Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 328

Valve vs. VUGames - eldőlt

Hír | 2005.04.30 10:30

Az évek óta húzódó pereskedés a Valve és a Vivendi Universal Games között befejeződött. A felperes, vagyis a Valve jött ki győztesen a csatából. Arról szólt a vita, hogy a Valve szerint a Vivendi jogosulatlanul kezdte el terjeszteni a fejlesztő játékait, amelyeket elvileg kizárólagos joggal a Steamen keresztül terjeszthetett volna a Valve. A bírósági döntés alapján a Vivendi 2005. augusztus 31-vel fel is hagy a Half-Life, Half-Life 2, Counter-StrikeTM, Counter-Strike: Condition Zero és a Counter-Strike: Source terjesztésével, valamint figyelmezteti a partnereit, illetve azon cyber cafékat, amelyek tőle vették a licenszeket, hogy a jogok a Valve-t illetik, ami maga után vonja, hogy az eddig a Vivenditől megvásárolt jogok semmisnek minősülnek.

Bono megvette az Eidos-t!

Hír | 2005.03.22 09:55

A korábbi híresztelésekkel ellentétben nem az SCi vette meg a főként Tomb Raider játékairól ismeretes Eidos-t. Még a Ubisoft is megemlítésre került, mint potenciális vásároló, de a most érkezett megerősítés szerint, az Elevation Partners kaparintotta meg a kiadó nagy részét. Mintegy 135 millió dolláros beruházás érdekessége, hogy a felvásárló cég vezetői között olyan emberkék is vannak, mint a U2 együttes frontembere Bono, illetve az egykori EA elnök, John Riccitiello.

'Reggelt...

Hír | 2005.03.14 08:41

Szép jó reggelt... Túllépve mindenen ami korareggel most felvitte az agyvizem: nicsak! Jó idő van. Kezdi megrázni magát a tavasz, a lyukas százforintost érő előrejelzések is már őt ígérik, de mi is őt látjuk, hiszen csak süt és süt, felhő sehol, az idő meg egyre melegebb.

Egy munkahelyi felvételin a jelöltek morális képességeire próbáltak következtetni egy kis teszt segítségével. A kérdés így szólt: "Mész az úton az autóddal, amiben rajtad kívül csak egyetlen utas fér el. Hirtelen meglátsz egy buszmegállót, ahol hárman állnak: 1. Egy öreg néni, aki láthatóan a halálán van, orvosi segítségre lenne szüksége 2. Egy nagyon régi kedves barátod, aki egy ízben megmentette az életed 3. Álmaid nője (férfije), akibe első látásra szerelmes lettél. A kérdés: melyiküket vinnéd el, ha tudjuk, hogy csak egyet választhatsz közülük? Ha a nénit, akkor esetleg sikerül megmentened az életét. Ha a régi barátod, akkor visszafizetheted neki a régi tartozásodat. Ha álmaid partnerét, akkor esetleg egész hátralevő életedet boldogságban töltheted." A teszt eredményes volt, felvették az egyik jelöltet, holott nem szabályos választ adott. A válasza így szólt: "Megállnék, odaadnám a régi ismerősömnek a kocsikulcsot, hogy vigye el az öregasszonyt kórházba, én pedig álmaim nőjével megvárnám a buszt."

'Napot...

Hír | 2005.02.05 10:31

Szép szombat délelőttöt mindenkinek - már ami még megmaradt belőle. Remélem mindannyian letöltöttétek a legtöbb tegnapi animációt. Már most van egy új videjjó, amit mindjárt meg is osztok veletek. Addig azonban felhívnám a figyelmeteket egy érdekes linkre, melyet a mai vicc helyett adományoznék a nagyérdeműnek. Szerintem állat, lehet rekordokat döntögetni :) Tessék csak, tessék:

  • TETRIS 1D Update: CPU_King kérésére akkor vicc is :)
    Két házaspár elhatározza, hogy partnert cserélnek egy éjszakára. Másnap reggel felébred az egyik férfi és megszólal: -Remélem, a lányoknak is ilyen remek éjszakájuk volt! Apja mondja a hülyegyereknek: -Kisfiam menj le szépen a boltba és vegyél húrkát, de ne véreset. -Denevéreset..?

  • Might and Magic mobiltámadás

    Hír | 2004.09.12 09:17

    A GameSpot írói elsőként szereztek részletesebb információt az Ubisoft partnercégétől, a Gamelofttól a Might and Magiccel kapcsolatban, amit mobiltelefonra fejelsztenek. A tiszteletet parancsoló múlttal rendelkező játéksorozat Ubisofthoz kerülése után tehát nem a tizedik rész lesz az első folytatása a szériának, hanem a Might and Magic Mobile. Egy biztos: sokkalta kellemesebb lesz majd ezzel játszani a telefonon (még ha a grafikai megoldások és időtartam miatt némely készülékek esetében akkugyilkosként lép majd fel az RPG), mint a "kígyóssal". Részletekért erre tessék...

