Hey Arnold: The Jungle Movie - a film választ ad a sorozat régi kérdéseire
Több, mint 13 évvel a rajzfilm utolsó epizódja után végre megfelelő lezárást kap a Hey Arnold.
Több, mint 13 évvel a rajzfilm utolsó epizódja után végre megfelelő lezárást kap a Hey Arnold.
Ugyan a Marvel nem akarja nekünk is megmutatni a Comic-Conon vetített Infinity War trailert, páran nem bírták kikapcsolva tartani a kamerájukat.
Hamarosan frissül a grandiózus játék, és most betekintést kaptunk abba, hogy milyen újdonságokra számíthatunk.
Ez persze csak pár másodpercet tesz ki, a többi drámával és rettegéssel van teli.
Nem múlhatott el a Comic-Con új Justice Leage trailer nélkül, amiben feltűnik a csapatos DC-mozi főgonosza is.
A Comic-Conon befutott a Ready Player One első trailere, amiben a VR-ban folyó akció mellett a popkulturális utalásokból is jó néhány is feltűnik.
Az első előzetes alapján nagyon úgy tűnik, hogy a következő LEGO filmen is elég jól fogunk szórakozni.
Kikerült egy új videó, amelyben röviden megnézhetjük a Project CARS 2-ben elérhető pályákat, szem nem marad szárazon.
Megérkezett a második kedvcsináló a Netflixes Marvel szuperhősös összejövetelhez, amiben komoly veszély fenyegeti New Yorkot.
Komoly spoilerveszélyt hordoz magában a Trónok harca új trailere, ami a hetedik évad hátralévő részének eseményeibe ad egy kis betekintést.
Több érdekes elmélet is szárnyra kapott a 8. évad trailere után, de a képregények alapján talán meg is lehet a helyes válasz. Ha láttátok az előzetest, gyertek spoileres kibeszélőre!
Shelob, az óriáspók új alakot kap a Monolith játékában, és fontos szerepe lesz a történetben. És kicsit dögösebb is, mutatjuk.
Megérkezett a harmadik évad második felének az előzetese, ami további harcokat, bonyodalmakat és persze még több zombit ígér.
Egy meglepően hosszú trailert kapott az ősszel visszatérő The Walking Dead.
Az MMORPG már elérhető a Steam Early Access kínálatában, és a fejlesztők szerint még az év végéig befejezhetik a teljes játékot.
A Comic-Con alkalmából jött egy új trailer a Marvel új sorozatához, ami nem nyerte el a rajongók tetszését.
Rengeteg bizonyíték szól amellett, hogy a Fűrész mesteri gonosza halott, de az új film trailere meg akar győzni minket az ellenkezőjéről.
A videóból megismerhetjük a zombik eredetét, és a főhősökre is vethetünk egy-egy rövid pillantást.
Mostantól bárki ingyen kipróbálhatja a Deck 13 játékát, és még egy kedvcsináló videót is kaptunk a megjelenés mellé.
A The Evil Within második részének nemrég közzétett előzetese megmutatja, milyen nehéz feladat lesz a túlélés a játékban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)