Hirdetés

* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Találatok száma: 3658

Metal Combat - bunyó a láthatáron

Hír | 2005.03.03 23:45

A konzolok térhódításának köszönhetően, mi PC felhasználók mentesülünk a verekedős játékok által keletkezett billentyűzetcseréktől és álmatlan óráktól. A Solar Studios úgy döntött, elkészíti PC-re a Metal Combat-ot. Állításuk szerint, ez nem a hagyományos értelembe vett bunyóról szól. Nincsenek előre meghatározott kombók, mindent mi magunk alakítunk ki a harc közben, ezzel egyedivé téve minden összecsapást. Hogy ez mennyire lesz irányítható, azt már idén évvégén megláthatjuk. Addig is csodáljátok meg az első képeket, melyeket itt találtok.

Time of Defiance béta!

Hír | 2005.03.02 19:04

Egy lehetőséget tárnék fel előttetek, mégpedig arra vonatkozólag, hogy ha kedvetek van részt vehettek egy játék bétatesztelésében. A Time of Defiance című stratégiáról van szó. Akinek tehát sok a szabadideje, illetve szeret tesztelgetni, annak nincs más dolga, mint ellátogatni erre az oldalra, és kitölteni a jelentkezési lapot. Sok sikert!

[MOVIE] Silent Hunter III

Hír | 2005.03.01 10:03

Úgy tűnik Silent Hunter III téren is beindultak az események. Néhány jött belőle egy videó, most pedig itt van mégegy. Az igényes szimulátorok kedvelőinek mindenképpen ajánlott megtekinteni, féleg azért, mert igazából nincs is értelmes konkurenciája az alkotásnak. A teljesen megújult 3D-s engine igen jó hatással van a játékra, de minek is beszélek... nézzétek meg az animot:

'Napot...

Hír | 2005.02.19 12:20

Kellemes szombat delet mindenkinek. Túl a felkelésen, közel az ebédhez, de még messze az estétől azt mondhatjuk, hogy ma lesz mit olvasni, nézni és játszani, ugyanis nem lesz uborkás szombatunk. Nem is nagyon húznám az időt, inkább nézzük mi a helyzet.

Egy kisfiú almamagot árul az utcasarkon. Meglátja a rendőr, és kérdi: - Mit árulsz kisfiú? - Almamagot! Ettől lehet okosodni. Kétszáz forint az ára. - Na, adj egyet! - azzal lenyeli a rendőr. Pár perc múlva így szól a gyerekhez: - Te becsaptál engem! Ennyi pénzért én két kiló almát tudok venni, és abban rengeteg mag van! - Na látja! Már hat is! A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tőle. Jön is egy vevő, aki pont egész csirkét kér. A hentes feldobja a mérlegre. - Uram, ez pont 1 kiló 20 deka. - Nincs kicsit nagyobb véletlenül? - kérdezi az ürge. Hentes visszafordul, tesz-vesz, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha egy másik lenne. - 1 kiló 70. Megfelel? - Szuper, elviszem mind a kettőt!

'Reggelt...

Hír | 2005.02.17 07:47

További havazástól, fagytól és farkasoktól mentes derűs napot mindenkinek! Most, hogy kimásztam az ágyból, és ránéztem a gépre, meghökkenve konstatáltam, hogy a Defias ... izé, a MSN Messenger teljesen üres. Egy pillanatra átfutott a fejemen, hogy utánajárok a dolognak, de aztán rájöttem, hogy ez további gondolkodásra kényszerített volna, úgyhogy inkább maradok a mai híreknél.

Az IBM ügyfélszolgálatát felhívta egy hölgy, valamilyen technikai problémával. A diszpécser elkérte a gép sorozatszámát, beütötte a gépébe, majd az adatbázisból kilistázta a hölgy gépének paramétereit. - Hmm, úgy látom, Önnek egy Aptiva számítógépe van - mondta a diszpécser. A másik oldalon rövid sikkantás hallatszott, majd egy koppanás után nagy csend. - Halló, valami baj van? - kérdezte a diszpécser rémülten. Hosszas csend, majd léptek hangja, és az ügyfél újra beleszólt. - Hölgyem, csak nincs valami baj? - kérdezte az ügyfélszolgálatis. - Á nem, csak ha tudtam volna, hogy idelát a másik oldalról, akkor a hívás előtt felöltöztem volna...

Project Snowblind GOLD

Hír | 2005.02.15 11:29

Az EIDOS arról tájékoztatta a nagyérdeműt, hogy a Deus-Ex világához hasonló sci-fi birodalomra épülő FPS-ük, a Project Snowblind aranylemezre került. A megjelenés pedig nincs is olyan messze, hiszen egész pontosan február 23-án kezdik majd árusítani ezen FPS-t.

