Alien 5 - megnézhetjük, milyen lett volna
Nyilvánosságra került néhány, a törölt Alien filmhez kapcsolódó válasz. Nem más publikálta az anyagokat, mint a rendező, Neill Blomkamp.
Nyilvánosságra került néhány, a törölt Alien filmhez kapcsolódó válasz. Nem más publikálta az anyagokat, mint a rendező, Neill Blomkamp.
Ugyan a filmben felcsendülő számokért nem, de a főcímzenéért maga John Williams fog felelni.
Ugyan a Föld körüli pályán keringő mozi kényelme nem ér fel a felszíni körülményekhez, a Star Wars: Az utolsó Jedikkel kapcsolatos spoilerektől legalább nem kell félnie az űrhajósoknak.
A Nintendo hibrid konzolján titokban ott volt egy NES klasszikus, a Golf másolata az elhunyt Satoru Iwata emlékére, azonban a legújabb frissítéssel eltűnt.
Az 1.0-s változatban a korábbiaknál gyakrabban volt tapasztalható a meccsek elején a rubber banding, de a hajnalban megjelent patch ezt orvosolta.
A jelek szerint stabilan tartja magát a másolásvédelem legfrissebb változata, amelyet még egyetlen csapat sem tudott feltörni.
A Pokémon GO a megfelelő telefonokon mostantól valósághűbben tudja a virtuális lényeket a való világba helyezni, amihez új játékmechanizmusok is kapcsolódnak.
A Bandai Namco két teljes meccset mutatott be a közönségnek a legutóbbi Jump Festa során.
A PC-s világ egyik legsikeresebb online játéka már az Xbox One-on is sikernek mondható, a Microsoft pedig egy izgalmas bejelentést is tett ezzel kapcsolatban.
Míg az eddigi trailerek főleg Kratos és fia kapcsolatára fókuszáltak, addig a legújabb előzetesben kifejezetten Atreus történetét ismerhetjük meg.
Sokan voltak kíváncsiak arra, hogy a Metal Gear Solid 5 egyik kedvelt karakterét, Quietet alakító Stefanie Joosten Hideo Kojima új játékában, a Death Strandingben is szerepet kap-e. A színésznő válaszolt a spekulációkra.
A most csatlakozott művészek korábban olyan címeken dolgoztak, mint a Bloodborne vagy a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain.
A szigetország is megosztotta álláspontját a mostanában nagy port kavaró témával kapcsolatban.
A nemrég mozikba került LEGO Ninjago filmhez kapcsolódó játék akkor is jó móka, ha nem láttátok a filmet.
A színész nyilatkozott a pletykákkal kapcsolatban.
Az L. A. Noire PlayStation 4-es változatát adjuk ma valakinek, aki helyes választ ad a játékhoz kapcsolódó kérdésünkre.
A klasszikus Street Fighter játékok szerelmeseinek szája okkal húzódhat mosolyra.
Mindenkinek van kedvenc klasszikusa, akár több is, amit az ünnepek alkalmával szívesen néz újra. Az Empire magazin is megszavaztatta a közönségével, hogy szerintük melyek a legjobb karácsonyhoz kapcsolható alkotások. Születtek azért meglepő helyezések is.
Chris Miller és Phil Lord több hónapnyi munka után ki lettek dobva a Han Solo projektből, de ettől függetlenül nincs harag köztük és a stáb között. Ezért lehet az, hogy ők tudnak valamit, amit mi még nem.
Az új AMD APU-k mXFR technológiával lesznek képesek a teljesítmény szükség szerinti növelésére.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)