Igencsak röviddel a megjelenés előtt, befutottak a Doom 3 gépkövetelményei. A jelek szerint érdemes legalább ilyen vassal rendelkezni. Thanks Blues.
A Gamekult bátor emberzei berohantak a Rockstar irodájába, szétfeszítették a legtitkosabb páncélszekrényt, és eltulajdonítottak öt képet, a nemrégiben bejelentett Midnight Club 3-ról. Noha a játékról még semmi részletet nem tudunk, a képekből látszik, hogy azért grafikailag fejlődik a kicsike :) Íme:
Egy teljesen más műfajba tartozó játék teljesen más műfajú zenéjéből tölthettek le négy részletet. Ez pedig nem más, mint a Dungeon Lords, a helyszín pedig a cucc honlapja, annak is ez a részlege. Így a zúzós dúúm után annyira nem tűnnek kiemelkedőnek, pedig jók lesznek ám ezek. A második pl. egész jó...
YESSSS, végre mááár, azt hittem ezen a napon nem lesz értelmes Doom 3 hír. De van, de van!!! :D Beindították az eddig még csak néhány aprósággal kecsegtető hivatalos oldalt, melyen mostmár egy rakat kép, és iszonyat jó hangulat uralkodik. Akár tetszik, akár nem, kötelező!!! Erre parancsoljanak az urak! Update: Kicsit kutattam, nos, sajnos új tartalommal csak hellyel-közzel sikerült feltölteni, mindazonáltal szerintem érdemes belehallgatnotok a játék intrójának zenéjébe. Részlet innen tölthető.
A Vampire: The Masquerade szerepjáték rendszer eddig megúszta, hogy film készüljön belőle, ám ami késik, nem múlik. A New Line lecsapott a filmes jogokra, és már nagyban tervezgetik a vászonra vitt verzió részleteit. Hogy mikor is láthatjuk majd a filmet, azt egyelőre nem tudni, de valószínűleg csak 2006-ban (vagy később), hiszen még a forgatást sem kezdték el.
Újfent kitettem néhány cikket, melyet Ti követtetek el :) A lenti listából válogathattok ezúttal is, mint ahogy azt már megszokhattátok. Ha esetleg nem tudnád, bárki írhat nálunk cikket, csak annyi a teendő, hogy elolvasod itt a részleteket. Ezúttal nektek köszönjük a műveket:
A Reuters hírszerző vadászai némi információt szereztek a PlayStation következő generiációjáról, a harmadik tagról a családban. A tudni vélt dolgok arról árulkodnak, hogy a 2005. évi E3-as "fesztiválon" bemutatásra kerül a PlayStation 3 játékgép. Egyelőre semmilyen érdekfeszítő részlet nem látott napvilágot a konzolbirodalom következő tagjával kapcsolatban.
Iggeeeeennnn :) Végre megérkezett hát a hazai Digital Reality legújabb háborús alkotásának kipróbálható demója. Bár a D-Day az eredeti terveknek nem éppen megfelelő ütemben készült, már alig kell néhányat aludnunk és a boltokban lesz. Addig azonban kiváló alkalom, hogy kipróbálhassátok a játékot. A pakk nem apró, 328 MB és erről az oldalról tudod letölteni! Ja, magáról a játékról itt találsz részletes infót. Thanks Gamer's Hell.
Azzal tisztában vagyunk, hogy a Doom 3 és a Half-Life 2 grafikusmotorját már többen is felkapták, de úgy fest, hogy a Far Cry-t tápláló CryEngine is beszámolhat első sikeréről. Egy újonnan alakult német fejlesztőcsapat, a TNTurtles olyan valakit keres, aki csatlakozna egy, a CryEngine-re épülő játék fejlesztésébe. Ha érdekelnek a részletek, kattanj ide. Thanks Homelan.
Egészen pontosan 2004 június másodikán jelentette az Enlight csapata, hogy a Zoo Tycoon-hoz hasonló stratégia fejlesztésébe kezdett. Ebben is a mi kis állatkertünket építhetjü fel, és természetesen minden apró részletre nekünk kell figyelni. A mai napon a hivatalos oldala is beindult, ahol új képeket és persze infókat is találhattok. Érdeklődők fáradjanak el ide.
