Wolfenstein II: The New Colossus - nincs benne a Denuvo
Úgy tűnik, a Bethesda már nem bízik az osztrákok védelmi szoftverében, ugyanis a holnap megjelenő Wolfenstein II: The New Colossus esetében sem alkalmazták a Denuvót.
Úgy tűnik, a Bethesda már nem bízik az osztrákok védelmi szoftverében, ugyanis a holnap megjelenő Wolfenstein II: The New Colossus esetében sem alkalmazták a Denuvót.
Aki olyan türelmetlen, hogy nem bír várni a megjelenésig vagy esetleg szeretne belenézni kicsit a játékmenetbe, annak már elérhető a Wolfenstein II: The New Colossus első 15 perce.
A gyümölcsszeletelős mobiljátékból hamarosan három különböző társasjáték készül; mindegyik esetében könnyen érthető szabályokat, és gyors játékmeneteket ígérnek.
A PlayerUnknown's Battlegrounds készítőjét kérdezték nemrég egy esetleges második részről, de Brendan Greene szerint még egy jó darabig a mostani változatot fejlesztik tovább.
A fórum körül kialakult botrány után nem kellett sok idő ahhoz, hogy a törzstagok újból összejöjjenek.
Autókedvelők semmiképp ne nézzék meg a Fekete Párduc friss előzetesét.
Úgy tűnik, hogy a japán cég nem minden esetben ragaszkodik a jól bevált recepthez, és szívesen változtat néhány dolgon.
A Naughty Dog szerint ugyan David Ballard soha nem panaszkodott náluk, a művész most azt állítja, néhány éve egyik felettese zaklatta, míg a stúdióban dolgozott, később pedig megpróbálták megvásárolni a hallgatását.
A League of Legends fejlesztését útjára indító két fejlesztő az utóbbi években inkább a cégük vezetésével volt elfoglalva, de most úgy döntöttek, visszatérnek a játékok készítéséhez.
Hamarosan bekerül a Crytek játéka az early access programba, ennek öröméből pedig kaptunk egy vadonatúj videót.
Az Epic Games úgy tűnik, hamar le szeretné zárni a Fortnite battle royale módjának csalókérdését, így két igen aktív elkövetőnek bíróságon kell felelnie.
Hamarosan érkezik az év egyik legjobb PS4-exkluzívjának kiegészítője, amiben Aloynak északon kell folytatnia küldetését.
Az egykor feltörhetetlennek tűnő védelem ma már jobb esetben is csak ujjgyakorlat a crackereknek.
Nem tudni, hogy egy frissítés ment félre, vagy máshol lehet a gond, mindenesetre más készülékeken minden rendben működik.
Valószínűleg az utóbbi az igaz. Megnéztük még néhányszor az új Star Wars film előzetesét, elmondjuk, mit nem érdemes elhinni.
Menetrend szerint megérkezett az új Star Wars film előzetese, aminek megtekintésétől a rendező óva intett. De úgysem bírjátok ki.
Ugyan a Total War: Warhammer II készítői eddig sem tiltották a modok készítését a játékhoz, a Steam Workshop támogatása csak nemrég élesedett.
Kedd hajnalban láthatjuk először a Star Wars: Az utolsó Jedik új előzetesét, de nem ez lesz a hét egyetlen izgalmas eseménye.
Ha még nincs meg a játék, akkor érdemes lehet inkább megvárni a most bejelentett csomag megjelenését.
Akinek még nem volt szerencséje a The Witcher 3-hoz PlayStation 4-en vagy esetleg újrajátszaná jobb teljesítménnyel és látványosabban, az mindenképpen telepítse a frissítését.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)