A Vivendi ma hivatalosan is bejelentette az első SWAT 4 kiegészítést. A The Stetchkov Syndicate valamikor 2006 első negyedévében érkezik, és néhány új pálya, fegyverek, némi grafikai frissítés, és persze extra meglepetéseket tartalmaz. Ez utóbbiakat egyelőre nem árulták el, hiszen még a marketing kampányolás nem indult be. Thanks Erwin, jd. Kicsit pontosabb részleteket most találtam mailemben:
Hamarosan kezdődik az idei Games Convention rendezvény Lipcsében, azonban a kellemes meglepetések sorának még nincs vége: a CDV bejelentette, hogy sok szeretettel várja azokat a tehetséges fejlesztőket, akik épkézláb RTS vagy RPG tervekkel, ötletekkel rendelkeznek. Céljuk összegyűjteni pár ötletet az elkövetkezendő év játékaihoz. Szóval ha netán valaki nagy tapasztalattal, jó referenciákkal rendelkezik, ott a helye :)
A szigetországban a következő tizes listán szereplő játékok fogytak mostanság a legjobban. Világrengető meglepetéseket nem fogunk tapasztalni, de a 10. helyen álló cím, engem, nagy SW rajongó létemre megmosolyogtat..:) 1. Guild Wars 2. Imperial Glory 3. Championship Manager 5 4. The Sims 2: University 5. World of WarCraft 6. Football Manager 2005 7. Half-Life 2 8. The Sims 2 9. Boiling Point 10. SWG: Rage of the Wookies
Most egy moviet tálalnék nektek, amely egy annyira talán nem nagy nevű játékból érkezett, de tartogathat meglepetéseket. A Dungeon Lords egy harmadik nézetű szerepjáték lészen majd. Aki kedveli ezt a stílust, vagy csak simán kíváncsi, az töltse nyugodtan ezt a videót hiszen mindössze kb. 10 mega.
Az MMORPG rajongóknak is tartogat még meglepetéseket ez nap. Az Everquest 2 című rendkívül népszerű játék addonjának a The Bloodline Chronicles-nek indult el most a honlapja. Ez a kis kiegészítő egy rakat új fícsört visz a játékba, de akit érdekel, az letölti, és aki letölti, az majd megtudja hogy mik is ezek:) Ja itt a link.
Üdvölgés! Jé már megint szerda van?! Hogy halad az idő... már csak néhány nap és mindenki hozzájuthat - remélhetőleg - legjobban szeretett magazinjához, ami ráadásul most különleges meglepetésekkel is szolgál - lévén, hogy 5 éves jubileumunkat ünnepeljük! Az öröm mellett mindenekelőtt megjegyezném, hogy ma van az aradi vértanúk emléknapja. Tessék megemlékezni róluk, elvégre nemzeti gyásznap a mai. Node elég a gyászünnepekből, inkább lássuk az aktuális híreket. Van belőlük elég.
| Tanár osztja ki a dolgozatokat. Az egyik diák padjánál megáll. - Remélem, most utoljára kaptalak rajta a puskázáson! - Én is... |
Üdvözletem, kellemes vasárnap délelőttöt. Az egyenlőre meglepetésekkel teli forma 1-es futam végére lehet, hogy egy bizonyos úriember felkűzdi magát az élre - mi azért szorítsunk azoknak, akiknek nem volt még annyi sikerben részük :).
| - Doktor úr! Tele vagyok kiütésekkel. - Hm, ez biztosan foglalkozási ártalom lehet, mi a foglalkozása? - Boxoló vagyok. |
Na, csak elkészült a legújabb számunk! Nem volt egyszerű szülés, de megérte :) Ja, csak úgy előzetesként elmondanám, hogy a következő (nem a szeptemberi, hanem amit most kezdünk el) számunk alkalmával lesz 5 éves a GameStar! Szóval lesznek érdekes meglepetések, ezt megígérhetem. Sajna többet még nem mondhatok róla, de szerintem tetszeni fog :) Na lássuk a reggeli hírcsokrot...
| Megy a bolond az erdőben. Meglát egy gombát: - Goommbbbaaa!!! Majdnem felrúgja, de inkább kikerüli. Erre a gomba: -Mivel nem bántottál teljesítem 3 kívánságod. - Legyek okos. Hű. Okos lettem, mindjá beszarok. Hű beszartam, de hülye vagyok. Goommbbaaa!!! |
Az NVIDIA hivatalos közleményben mutatta be legújabb videókártyáját, melyet ahogy ők maguk írták, álomnak szánnak a Doom III játékosainak. Két dolog biztos: a kártya nagyon jó, rengeteg mindenre képes, na és; hogy az NVIDIA mindig képes meglepetésekre. A fenti linken további részletes információt nyertek a kártyáról.
