Így fest a DOOM Eternal, ha egy GeForce RTX 3080 hajtja meg
A Nvidia bemutatta, mire számíthatnak azok, akik lecsapnak a szeptemberben érkező GeForce RTX 3080-as kártyákra.
A Nvidia bemutatta, mire számíthatnak azok, akik lecsapnak a szeptemberben érkező GeForce RTX 3080-as kártyákra.
A fejlesztők célja, hogy minél többen kipróbálhassák a DLC-t, akár az alapjáték megvásárlása nélkül.
Még azt az értéket is túlszárnyalták, amit a játék vezető programozója maximumként megjelölt.
Minden eddiginél brutálisabb csatákat ígér a Doom Eternal első komolyabb DLC-je, melyet hamarosan már ki is próbálhatunk.
Az id Software mindig is büszke volt arra, hogy a játékai képesek stabil képkockaszámot hozni másodpercenként, azonban most valaki megnézte, hogy mi a határ.
A DC Universe teljesen átalakul, költözik a Doom Patrol, Harley Quinn, Young Justice és Titans sorozat is.
Amikor épp nem a hőségtől kókadozunk, akkor villámárvíz készül elmosni bennünket, szóval ahogy az egy 21. századi homo sapienshez illik, beizzítunk valamilyen kütyüt és játszunk.
A kampányt kibővítő kalandból egyelőre csak egy rövid kedvcsinálót kaptunk, de még a nyáron jobban is megismerhetjük.
Még szebb lesz, ahogy a démonokat daraboljuk a Doom Eternal következő generációs változatában, amit egyébként a TESO is követ.
Egy modder szerint a klasszikus FPS legnagyobb hibája az volt, hogy nem tartalmazott elég patkányt, így munkához látott.
Ha azt hittétek, hogy a Doomot már mindenen, de tényleg mindenen elindították, akkor egy modder alkotása most emeli a tétet: sikerült Minecraftban is futtatni.
Az id Software játékának főellensége bizony elég érdekesen működik.
A hibajavítások mellett némi újdonság is helyet kapott a Bethesda játékának legújabb frissítésében.
A Doomsday esemény valakinek nemrég annyira összekutyulta a kliensét, hogy az véletlenül belső nézetet kapott.
A Metal: Hellsingerben extra pont jár azért, ha sikerül a fémzenével összhangban kibelezni az ellent.
Kicsit szomorú, hogy egy rajongónak kellett elérhetővé tennie egy ennyire fontos mechanikát, de legalább itt van.
Videón lehet végigizgulni, hogyan alakítanak át vízhűtéses játékgéppé egy Texas Instruments tudományos kalkulátort, míg el nem indul rajta a klasszikus játék.
Mike Tyson balegyeneseit most testközelből tapasztalhatjuk meg, ha legendás bokszolós játékot a Doom 2 motorjával játsszuk végig.
Természetesen ezen a szombaton sem maradtok friss GameStar Hype nélkül. A legújabb adásban a játékvilág zsiványai, vagyis a csalók kerültek a fókuszba.
A Denuvo rendszere annyi kritikát kapott, hogy a Doom Eternal fejlesztői inkább nem is bajlódnak vele tovább.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)