Reklámok jönnek az Apple Mapsre, és ez nagyobb fordulat, mint elsőre látszik
Az Apple már a Mapsben is fizetett helyeket adna a cégeknek.
Az Apple már a Mapsben is fizetett helyeket adna a cégeknek.
Szuperszámítógépként működő Vera Rubin platformján az AI gyárak minden eddiginél nagyobb teljesítménnyel és hatékonysággal taníthatják, tesztelhetik és futtathatják mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásaikat az év második felétől, jelentette be az NVIDIA. A cég éves konferenciáján nyílt modellek és szoftvereszközök mellett a fizikai mesterséges intelligencia - például ipari robotok és önvezető járművek - fejlesztését gyorsító megoldások is premiereztek.
Nézd csak meg a mobilod, de ne lepődj meg, ha azt látod, a szabad tárhely vészesen fogy. Ezeket tedd meg, mielőtt nagyobb lesz a baj.
John Boyega Finnje volt talán a legnagyobb vesztese a Disney koncepciótlanságának, de úgy látszik, hogy akár még vissza is térne.
A sorozatoknál kisebb, a filmeknél nagyobb lett a felfordulás.
Biztos vagy benne, hogy megfelelően használod a Windowst? Nézd meg listánkat, lehet, hogy mégsem úgy van, ahogy te gondoltad.
Egyre nagyobb átalakuláson megy keresztül az alkalmazás.
180 fokos fordulatot a vállalat álláspontja.
Minden eddig látottnál nagyobb fényerővel "ragyognak" az új Hisense monitorok.
A friss mérés mögött egy sokkal nagyobb baj rajzolódik ki: a gyerekek egy része lassan elveszíti a kapaszkodót a szövegek világában.
Mint azt Dean Simes példája is mutatja, tanulni sosem késő.
Ha esetleg elfekvőben volna egy olyan kijelző, ami képes erre.
Nagyobb tudás, egyszerűbb kezelhetőség - íme két indok, hogy miért érdemes kipróbálni más kamera appokat mobilodon.
Minden eddiginél nagyobb AI-finanszírozás jöhet.
A kérdés csupán az: fej vagy gyomor?
A legnagyobb ausztrál számítástechnikai üzletláncban megtagadták a cserét, miután túl drágák lettek a modulok.
Kezd egyre nagyobb problémává válni, hogy embereket tulajdonképpen fizetik a kompetitív játékokban való vesztésért.
Stabil élmezőny, új belépők az HBO Max toplistán.
Annyian megrohamozták az ősrégi szerepjátékot, hogy most senki sem tud új karaktert indítani annak nagyobbik szerverén.
Ha ténylegesen új élményekre vágytok, akkor a Steam most egy nagyobb kóstolót kínál nektek igazi különlegességekből.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)