    'Reggelt...

    Hír | 2004.07.15 08:14

    Szép napot mindenkinek! Nos, úgy vélem a tegnapi napon bőséggel kijutott az égi áldásból. Ha esetleg valaki lemaradt a tegnapi Doom dömpingről, gyorsan foglaljuk össze a tényeket: kész a játék, augusztus 3-án jelenik meg először, nem lesz DVD-s változata, 3 vagy 4 CD lesz, ja, és Carmack bácsinak ebből lesz új Ferrarija :D Támogassuk hát az urat azzal, hogy ezt a játékot meg is vásároljuk, ezzel is ösztönözve őket egy Doom 4, illetőleg egy Doom 5 fejlesztésére :P Node minden csoda véget ér egyszer, lássuk a mai reggeli adagot...

    A golfpályán a játék végén kifakad egy játékos: - Úristen, ez volt életem legszörnyűbb játszmája! A partnere felvonja a szemöldökét: - Ezek szerint már játszott korábban is

    Electronic Arts @ E3

    Hír | 2004.05.06 14:45

    A világ legnagyobb játékkiadója is kiadta E3-as listáját, méghozzá 3 részletben. Mivel nagyon hosszú (ahogy az illik) vágjunk is bele: EA Sports

  • Madden NFL 2005
  • FIFA Soccer 2005
  • NBA Live 2005
  • NHL 2005
  • Tiger Woods PGA Tour 2005 EA Games
  • Battlefield 2
  • Catwoman
  • Harry Potter and The Prisoner Of Azkaban
  • The Lord Of The Rings The Battle For Middle Earth
  • Medal Of Hono Pacific Assault
  • The Sims 2 EA partnerek
  • Armies Of Exigo
  • Black & White 2

  • Képvihar es pequeno

    Hír | 2003.10.28 14:19

    Magyarra fordítva kicsi... Ezzel el is árultam, hogy nem lesz túl zsúfolt a lista, és nagyágyúnak nevezhető darab sem kapott helyet (mivel nem száll szépsége ilyen képnek), viszont aki szereti az eféle festményeket, az most sem csalódhat:

  • Darkfall
  • EverQuest II
  • FireStarter
  • Warhammer Online
  • Wish

  • Joan of Arc képek

    Hír | 2003.06.26 08:04

    Az IGN készített egy interjút Trevor Channel, alig néhány napja bejelentett alkotásukról, a Joan of Arc-ról. A sok érdekes infó mellett megtalálhatjuk a legelső játék közbeni képeket is. Ha érdekel a téma, feltétlenül less be ide.

    Gothic II hírek

    Hír | 2003.04.15 08:32

    Nos a játékos társadalom immáron joggal felháborodottan kérdezheti, hogy mégis merre van a Gothic II angol verziója (a német már hónapokkal ezelőtt megjelent...). A JoWood napjainkban annyit árul el róla, hogy a megjelenési idő bejelentéséig egészen addig várniuk kell, amíg nem találnak egy kiadó partnert. Hát izé... szóval no komment...

    Képvihar ebéd után!

    Hír | 2003.04.06 12:38

    A mai kellemes időnek megfelelően kevéske képpel szolgálhatok... szegény kis vihar nem tudott kibontakozni. Talán majd holnap :)

  • Star Wars Galaxies Miután felkapartátok állatok, szánjatok még néhány percet a többiekre is:
  • Lock On: Modern Air Combat
  • Republic: The Revolution

  • UNREAL GEFORCE FX MOVIE

    Hír | 2002.11.21 08:32

    Nos... egy igencsak érdekes videjóra bukkantam, alig néhány perce. Ezen a linken bárki megtekintheti a teljes Comdex-szes NVIDIA GeForce FX bemutatót! Mivel ez a teljes előadás, nem kevesebb, mint két órán keresztül hallhatunk az újdonságokról, érdekességekről, és, mint ilyen, minden egyes technológiai videót is megszemlélhetünk! Ebbe beletartozik a manapság egyre nagyobb visszhagot kapó, aktuális Unreal Tech Movie is, mely valóban elég brutálisra sikeredett! Aki csak teheti, feltétlenül szemlélje meg! Update: Aki nem érdekelnek a technikai bla-blák, csak a látványt kedveli, az tekerjen el egészen a 43. percig! Magát az Unreal Tech részt 1 óra 9 perctől kezdve csodálhatjátok meg!!!

    Képvihar reggelire!