Lám-lám az Unreal Tournament 2004-el kapcsolatban is vannak még meglepetések. Az Atari és az Epic Games közös bejelentése alapján Unreal Tournament 2004 - Editor's Choice Edition névvel 2004. őszére új csomagot készülnek kiadni az FPS-ből. A sok-sok új pálya mellett eddig soha nem látott járművek, karakterek és modok is bekerülnek majd a dobozba. Minden további részlet ezen a linken.
Frans testvérünk rátalált az első videóta, mely a G5 Software fejlesztése alatt készülő Caribbean Crisis-t hivatott bemutatni. Az RTS a méltán népszerű Blitzkrieg motorjára épül, mely a jelek szerint még igen szépséges meglepetéseket tartogat :) Akinek kedve van, kattanjon ide, és cibálja a 20 megás áldást.
Hosszas huzavona és két béta patch után végre a hivatalosan véglegesített 1.62-es javítás is megérkezett a Newerwinter Nightshoz. Ez mind a Hordes of the Underdark című kiegészítő lemezhez és az alapjátékhoz is tartogat kellemes meglepetéseket. Magyarán mindkettőhöz felrakhatjuk :) Innen húzhatjátok le az anyagot...
A VU Games végre valahára kiadta az idei európai megjelenési dátumait. Lássátok hát a listát, melyen iszonyat nagy nevek is szerepelnek úgy, mint:
Ha valahol indula egy felmérés a játékosok által legkedveltebb fejlesztő gárdáról, az lehetséges, hogy a Blizzard lenne. A jó hangulat, meglepetések és a játékosaikkal való törődés pedig nyomós indok lenne emellett. Most azonban nekik van segítségre szükségük, mégpedig több ember is csatlakozhat a csapathoz! A 2D-s mozitervező, a nemzetközi "support-os" kolléga is a keresettek listáján szerepel. Aki úgy érzi, hogy szeretne próbálkozni, vagy esetleg csak informálódna a többi lehetőségről és a továbbiakról, az kattanjon el ide!
Tigeroo utasítására kénytelen vagyok megírni a reggeli beköszöntést. Azzal fenyegetőzött, hogy megpörköli a papagájom taraját, ha nem csinálom meg. Ennek a felsőbb kényszerítő erőnek pedig be kell hódolnom. Amúgy is az olvasók mindenek előtt! :) Sajnos barátaim, ez volt az utolsó teljes hét ebben az évben. Sajnos? Jön a következő, mely új évet, új kalandokat, s nem utolsó sorban új meglepetéseket is tartogat - és ez vonatkozik a mi szeretett GSO-nkra is! Mai viccünket köszönjétek TOMEEEEE adminunknak! :)
| Megy a székely a kutyájával a szekéren. Lassan megy a ló, ezért a székely elkezdi verni ostorral, hogy gyorsabban menjen. Erre a ló megszólal: - Jaj gazdám! Miért bántasz mindig? Lehetnél velem egy picit kedvesebb is! A székelybe beleáll a félelem, leugrik a szekérről és fut a kutyájával el az erdőbe. Ott egy fa tövénél fújják ki magukat, mire a kutya megszólal: - Húúú bakker!!! Te is megijedtél, mikor a ló megszólalt? |
A THQ sem habozott, és bejelentette legújabb gammáját, ami a Scooby-Doo! Two: Monsters Unleashed nevet viseli. Gondolom mindenki vágja már, hogy ki is lesz a játék főhőse. Az egész az azonos című film alapján készül, szóval nem lesz részünk nagy meglepetésekben. 2004 elején érkezik meg PC-re és Game Boy Advancera, pont mikor a film a mozikba ér.
A hivatalos Apocalyptica weblapra felkerült egy új, játék közbeni animáció, a készülő alkotásról. Az Extreme FX akci fejlesztésében a játékos egy igen gyors játékmenettel találkozik majd... A szeptemberi megjelenésig biztosan lesznek még meglepetések, addigis töltsétek le a videót tőlünk.
Dauby, a hazai Digital Reality egyik parancsnoka az imént hozzámvágott egy postagalambot, akinek a nyaka köré egy igen ékes pergamen volt tekerve... halljátok hát a szózatot: "Múlt hét végén ismét örömteli események zajlottak le itthon a Haegemonia körül! Először is megjelent a hivatalos nemzetközi és magyar 1.07-es peccs, mellyel immáron többjátékos partikat is lehet menteni és tölteni! Másodsorban pedig beindult a Hivatalos Magyar Fórum is a www.haegemonia.hu oldalunkon, melyet közvetlenül erről a cimről tudtok elérni: http://www.haegemonia.hu/phpbb/" Végül, de nem utolsó sorban: Karácsonyra is tartogatunk meglepetéseket, hogy mit, az még egyelőre maradjon a mi titkunk. :D
Az Empire Interactive beindította a Sick Puppies készülő, 3D-s "horror" játékának, a Ghost Master-nek a hivatalos weboldalát. Itt egy csomó új infó, kép, animáció, és más meglepetések várják az érdeklődőket. Várhatóan 2003 első negyedévében jelenik meg PC-re.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)