Wolfenstein II: The New Colossus - megvan, mikor jön Nintendo Switchre
A Wolfenstein II: The New Colossus olyan élményt kínál, amiből egyetlen játékos sem maradhat ki, a switchesek sem. Nem is fognak, hiszen már tudjuk, hogy mikor szerezhetik be.
A Wolfenstein II: The New Colossus olyan élményt kínál, amiből egyetlen játékos sem maradhat ki, a switchesek sem. Nem is fognak, hiszen már tudjuk, hogy mikor szerezhetik be.
A Wolfenstein II: The New Colossus harmadik DLC-je egy amerikai veteránra fókuszál. Bárcsak a minőségre is koncentrált volna.
A fiatalok több videojáték közül is választhatnak majd, de nem minden műfaj képviseltetheti magát.
Hivatalos bejelentés helyett egy színésznő Twitter-üzenetéből derült ki, hogy az id Software legendás sorozata alapján ismét film készül, de ennek egyelőre nem biztos, hogy örülünk.
A gyűjtők lehet, hogy el fogják adni, amit csak tudnak az élethű és részletgazdag Nioh ereklye láttán.
Úgy tűnik, a Blizzard módosított néhány karakter szövegén, hogy azok passzoljanak az épp használatban lévő kinézethez.
Mármint nyilván nem azt, ami már 1994-ben megjelent, hanem a 2016-os Doom folytatását.
Bár sokan még mindig felhúzott szemöldökkel fogadják a gamer laptop szókapcsolatot, egyre több hordozható gépen lehet játszani. A Dell újdonságai között ráadásul vannak olyanok, amelyek nem is vészesen drágák.
Pete Hines azt mondja, idén sem fogunk unatkozni.
A Bitmain új megoldását az Ethereum bányászatára fejlesztették, és egyetlen videokártya sem érheti utol (ilyen áron legalábbis).
Már nem csak a PSVR-on indulhatunk kalandozni a Skyrim virtuális világában, hanem a Steam VR keretei között is, ehhez azonban kelleni fog a megfelelő erősségű hardver.
Jól sikerült az Intel legújabb processzorgenerációja, de a megfizethető, modern alaplapok egészen mostanáig hiányoztak. Leteszteltük az új chipkészleteket, melyeknek célja, hogy az AMD Ryzen még véletlenül se legyen vonzó alternatíva.
A bitcoin és az összes többi kriptopénz alaposan felforgatta az üzleti világot és a számítástechnikát is. Most pedig fel lehet készülni a következő őrületre.
A tőzsdei árfolyam védelme érdekében megszólalt az AMD: igazából nem is keres olyan sokat a bányászokból.
A PlayStation 4 Pro és Xbox One X tulajok hamarosan magasabb felbontással apríthatják majd a pokol teremtményeit.
Hamarosan itt a Bitmain Ethereum-bányászatra fejlesztett ASIC gépe - mindez pedig nagy érvágást jelent majd az AMD-nek és az NVIDIA-nak.
Napokon belül megjelenik nálunk is az Injustice 2: Legendary Edition, de előtte kaptunk még egy videót, ami meghozza a kedvet a játék legteljesebb kiadásához.
Egy álláshirdetésből arra következtethetünk, hogy a virtuális valóságnak valamilyen módon köze lesz a Halo szériához.
A Wolfenstein II: The New Colossus még nem jelent meg Switchre, de hamarosan meg fog. Ennek örömére egy citromsárga konzol is készült, ami tökéletesen megy BJ dzsekijéhez.
A Rockstar alkotásának látványvilágával eddig sem volt probléma, de egy moddal még élethűbb kinézetet varázsolhatunk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)