Tarolnak a Blizzard játékai a Twitchen
A Twitch összegyűjtötte, melyik új játékokat néztük a legtöbbet idén, az első két helyet pedig élből el is foglalta a kaliforniai stúdió egy-egy alkotása.
A Twitch összegyűjtötte, melyik új játékokat néztük a legtöbbet idén, az első két helyet pedig élből el is foglalta a kaliforniai stúdió egy-egy alkotása.
Nagy lépést tett a Twitch - mostantól nem csak streamelhetünk az oldalon, hanem előre összevágott videókat is megoszthatunk.
Kifejezetten a gamerek számára kitalált bónuszokkal egészül ki az Amazon előfizetéses szolgáltatása, aminek részeként megjelenik a streamelős oldalon előnyöket adó Twitch Prime.
A Twitch statisztiká alapján kiderül, mely játékokat nézzük a legszívesebben.
Rickeybot úgy gondolta, jó ötlet lesz éjszaka, egyedül a Central Park környékén pokémonokat hajkurászni. Nem volt az.
Az ígéreteknek megfelelőlen élő adásban tekinthetünk bele a Metal Gear széria következő részébe.
A fejlesztőknek és kiadóknak mind PlayStation 4-en, mind Xbox One-on lehetősége van arra, hogy a felhasználóknak megtiltsák a platformok saját eszközeivel való streamelést. A 2K élt ezzel a lehetőséggel.
A PlayStation 4 Pro nagyobb felbontást képes megjeleníteni, és elvárható, hogy a képeket, videókat is magasabb minőségben rögzítse. A helyzet a jelenlegihez képest javulni fog.
Az Infinity Ward még a héten betekintést enged a Call of Duty: Infinite Warfare többjátékos módjába, egy tartalmas livestream keretében nézhetjük majd meg a multit.
Nem tetszik a Twitch rendszere? Csak a barátaidnak mutatnád meg, ahogy játszol? Streamelj egyenesen a Facebook faladra!
A PlayStation Now talán nem a legjobb megoldás a PlayStation 4 visszafelé kompatibilitásának kiváltására, de hamarosan tökéletes lehet azoknak, akik nem rendelkeznek semmilyen konzollal.
Mielőtt megjelenne a Fallout 4 utolsó csomagja, a Nuka-World, a Bethesda még megmutatja nekünk egy livestream keretében, hogy pontosan mire is számíthatunk.
Gamescom-lázban ég a gamervilág, így több stream anyaga is felkerül a YouTube-ra - olyat eddig viszont nem nagyon láttunk, hogy valaki egy órányi vágatlan felvételt tenne fel.
A legnagyobb európai videojátékos rendezvény, a gamescom idén kicsit más lesz, mint korábban. Érdemes velünk tartani a héten, exkluzív anyagokkal, helyszíni beszámolókkal és a legfrissebb hírekkel várunk titeket!
A Respawn Entertainment bejelentette, hogy a jövő hét folyamán megnézhetjük mozgás közben a Titanfall 2 többjátékos módját egy izgalmasnak ígérkező stream keretében.
Az egyik Twitch streamer egy olyan ajándékcsomagot kapott a Blizzardtól, ami erősen azt sugallja, hogy olimpiai tartalom készül.
Amikor a Telltale bejelentette a Batman izgalmas új lehetőségét sokan azt hitték, hogy ez lesz a streamerek legnagyobb fegyvere. Kiderült, hogy erről szó sincs.
Véget ért a bejelentő stream, ahol Ben Brode kiállt, és megmutatta, hogy hogyan is partizik egy guardian a szabadidejében.
A zaklatóknak eddig ki kellett derítenie, hol lakik egy streamer, ha a swatting veszélyes eszközével akartak élni, de Pokémon GO miatt kimozduló videóst enélkül is megtalálta egy rosszakarója. Szerencsére a rendőrség kiválóan kezelte a helyzetet.
A Batman: The Telltale Series egy újabb játékmenetbeli funkcióval bővül a stúdió korábbi játékaihoz képest, ami azoknak is emlékezetessé teszi az élményt, akik csak nézik a történet alakulását.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)