Sparta: Ancient Wars - stratégáknak

Hír | 2005.02.11 16:59

Egy, az Age of Mythology-ra külsőleg igencsak hajazó alkotást jelentett be az InteractiveMediaConsulting. A Sparta: Ancient Wars egy valós idejű történelmi stratégia lesz. A Trójai háború mondekörét, annak hátterét és a hozzá kapcsolódó eseményeket dolgozza fel. Az eseményekben három oldalról csatlakozhatunk, minden egyes "faj" más és más történetet mond majd el. Természetesen hatalmas csatákban veszünk majd részt, mindezt pedig egy egészen szép köntösbe csomgolva. A megjelenésről egyelőre nincs infó, de, ha a sikerességre is gyúrnak a srácok, úgy vélem érdemes lesz az Age of Empire 3 előtt kiadni :)

Hidden Stroke II megjelenés

Hír | 2005.02.09 19:05

Alig pár napja (hete) szóltunk, készül a Sudden Strike II hivatalos kiegészítő lemeze, a Hidden Stroke II. Sajnos akkor még sok infóval nem tudtunk szolgálni, azonban ez mára szerencsére megváltozott. Hivatalos forrásoknak köszönhetően kiszivárogtak az első képek az addonról, konkretizálódtak az újdonságok, valamint közhírré tétetett egy megjelenési dátum is: március 24. Akárhogy is vesszük, már nincs olyan messze, a stílus, illetve az eredeti játék kedvelői biztos türelmetlenül várják.

[DEMO] Pro Rugby Manager 2

Hír | 2005.02.08 22:58

Késő esti hozományként érkezett a Pro Rugby Manager 2 kipróbálható demója. A nevéből azonnal levágható, hogy nem igazán arról a tömegeket megmozgató és igazán nagy érdeklődésnek örvendő alkotásról van szó, de ettől még érdekelhet néhányatokat. Mind a ketten, akik le akarjátok tölteni nincs más dolgotok, minthogy ellátogattok ide, kattantok, vártok és pléj.

[MOVIE] Stronghold 2

Hír | 2005.02.08 10:18

Ezúttal az IGN csapata készített egy kis videót, a még fejlesztés alatt álló Stronghold 2 című stratégiából. Az ingyenesen letölthető verzió csupán 320x240-es felbontású, viszont legalább csak 4,4MB, ergó mindenki letöltheti :) Semmi extra nincs egyébként rajta, egy teljesen átlagos, játék közbeni eseménysort szemlélhetsz meg. Ha érdekel, klikk ide.

WoW - Az Ítélet Napja!

Hír | 2005.02.07 21:50

Emlékezetes nap virradt ma ránk. Sőt, ha tovább megyünk, akkor rájövünk, hogy sajnos a Blizzardnak van igaza, amikor kitalálta a ma történt eseménysorozat fedőnevét... Judgement Day. Megszületett az ítélet, a béták hosszú és fáradságos sora lezárult. Nincs más hátra, mint kinyitni a pénztárcákat, abbahagyni az ingyenélősdit, és átadni magunkat a Warcraft világának. Pénteken kezdődik a banzáj, és hogy a Blizzard emlékezetessé tegye a bétateszt végét... ránk szabadította a poklot :) Megérkezett a világba a Lángoló Légió, Stormwind romokban, Ironforge meg inkább temető, mint főváros. Szerencsénkre tapasztalt lesifotósaink (azaz pár lelkes fórumozó, G-San valamint én) megint a helyzet magaslatán álltak, és elkattintottak pár szép képet. Most nem mondom, hogy "A forgatás alatt senki, ismétejük: senki nem szenvedett maradandó sérüléseket", mert... hát mert hazudni nem szép dolog :) S hogy ne csak az ellenfelekről beszéljek, hadd említsem a fergeteges party-t Ironforge-ban, és Stormwindben. Képek az utóbbiról valahol alant. UPDATE: Érdekesség képen még ide illik, hogy a rengeteg szerver közül, az egyiket már 8 körül lekapcsolták. Az ok igen egyszerű: olyan sokan voltunk rajta, hogy már nem bírta szegénykém. Persze a GM-ek se bírták! Ez volt az egyetlen realm, ahol a városnak kutya baja se esett. Akkora tömeg gyűlt össze Stormwind kapujában, hogy szegény démoni seregeknek esélyük sem volt. Szerencsére erről a jeles eseményről is sikerült pár képet lopnunk, melyeket elrejtettünk a többi közt:) /G-San/ (Nem titokzatoskodunk, a nyolcadik képről van szó :) - sHadeS)

MEGJELENT A 2. GAMEPRO!

Hír | 2005.02.07 12:55

Már február negyedikén, vagyis múlt hét pénteken megjelent a GamePro magazin második száma. Néhány szó a tartalomból: S.T.A.L.K.E.R., Splinter Cell: Chaos Theory, Star Wars: Episode III, Oddworld: Strangers Wrath. A teljes tartalmat a GamePro oldalán (http://www.gamepro.hu) lesheted meg.

