló

Hír | 2005.08.28 15:22

jd testvérem adta hírül, hogy már beta állapotban van az NHL 06 most megjelent demójának házi készítésű szerkesztője. Félreértés ne essék, ezzel nem lehet új csapatokat, klubokat, vagy bármi mást létrehozni, viszont módosíthatod a játék felbontását (amit alapból nem lehet), bekapcsolhatunk extra textúrákat, különleges effekteket, és így tovább. A játék szerelmeseinek kötelező beszerezni. Erre tessék.

[MOVIE] 20 percnyi BFME2!!!

Hír | 2005.08.28 13:02

Bár még kicsit várnunk kell a Lord of the Rings: Battle for Middle-Earth 2-ra, az IGN csapata összerakott egy szépséges csomagot. Egyfelől itt egy előzetes, de ami sokkal jobb, egy rakat jelenetet ingém mozikkal prezentálnak. Az összes kisfilm hozza meghaladja a 20 percet is, szóval érdemes ellátogatni hozzájuk. Érdeklődőknek itt a helye!

'Napot...

Hír | 2005.08.28 10:41

Üdv! Nyugodalmas vasárnapot mindenkinek! Úgy gondoltam, hogy egy jó kis HL2 Deathmatch után mostmár tényleg itt az ideje hírezni egy csöppet :) Nem mondhatnám, hogy hemzsegnek a Quake 4 és UT2007 videók, sőt, még a Duke Nukem Forever-ről sem lesznek újabb morzsák. De azért akad valami. Addigis, előebédként átadnám Luke the Jedi mester által küldött kis mókalinket. Must Have :) Klikk ide. Ja, és, hogy teljes legyen a kép:

- Képzeld, meghalt az anyósom! - Mi történt vele? - Levitte az ujját a busz. - Ne viccelj, abba nem lehet belehalni! - Na igen, csakhogy a fejét vakarta...

[MOVIE] Gothic III

Hír | 2005.08.26 12:38

A múlthéten lezajlott GamesConvetion rendezvényen sokaknak szereztek örömet azzal, hogy kipróbálhatták a Gothic III-at. Akiknek azonban, nem volt lehetőségük arra, hogy ellátogassanak Lipcsébe, most vigaszul egy ott bemutatott videón csemegézhetnek. Aki ellátogat erre az oldalra, megcsodálhatja futás közben a drágaszágot.

Újabb Unreal Engine 3 licensz

Hír | 2005.08.24 21:40

Alighogy megalakult a Hi-Rez Studios csapata, egy igen merész lépésről számoltak be. Máris licenszelték az Epic Games aktuális siker 3D-s motorját, az Unreal Engine 3-mat. Egyelőre csak annyit árultak el a projektről, hogy egy MMO alkotás lesz - ígyhát már két olyan MMO játék biztos lesz, ami ezen a motoron alapszik - a másik ugyebár a Huxley. Amint lehet, természetesen újabb infókkal is szolgálunk a projekttel.

[MOVIE] Dungeon Siege II

Hír | 2005.08.24 21:10

A Gamespy oldalán előkerült egy közel 10 perces videó, melyben Chris Taylor legújabb játékáról, a Dungeon Siege II-ről mesél. Lényegében különféle lehetőségeket prezentál a játék különböző szakaszaiban - persze sok új ingém jelenetet láthatsz. Ha érdekel, kattanj ide.

[MOVIE] Chaos League: SD

Hír | 2005.08.24 10:17

Érkezett egy új trailer a Chaos Leauge: Sudden Death című stratégiai szerepjátékból. Maga a Chaos Leauge egy sport, amelyben nincsenek szabályok, lényeg, hogy minél több pontot szerezzünk. A 45 megás videót innen szedhetitek. Ha esetleg sikerül elindítani a letöltést, amíg leér, megtekinthettek néhány új képet is.

[FuN] Guild Wars - Pirates of BBQ Bay

Hír | 2005.08.23 11:26

Most sokan biztosan azt hiszik, hogy a GW előre beígért kiegészítői közül az egyikről fogunk hírt adni, de sajnos ez nem igaz. A Pirates of BBQ Bay egy a Guild Warsban előforduló sokszáz vagy éppen sok ezer céh közül. A guild tagjai voltak olyan kedvesek és egy a kalózok életét bemutató múvit reprezentáltak a nagyközönség számára. A videót NET-szerte több ezren töltötték le, így úgy gondoltuk esetleg számotokra is érdekes lehet. Vitorlát bonts, csatára fel!

[MOVIE] Gothic 3 @ GC

Hír | 2005.08.22 14:37

Bigboy_ jóvoltából prezentálhatunk Nektek egy húszperces videót a Gothic III-ról. Sokat regélnek benne mindenféle germán nyelveken, de a lényeget így is láthatjuk: a játék pre-alfa változata is elég jól néz ki...

Way of Crime - a magyar GTA!