Romantikázó orc. Vagy éppen baltás, titkos szerető. Talán valami ilyesmi jönne ki, ha megpróbálnánk ötvözni a Singles és a Warcraft III nyújtotta tartalmakat. No, ezt a feladatot senki sem bízta rám, ígyhát egyelőre maradjunk annyiban, hogy előbbihez az 1.5-ös patch letöltési linkjét, utóbbihoz pedig az 1.16-os javítás részletezésének címét megadom:
A jelenleg csak bestsellingként titulált Sacred című RPG valóban nagy közkedveltségnek örvend. Jött hát az ötlet, hogy miért ne lehetne a játékot mobiltelefonra is elkészíteni? Az 1994 óta működő, Hamburgban székelő elkware már jelentős eredményeket tud felmutatni a mobiltelefonra való játéktervezések terén. Ők lesznek azok, akik a Sacred című RPG-t is átdolgozzák telefonra. A játékidő 14 és 24 óra között várható, további részleteket erre találhattok!
Igencsak közeleg már minden idők egyik legsikeresebb MMORPG játékának a folytatása. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy egyre több részletet leshetünk meg belőle. A legújabb videón egy szép kis csata szemtanúi lehetünk. Szerintem bátran töltsétek, mgéri megnézni. Erre tessék.
Úgy fest, hogy az idei E3-as divat, hogy viszonylag sokkal a kiállítás után jönnek ki bizonyos játékok videói. A F.E.A.R. GameSpot-tos szerzeménye után az IGN a S.T.A.L.K.E.R. prezentációt szedte össze magának. Stílusosan ezt is feldarabolták, és a következő napokban adják ki a egyenként. Az első részletet máris letölthetitek innen. Megjegyzem érdemes!
A GameSpot csapata a minap tette fel oldalára az első Warhammer 40000: Dawn of War fejlesztői naplót. A sorozat kezdő fejezetében Jay Wilson, a játék vezető designere mesél a részletekről, a fejlesztésről, és arról, hogy mit várhatunk az alkotásról. A cikket itt találhatjátok, de arra azért felhívnám a figyelmeteket, hogy néhány, csúnyának éppen nem mondható új kép is előkerült. Íme:
Mint említettem, autóba patantunk a tegnapi napon, és debrecenbe látogattunk, hogy kipróbáljuk a Cross Racing Championshipet. Nos, a Street Legal-hoz képest azt kell mondjam bizonyos szempontból sokkal jobb a játék. Sajnos a sokak által kedvelt garázsos szerelgetős rész nem került bele, viszont a grafika, a játszhatóság és a hangulat sokkal jobb. Kis szerencsével már nyár végén megjelenik, addig pedig még sokminden változik benne. Az alap játékban nyolc járgány lesz, ezek mind különböző versenytípusokra alkalmasak. A játék előrehaladtával egyre erősebb autóink és nehezebb versenyeink lesznek. A verdák irányíthatósága egészen profin állítható. Volt olyan beállítás, mely az általatok is imádott GTR-t idézte - realitás terén mindenképpen. Egy szó, mint száz - szerintem jó játék lehet belőle. Részletes írásunkat következő magazinunk hasábjain olvashatjátok (természetesen képekkel és videóval illusztrálva).
A Vivendi Universal Games és az ATI szponzorálásában beindult egy nagyszabású verseny, melynek tárgya: Tribes: Vengeance skinek megalkotása. Minden kalandra, a témában jövőre vágyónak, vagy csak unatkozónak érdemes időt szakítani erre, hiszen a Vivendi is jelentős figyelmet fordít az alkotókra. Itt minden részletet megtalálhattok, erre pedig azokat a fájlokat, melyekre szükségetek lesz.
A Homelan elbeszélgetett a SWAT 4 producerével, Rob Irving-gel, aki néhány érdekes infóval szolgált az alkotással kapcsolatban. Még egy képet is adott az interjúhoz, melyet alant láthattok. Nézzünk pár részletet, a teljes interjút itt olvashatjátok:
"Célunk egy méltó folytatást készíteni a SWAT 3 után. Mindezért az előző játék legjobb elemeit beleépítettük, tökéletesítettük a grafikát, az MI-t, a csapat taktikákat. Az Unreal engine remek lehetőségeket adott a kezünkbe, mi pedig ezeket ki is használjuk. Akárcsak a korábbi rész, ez sem egy történetvezérelt játék. Lényegében egy taktikai szimuláció, teljesen különálló küldetésekkel. Természetesen ezúttal is az éppen aktuálisan is használt SWAT fegyverekkel nyomulhattok a játékban".Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)