    Hír | 2002.11.13 07:27

    A mostani felhozatalból a Planetside-dot emelném ki, hiszen ez lesz az első igazi olyan, csak online játszható alkotás, mely a MMO kategóriába tartozik. Mindenképpen foglalkozni kell majd vele :)

  • Korea: Forgotten Conflict
  • Planetside
  • Priston Tale
  • Star Wars: Knights of the Old Republic
  • Speedway Grand Prix
  • Unreal II: The Awakening

  • NV30 a Comdex-en?

    Hír | 2002.09.09 18:29

    Az NVMax jelentése szerint, egy nVidia-hoz közeli partner elfecsegte, hogy a chipgyártó óriás következő generációs grafikus chipjének a bemutatóját, az ezévi Comdex-re tervezik. Ez Las Vegas-ban kerül megrendezésre, november 18 és 22 között! Reméljük igaz a hír, és akkor már többet tudunk mondani a chipről...

    Strategy First megjelenések...

    Hír | 2002.08.13 11:21

    A Strategy First elárulta, hogy mely alkotásait mikor kívánja megjelentetni a közeljövőben. Kiemelendő, hogy a hazai Platoon nevezetű alkotás november környékén érkezik!!!

    Prince of Qin – augusztus 20. US Open – augusztus 27. Earth 2150: Lost Souls – szeptember 5. Dino Island – szeptember 10. The Partners – szeptember 10. Airline Tycoon: Evolution – szeptember 17. Micro Commandos – szeptember 24. Strike Fighters: Project 1 – szeptember 24. GI Combat – október Robin Hood – október 22. Nexagon: The Pit – november 1. Fire Department – november 15. Platoon – november 15. O.R.B. – november 18.

    Napi képömleny!

    Hír | 2002.08.10 09:45

    Szép jó reggelt mindenkinek! Mivel ZeroCool ma nem lesz, ezért én szolgálok Nektek egész nap hírekkel. Kezdjük mindjárt a mai képterméssel:

  • Hitman 2 a kopasz bérgyilkos ismét akcióban
  • Raven Shield a Rainbow Six sorozat következő tagja
  • Rise of Nations játszd újra a híres történelmi eseményeket!
  • Robin Hood Robin Hood hamarosan PC-n is igazságot szolgáltat
  • The Thing John Carpenter hátborzongató filmjének játékadaptációja

  • Haegemonia videók!

    Hír | 2002.08.06 16:36

    A PC.IGN honlapra feldobáltak 5 teljesen új ingame videót, a hazai Digital Reality által fejlesztett Haegemonia: Legions of Iron című űrstratégiából! Mindenkinek kötelező jelleggel ajánlott!!! Klikk ide!

    Az Epic fejezi be az UT2003-at

    Hír | 2002.07.16 07:22

    Az Epic bejelentette, hogy saját hatáskörébe vonta az Unreal Tournament 2003 fejlesztését annak befejezéséig, míg a korábbi koprodukciós partner, a Digital Extremes mostantól teljes gőzzel az Xboxra készülő Unreal Championshipre koncentrálhat. Mindkét cég melegen reméli, hogy ettől hamarabb elkészülhetnek a játékok. Az Epic még mindig két hétre saccolja a UT2003 demójának megjelenését. (Mondhatnánk: folyamatosan, az adott pillanattól két hétre).

    Mai napra mért képömleny

    Hír | 2002.07.10 09:59

    Zdravsztvujtye máljcsiki i gyévocski! Kezdjük a mai napot szép színes képek nézegetésével. Hárásó. Nu páká!

    Később:
  • Lock On: Modern Air Combat    Ubi Soft gondozásában készülő harci repszim
  • Indiana Jones and the Emperor's Tomb    Indy Lara népszerűségére tör a LucasArts jóvoltából.
  • NHL 2003    Yohoo! 21 darab kép a hokimániásoknak!
    Reggel:
  • Battlefield 1942    Állítólag MoHAA verő masszív háborús 3D akció.
  • Rainbow 6: Raven Shield    A kommandó visszavág, köszönhetően Mr. Clancynek.
  • Earth & Beyond    Űrben játszódó online MMORPG bétateszt képek.
  • Dragon Empire    Masszívan exkluzív képek egy másik MMORPG-ről.
  • EverQuest: Planes of Power    Az EverQuest kiegészítőjeként érkező mű képei.

  • Napi képömleny!

    Hír | 2002.07.05 08:53

    No comment...úgyis tudjátok, mi következik. :) Erre tessék:

  • Archangel    third-person fantasy-akció-szerepjáték :)
  • Back to War    a CDV féle Cossacks kiegészítés
  • EverQuest II    fantasy MMORPG a Sony Online-tól

  • 0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

    Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

    Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)