Hír | 2005.08.22 13:58

Egy 2004-ben alakult magyar fejlesztőcsapat, a Vivo Games már jó ideje dolgozik első projektjén, melynek a Way of Crime címet adták és gyakorlatilag egy Budapestre átültetett GTA-val van dolgunk. A főszereplő végez tanulmányaival, majd ezután Budapestre költözik, hátrahagyva barátait, barátnőjét és családját (vajon miért?). Egy fuvarozó cégnél állást szerez és beindul a karrierje. Aztán egy rendőri ellenőrzés során kiderül, hogy az egész csak álca, a rendőrség szemében pedig egyszerű drogot fuvarozó piti bűnözővé válunk. A Gamekapocson találtok jó néhány rendert a játékból. Egyelőre még csak ezek állnak rendelkezésre, illetve egy azóta jó kövérre dagadt téma a fórumunkon. Ötleteket várnak a fiúk, minden mennyiségben. A tervek szerint 2006-ban készülnek el alkotásukkal.

'Reggelt!

Hír | 2005.08.22 07:10

Jó reggelt! Azért értem be fél hétre a szerkesztőségbe, mert öcsémet kikísértem a vonathoz. Alig léptem be a termünkbe, rögtön elkezdett szakadni az eső. Jól indul a nap. Ráadásul mostanában minden híroldal rákapott arra, hogy logót tesz a hivatalosan kapott játékképekre. Úgyhogy egyrészt megkérnék mindenkit, hogy ne küldjön logós képekről információt a SpyNEWSra, mivel mi továbbra is tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem logózunk semmit. Másrészt hajrá, Ti is keressetek olyan forrásokat, ahol logó nélkül lehet beszerezni friss és fincsi képeket. De hogy valami jóval is szolgáljak, Toma nem rég volt kint Svájcban és szeretné megosztani mindenkivel az élményeit, néhány csodálatos kép formájában. Köszönjük szépen, hogy ránk gondolt! Ja, és kaptunk egy viccet is, azt pedig Formitól :)

Férfi: Szeretnélek felhívni. Megadod a telefonszámod? Nő: Benne van a telefonkönyvben. Férfi: De nem is tudom a neved! Nő: Az is benne van a telefonkönyvben.

[MOVIE] Brutális GC-adag

Hír | 2005.08.21 12:07

Még mindig áradnak Lipcséből a különféle fincsi videók... Jó párat sikerült összevadásznunk. Sportjátékoktól kezdve az akciójátékokon át a stratégiákig elég széles a felhozatal. Az Unreal Tournament 2007-es prezentációhoz még annyit hozzátennék, hogy az előadó a teljes Unreal-vonalt végigvezeti, a bemutatott játékok többsége pedig német nyelven halandzsál, szóval a videó végén vannak a szaftos és új részletek. Ja, és a bemutatók többsége kézikamerás, némelyikhez még hang sincs.

RF Online - álomvilág multiban

Hír | 2005.08.20 08:59

Noha a Codemasters anno leállította a Dragon Empires nevű projectet, ezzel pedig ideiglenesen feladta a harcot az MMO-piacra való betörésért, mostani fejlesztésével komoly elismerést szerezhet magának. A Rising Force Online ugyanis MMO lesz, amely a technika és a tudomány valóságos alapjaira épülve keveredik a fantáziavilággal, és alkot lélegzetelállító környezetet. Az első képek, további infó itt.

Rich & Beautiful - az álomtárs

Hír | 2005.08.19 17:14

Az Independend Arts és a dtp bemutatta közös gyermekét, a Rich & Beautiful címre hallgató életstílus- és kórházszimulátorát, melyet némi erotikával is fűszereztek. A játékos egy főorvos bőrébe bújva fel kell, hogy építsen egy csodálatos és remekül működő kórházat, intéznie kell a pénzügyeket, s eközben végigmegy az összes csinos nővérkén, eljár golfozni, és így tovább. Szóval végigvezetjük a pasi életét jóban, rosszban... A játék valamikor 2006 végén készül el és egyelőre ennyit tudni róla.

Olcsóbb és jobb játékok jönnek?

Hír | 2005.08.18 18:47

Létrehoztak egy új vállalatot több "kisebb" cégből, mely küldetésül azt tűzte ki maga elé, hogy olyan fejlesztői eszközöket készítenek játékkészítők részére, amelyekkel professzionálisabb és költséghatékonyabb munkát tudnak majd végezni. Az új cég neve Emergent Game Technologies. Az egybeolvadt cégek egyike, az NDL még 1997-ben licenszelte a Gamebryo nevezetű engine-t, azóta dolgoznak rajta és folyamatosan bővítik is. A Firaxis Games vezetője, Sid Meier is évek óta partnerkapcsolatban áll a céggel és úgy nyilatkozott, nagy dolgokat várnak az összeolvadástól. Szóval minket is nagy várakozással tölt el a változás, kíváncsi leszek, mennyire fogjuk megérezni a minőségjavulást, esetleg árcsökkenést egyes játékoknál...

Rainbow Six: Lockdown OST

Hír | 2005.08.17 11:13

A Rainbow Six sorozat legújabb tagjának OST-jét a Calvin Records idén szeptember 6-án kiívánja megjelentetni. Ezek között megtalálhatunk majd két számot, melyet a Los Angeles-i metál alakulatnak a Fear Factorynak köszönhetünk, valamint a játék témájának felújított változatát. Na a Lockdown pörgős lesz, ezt már tisztán érezni.

[PATCH] Dungeon Siege 2

Hír | 2005.08.16 19:19

Előkerülta Dungeon Siege 2 első javítása, amely a 2.1-es verziószámot kapta. A csomag állítólag csak két GameSpy-hibát orvosol. Ha valakinek problémája adódott vele, mindenképp érdemes beszereznie innen a hat megás fájlt.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)