A magazin ára továbbra sem bevezető,
mindösszesen egész pontosan:
298 Ft
Ha már megvan, további jó olvasást, ha még nincs,itt az idő, hogy beszerezd :)

[MOVIE] Still Life

Hír | 2005.02.05 11:17

Nem is oly régen láthattunk egy előzetes kisvideót a Still Life című kalandjátékról, ma pedig befutott az első tényleges trailerje (Thanks jd). A történet szerint Victoria McPhersont egy fiatal FBI ügynököt alakítjuk, aki éppen egy sorozatgyilkos nyomában van. Már öt halálesetet okozott, de még mindig nincs igazán követhető nyom. A vidó nem túl nagy, szerintem mindenképpen csekkoljátok:

[MOZi] Viszlát Star Trek

Hír | 2005.02.03 09:18

Ez azt hiszem Mantist érintené, csak most épp nincs jelen, úgyhogy ezért mindenkitől elnézést. Sajnálattal kell közölnöm minden Star Trek Enterprise rajongóval, hogy négy season után a produkció bezárta kapuit. A hivatalos indoklás itt található. Az utolsó részt május 13-án vetítik majd.

[MOVIE] Trackmania Sunrise

Hír | 2005.02.03 09:12

Találtunk egy új Trackmania: Sunrise trailert a Worthplayingen. Sajnálatos módon abszolút semmi infó nincs róla, az is lehet, hogy Liv Tyler van rajta megörökítve, amint a kulisszák mögött Frodóval smacizik... Hogy megbizonyosodjatok róla, szerintem próbáljátok meg letölteni innen. Csak 20 mega.

Constantine honlap

Hír | 2005.02.01 18:02

Sok filmből készítenek a legkülönbözöbb fejlesztők játékot. Hogy pusztán emberbaráti szeretetből, vagy netán a pénz miatt... azt szerintem többnyire sejteni lehet :) Nincs ez másképp a Constantine filmmel sem, hisz a belőle készült játék februárban a boltokba kerül. Hogy a játékkal kapcsolatos aktualitásokról első kézből értesüljetek, ajánlom mindneki figyelmébe a frissen indult hivatalos oldalt, bár egyelőre még csak pár kép, valamint egy videót találhattok rajta.

Wings Simulation - bevégeztetett

Hír | 2005.01.28 09:56

Igencsak sajnálatos hír, ugyanis egy újabb játékfejlesztő csapat kényszerült befejezni működését. A Wings Simulation (akik jelenleg az alig néhány napja bemutatott Soldner: Marine Corps-ot csinálják) a jelek szerint bezárta kapuit. A játék Németországban az ígéreteknek megfelelően érkezik március 11-én, az angol verzióról egyelőre nincs info. A kiadó természetesen foglalkozik majd a játékosokkal, tehát lesznek esetleges javítások, ha szükségesnek látják - a további feladatokat egy tapasztalt csapat látja majd el. Hát ez van :(

Electronic Arts + DICE = vége már

Hír | 2005.01.25 14:47

Nem rövid huza-vona után végülis az Electronic Arts került ki győztesen a tavaly november 15-én kezdődött felvásárlási folyamatból. A Digital Illusions CE, közismertebb nevén DICE 18,9%-a már korábban a világ legnagyobb kiadójának birtokában volt, mostmár azonban 59,8%-ot birtokol belőle. A tranzakcióra január 27-én kerül sor, addig már azonban nem változnak nagyon a dolgok... legalábbis nincs rá sok esély.

Késik a The Roots

Hír | 2005.01.23 12:23

A Tannhauser Gate kiváló RPG-jéről a Cenega Publishing ma adott jelentést, amely sajnos szomorúságra ösztönzi a kategória és a The Roots rajongóit. Eredetileg február 28-án kellett volna megjelennie a játénak, ám késni fog. Pontos időpont nincs, ám azt tudni, hogy valamikor 2005. második negyedévében jelenik majd meg. Addig is itt rengeteg leírást, képet és érdekességet találhattok erről a kiválóságról.

Olvasói Cikkek #13

Hír | 2005.01.19 23:20

A mostanában, igen komolyan elhatalmasodó munkamennyiség miatt ma csak hat cikkecskét sikerült kiraknom. Azért szerintem nincs még ember a földöm, aki minden, itt található cikket végigolvasott, úgyhogy most please érjétek be ennyivel. A következő napoban várható a folytatás. Ha úgy gondolod jobbat tudsz írni, mint mások, próbálkozz itt. Ezúttal nektek köszönjük a műveket:

Ad-am, Hastee, MAd_Boy, Neo, sm, Zoly

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)