Itt a világ legkisebb GeForce GTX 1080 Minije
A Gigabyte új videokártyája mindössze 169 milliméter hosszú.
A Gigabyte új videokártyája mindössze 169 milliméter hosszú.
Olcsó húsnak híg a leve, tartja az ismert közmondás, de ez nem minden esetben igaz - sem az életben, sem a videokártyák piacán, hiszen az alacsonyabb árkategóriában is foghatunk ki olyan VGA-kat, amelyek remek vásárnak bizonyulhatnak. Ezekből szedtünk össze most párat.
Fura dolgok történnek az ELEX körül. A fejlesztőcsapat már megkapta a tőkét a folytatáshoz, pedig még az első részt sem hozták ki.
A modernkori részek után a Ubisoft úgy döntött, hogy visszanyúl az alapokhoz, és ismét egy múltban játszódó Anno játékot hoz el a rajongóknak, aminek már meg is jött az első trailere.
A nyugisabb nyári időszakban újdonságok híján a már jól bejáratott címek fogynak a jól itthon, így több LEGO-játék is bekerült az aktuális top 10-be.
Ha nincsenek újdonságok, a magyar gamerek a már bizonyított címekhez térnek vissza, ezt mutatják a legfrissebb eladási adatok is.
A múlt héten újabb izgalmas játék érkezett a Nintendo Switchre, a Splatoon 2 pedig elég jól nyitott a hazai játékeladási toplistán is.
Az AMD egy webinár keretében, az ASUS, az ASRock, a Gigabyte és az MSI közreműködésével villantja meg az újdonságokat.
Vannak fapados alaplapok, egészen jól megpakolt, mégis megfizethető vételek és olyanok, amelyeket a gyártók erőfitogtatásnak szánnak, ezért minden létező földi jót rápakolnak. Ilyen lett az új Gaming 7 is.
Javában tombol a nyári uborkaszezon, ami azt is jelenti, hogy a legjobban az akciós játékok és az elmúlt évek kiemelkedő címei fogynak itthon.
Ekkora meglepetést még egyetlen első nap sem okozott, mint a mostani. Alighanem örökké emlékezni fogunk rá úgy 1-2 hétig.
A magyar gamerek közül is sokan szívesen visszatérnek néhány órára az első PlayStation korszakába, így itthon is jól nyitott a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy.
A Gigabyte bemutatta az AB350N-Gaming WiFit, az első olyan mini-ITX-es megoldását, ami AM4-es foglalattal rendelkezik.
Az ELEX legújabb gameplay videójából megismerhetjük a játék hatalmas világát, miközben láthatjuk, milyen lesz levegőből dinoszauruszokra és robotokra lövöldözni.
A használt játékok eladási listája felett valósággal átvette a hatalmat a Call of Duty sorozat, de az új játékok között is meglepően jó helyezést ért el az egyik epizód.
Hiába a felháborodás a legnépszerűbb modder eszköz betiltása miatt, a Grand Theft Auto V továbbra is jól fogy itthon.
A Gigabyte évek óta a GameStar tábor hűséges partnere. Ők az idén is velünk tartanak a napsütötte Velencei-tó partjára.
Nagyjából már mindent tudunk a Piranha Bytes legújabb játékáról, de gameplay trailerekből sosem elég.
A Ubisoft viszonylag hamar leakciózta tavasszal megjelent játékait, ami a hazai játékeladási toplistát is kicsit megbolygatta.
Nagyon kompakt, de azért erős asztali gamer-PC a BRIX Gaming VR.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)